… ha elbújnék…
Platánfában az udvaron.
Erős vagyok, te földem,
folyton szomjazó gyökereim otthona.
Viharok törnek belőlem ágat,
de nem hajlítja derekam semmi szél.
Csak símogató tenyeredtől vetkezem.
Tóban,
hol felhők fürdenek fehérre,
meg lányok
sikítva, nevetve,
ha csepp víz mellükhöz ér.
Mindennap lop belőlem a Nap,
majd esőkönnyeit kölcsönbe adja.
Fölém hajolsz.
Kék tükrömben halálig őrzöm arcodat.
Szőlőlugasban,
életért kapaszkodón.
Régi ház ablaka előtt,
kilesem tisztaszoba minden titkait.
Göcsöket kötöz testemre az idő.
Lélekszakítón múlik nélküled.
Mikor hiányzom
hajadba gabalyint az ősz.
Aratók zajában
vörösre törik az alkony.
Az éjszaka kötöz sebeire csendet.
Hatalmasra nőtt hallgatásomra
tücskök ciccegnek válaszul.
Nem mondom,
mégis érted –
benned rejtőztem.
Visszavonhatatlanul.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.23. @ 17:52 :: Báder Judit