2.
Már rég hazaért a faluba az, aki életben maradt. A harangozó is – a községbe utolsónak hazaér? hadifogoly -, akinek megérkezésér?l az egész falú rögtön értesült, mert els? útja a templomtoronyba vezetett, és az addig dologtalan kötelet meghúzta, cseng?-bongó örömzenébe lendítette a néma harangokat. A házakból kiszaladtak, az asszonyok keresztet vetettek, és a kapukban hallgatták, az oly soká nélkülözött mennyei hangokat, ami az egyik dicstelen korszak jelképes végét is jelentette számukra.
A harangozóné otthon felkapta a fejét, lecsapta kezéb?l a munkáját, hátracsúszó fejkend?jét lekapta, lebegett a kezében, ahogy lélekszakadva rohant végig a falun, fel a templom lépcs?in, amikorra már elcsendesedtek a harangok. Az ? él? ura lépett ki a templomajtón! El?bb csak megálltak pár lépésnyire, szemben a régen látottal, aztán egymás karjába estek.
*
A szüreti mulatság egy egész napos rendezvény volt a községben, s?t, két alkalommal, mert háború el?tt külön volt parasztbál a Nagykocsmában, és a Legényegyletben külön iparosbál is. Ezekre hetekkel el?bb készülni kellett, és igazából a falu életét jelenítették meg népi játék formájában, felvonultatva a falu jellegzetes figuráit, szokásait. A fiatalok el?re megbeszélték ki, kinek lesz a párja, a jegyesek együtt jelentkeztek, a legények a szül?kt?l kérték el – nagy tisztelettel – a lányukat erre a szerepre.
A nagy napot megel?z? este a fiú bekopogott a lányos házhoz, elhozta a fokosát, meg a kalapját, amit a párjának kellett felvirágozni, és a kalapot árvalányhajjal, a fokost jegykend?vel díszíteni. Ezt a kis kend?t a lány hímezte, és addig maradhatott a fiúnál, amíg az vissza nem kérte t?le. Ha mátkájától kérte vissza, az a jegyesség megszakítását is jelentette.
A háború elvitte a legények javát, “elejét”, polgári és földm?ves családokból egyformán, válogatás nélkül. Évekig nem tarthattak szüreti mulatságot a faluban.
Aranka és Károly a szüreti jelmezben 1930-ban:
Most aki túlélte a lövészárkot, tífuszt, és a fogságból is szerencsésen hazajutott, itthon mégsem fogadhatta hálás ünneplés – mivel a b?nös oldalán harcolt -, hát legalább azt megérdemelte, hogy visszatérjen ez a szép, búfelejt? hagyomány, amiben részt vehet.
*
Mariska nem látott a könnyekt?l, pedig lett volna nézni való. Mellette állt az, aki már a férje, könyökénél fogva tartotta er?sen, amikor meg kellett állniuk. Alig csendesedett el a toronyból csen?-bongó déli harangszó, messzir?l el?bb csak a rezesbanda bombardjának ütemes, reccsenésnek ható hangjai közeledtek, de ebb?l jellegzetes zene- és énekszó bontakozott ki. A Pap-híd fel?l lovas cs?szök vágtattak el az úton, majd vissza. Alattuk táncoltak a lovak. Aztán a menet is felt?nt.
“Ez a vonat most van indulóba’ /
Az eleje fel van virágozva /
A belseje sárgára /
leszerel?, öreg bakák számára /
Mennek haza, végleges szabadságra…”
A legények fokosaikat magasan lengetve diktálták a ritmust. Énekeltek a háborús gyötrelmeket feledni akaró felvonulók. El?kerültek a féltve ?rzött, nemzedékr?l nemzedékre kicsit szebbített, vagy újra varrt magyarruhák, a díszmagyar falusi változatai.
A lányok nemzetiszín? szalaggal körben a fehér pliszé szoknyájukon, csipkés, b?, puffos ujjú ingválluk felett piros selyem, vagy bársony “pruszlik” (mellényke), és el?ttük zöld selyem kötényke, mindkett? csillogó flitterrel kivarrva. Fejükön gyöngyös párta, hátul hosszú, széles nemzetiszín szalaggal megkötve, vagy csak a háromszín? pántlikával összekötött copf.
A legényeken lobogó, fehér ingujj és b?, lerakott gatya a csizmaszárra borulva. Fekete mellényük szivarzsebe felett is kis csokrocska, az iparoslegényen bocskai mellény, és árvalányhajas kalapjukon – csodálatos véletlenként – nemzetiszín szalag lengett. (Ez a háromszín? pántlika aztán hosszú évekre elt?nt, se a sublótból el?venni, se boltban megvásárolni nem lehetett.)
A menet után, társzekéren a banda húzta, fejük felett baldachin, lógó sz?l?fürtökkel, a féderes ülésen pincérlányok a vidám dallammal ringatták magukat, meg a kézben tartott kancsót, borospoharat. Az úton pedig ide-oda, keresztbe-kacsba szaladgált egy bekormozott kép? bohóc a rongyos “drótóstóttal” kerülgetve a “kisbírót”, akinek néha megperdül? dobja elnémulásra intette a zenét, megállásra a menetet:
– Közhírré tétetik…- és itt vicces hírek következtek: – Mári néni kakasa belefulladt a palacsintatésztába…- amellett, hogy kihirdette az esti bált is, mindenkit szívesen invitálva. – Közhírré tétetik, hogy ma este nagyszabású szüretibál lesz a Nagykocsmában, a felkötözött sz?l?fürtökre cs?szpárok vigyáznak, azok lopkodóit e a cs?szök elfogják, és a bíró és élete párja elé vezetik, megkapják kell? büntetésüket. Zálogot kell adniuk, de a kiváltása reggelig tartó táncra kötelezés, némi aprópénzbírság is lehet…- ismételt dobpergés, aztán a menetben új nóta, gondtalan-vígan:
“A bakának sejehaj, /
a bakának nem csinálnak koporsót…/
…Ágyúgolyó lesz annak a búcsúztatója,/
barna kislány sejehaj, /
barna kislány lesz a megsiratója!”
Mariska megrogyott. Kegyelemdöfésként érte most itt ez, a tragédia-felejt? öröm. “…lesz a megsiratója …”- motyogta kábultan.
– Gyere szépen. A törvény meg majd segít, visszakapod a kislányodat, ezt garantálom! – Nyalábolta ?t fel a férje, és facsarodó szívvel vitte tovább az állomás felé viv? Kis-utcán.
A szüretet búcsúztatók pedig tánclépésben folytatták útjukat, mentek a bíró házaspárért. Ez a cím azokat illette meg minden évben, akik a legifjabb házasok voltak a falúban.
Minden kedvesen hívogató és kocsmaudvaron megvendégelték ?ket, táncoltak, énekeltek egyet-kett?t mindenütt, miel?tt tovább indultak. A talpig fekete ünnepi díszt visel?, pipázó bíróval és a kasmírba öltözött – esetleg pillét is visel? – élete párjával az élen, a Nagykocsma udvarán ért véget a zenés körút, amit már napokkal el?bb sz?l?lugassá varázsoltak a cs?szpárok.
A gyászoló családoknak sem lehetett ellenére ez a vígasság. Legfeljebb titokban ejtettek könnyeket, de az életnek folytatódnia kellet. A lelki nyugalmát ki a templomban, ki a kocsmában kereste.
*
Gyakran megjelent Mariska Ozorán. Lelkében az anya vívódott egy örökké él? szerelemb?l született kötelességtudattal. �?t nem érdekelte a pékség, de Gyuri féltve ?rzött emlékéért, Magduska vélt javáért engedett a nagyszül?k ragaszkodásának. Már csak látni akarta Magduskáját, ereje fogyóban volt a harchoz. Úgy gondolta, a nagyszül?k a gyermeküket veszítették el, ezt be kell látnia. Vak gy?löletük is oldódni látszott. Hatósági beavatkozás nyomására – nagykegyesen beleegyeztek, hogy két-három hétre magával vigye, és ? a kikötött id?re becsületesen vissza is hozta kislányát a nagyszül?khöz. Négy, gyötrelmes esztend? következett.
Blázsovicsék azt sütötték ki, hogy a kislány nevében indítanak pert, a terveiket meghiúsító “menyüknek való” ellen.
A törvény?
A törvény emberei felvilágosították ?ket, hogy mindkét részr?l kompromisszumra, közös megegyezésre van szükség.
A kiskorú nevében kell pert indítani – javasolták -, mégpedig apasági kereset beadásával. Az idézést szorongva olvasta, és aztán állt bíróság elé Mariska.
A kislány nevében, annak keresetlevelét terjesztették eléje. Elkerekedett szemmel hebegte:
– Öt éves sincs a kislányom… én az anyja vagyok, ?k tagadták meg ént?lem, hogy magammal hozzam…
Kegyetlenül zengett a törvény szava:
“Mélyen tisztelt Törvényszék!
Az F/1 alatt csatolt születési anyakönyvi kivonat szerint Tereskén
1943 márc. hó 11-én születtem Maglódi Mária htb. Tereskei
lakostól házasságon kívül.
Édesanyám Blázsovics György péksegéd, ozorai lakossal folytatott
szerelmi viszonyt, és ?t nevezte meg atyámnak; születési anyakönyvi
kivonatát F/2 alatt csatolom.
Blázsovics komoly szándékkal udvarolt édesanyámnak…el is jegyezte…
Az volt a tervük, hogy szül?falujában önállósítja magát és azután
Házasságot kötnek. Ebben azonban megakadályozta ?ket a háborus id?.
Blázsovics Györgyöt 1942. május végén behívták katonának és röviddel
utána hadm?veleti területre irányították. Az esküv?i el?készületek már
annyira megtörténtek, hogy a szükséges okmányokat is….
…mivel ígéretet kapott, hogy hamarosan szabadságot kap…
édesanyám leutazott Ozorára és v?legénye szüleinél várta…
azonban 1942. szeptemberében elt?nt…ezt a körülményt az F/3 alatti
helyhatósági bizonyítvánnyal…”
Mintha valahonnét messzir?l sz?r?dnének ezek a szörny? mondatok…mi közük ezekhez idegen embereknek??
“…én azonban azóta is ott vagyok, természetes atyám szülei nevelnek
és gondoskodnak tartásomról…”
Az évek meg csak teltek. Nógrád Hont Vármegye Árvaszéke és a Szekszárdi Törvényszék között zajlott a per, keresetlevelek, jegyz?könyvek, miszerint id. Blázsovics György és – természetesen – neje, Madurka Magdolna
“…a házasságon kívül született gyermeket törvényesíteni szándékozik…
…Azért ? jár el ebben az ügyben, mert fia…az orosz harctéren…és
azóta semmi hírt…”
És a Blázsovics papa nyilatkozata:
“- Én hajlandó vagyok az apja… helyett az atyai hozzájárulást megadni,
Melyhez az anya is hozzájárul…ugyan férjhez ment, de én, mint nagyapa,
nem engedhetem meg, hogy a fiam gyermeke másnak a nevét viselje.”
Majd a véghatározat:
“A kiskorú újraanyakönyvezését elrendelem.”
Részletes utasítások következtek, hogy ezt milyen módon lehet foganatosítani. Az anyakönyv melyik oszlop, melyik sorába mi kerüljön. Alapfokon, ahogyan azt illik a vidékieknek szájába rágni.
Ett?l kezdve Maglódi Mária Magdolnát hivatalosan “Blázsovics Mária Magdolná”-nak hívták. Nagyszüleinek ítéltetett az aranyfürt?, ártatlan gyermek. Hozzátartozói csendesen megegyeztek, hogy eztán Ozora és Tereske között ingázva fog élni.
Iskolába Ozorán íratták be.
Ha nyári szünetben túl sokáig volt Tereskén, akkor távirat érkezett:
“Sürg?sen gyertek, meleg helyzet van!”- és a tartózkodási ellen?rzés már a nagyszül?knél, a pékházban találta a kis kóborló lánykát.
– Milyen jól elrendeztük – gondolta Gyuri bácsi, és hitte is talán, hogy ez mostmár örökéé így is marad, hisz náluk van csak biztonságban a lányka, nem ott, a ki tudja mekkora szegénységben…
Szegénységben? Amit egy gazdag lelk? anya adni tud, azt mind t?le, mellette kapta meg Magduska. Az igényességet is t?le tanulta, és abban nem kapott helyet a földhözragadtság, aminek áldozatául eshet szerelem, anyai közelség és az édesapa.
Az id? pedig pergett tovább, tovább. Blázsovics volt Ozorán A PÉK.
– Gyuri, hallod -e!? – állította meg egy ozorai. – Hallottad, kik gyüttek a faluba?
– Ha eemondod, megtudom.
– Hát egy pékmester. Úri forma, megvan minden papirgya is! Má’ épül az új kemencéje a nagy emeletes házba, amib? megvett egy negyedrészt! –
Az következett be, amit?l mindig is tartott. Hirtelen megérezte, eddig tartott a vásárolt falusi rangon ugyancsak vett joga. De amíg Magduska nevén maradhat a pékség, addig ?t senki ki nem teheti, és ez a sütöde lesz mindig az els?…- emelte fel konok fejét.
Szívébe mégis belopakodott egy kis félelem.
*
– Papa, beiratkoztam a gimnáziumba, és kollégiumban fogok lakni, amíg leérettségizem – közölte egy napon a nagylánnyá serdült Magduska, akinek már határozott tervei voltak a jöv?re, amik között egyáltalán nem szerepelt a pékség, pláne nem az érte folytatott harc.
– Arrul szó se lehet, hogy az én unokám intézeti legyen!
– Papa! Azt kollégiumnak hívják, és azoknak van, akik messze laknak a gimit?l…- magyarázta Magdi.
– Mitül, te?
– Hát a gimnáziumtól!
– Aha – tolta fel a sapkát. – Hát persze! Akinek nincs hun laknyi…
– Ne mondjon má’ ilyent Papám! Nekem két otthonom is van, mégis oda megyek, hogy ne kelljen sokat utazgatnom!
– Osztán hun lenne, az a második heled?
– Hát az anyukám házában.
– Az meg mifene lehet? Képzelem!
– Ne képzelje, nézze meg!
A papa huncut szeme megvillant, mert az unoka szava szent. Felült hát bizony a vonatra, és megérkezve a hitetlenked? mosolyát meghatott csodálkozás törölte le…
Tágas, takaros, verandás ház el?tt várta az egész család.
– Jó van no, de az a guminázijum, meg mi a fittyfenére lesz jó?
– Hát csak arra papa kérem, hogy aztán majd tanítón? lehessen bel?lem.
– Nofene! – törölte el a hatalmas bajuszát, és arra gondolt – minden érdemet önmagának könyvelve el – hogy, ha már iparosnét úgysem, de úri kisasszonyt mégiscsak sikerül faragniuk Gyuri árvájából.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Pápay Aranka
