Megannyi küzdelem a lét,
pedig van még virág… apró öröm,
pilleszárnyon röppenve
pirkad a hajnal, s a nap már el is köszön.
De…
ugye, ha borzasztó távol vagy is,
nem felejted el nevem?
Félek, felemészt az id?,
pedig nem kellene… ez a sorsunk,
egy id? után már megtörve
legtöbb, mit tehetünk: nem lázadunk.
De…
ugye, ha csupán lélekben is,
te mindig fogod kezem?
Harc a mindennapjainkért,
pedig nem így hittük… szerte vittük
álmainkat, majd bársonyos
emlékeinkbe menekítettük.
De…
ugye, ha nem is lehetek ott,
akkor is ?riz szíved?
Fogynak az éveink rohanón,
pedig nagy kár értük… siettettük
ifjúkorban az id?t,
most bezzeg visszaterelgetjük…
És…
ugye, ha a világnak vége lesz is,
de mindig figyel szemed?
– – – – –
Ha borzasztó távol vagy is,
nem felejted el nevem?
Ha csupán lélekben is,
te mindig fogod kezem?
Ha nem is lehetek ott,
akkor is ?riz szíved?
Ha a világnak vége lesz is,
de mindig figyel szemed?