Nem számoltak velünk a percek.
Mondd kinek fájna még –
mi fáj nekünk?
Vacogásodon átdidergek,
s már nem is lehet soha melegünk.
Olyan békeillatú a csönd.
De múlik – épp csak pillanatra él.
Elveszünk két szemhunyás között
a zaj-világnak óriás ölén.
Miértünk nem perel a bánat.
Mondd kinek fájna még –
mi fáj nekünk?
Martaléka álmunk a holnap
iszonyának, és hasad a csönd is:
– ébredünk.
