. Editnek töretlen barátsággal
Tizenöt tavasz
Ne sajnáld Te sem
én is változom.
Az id? szarkalábakon
átszalad felettünk,
s mert sarka ér
már itt-amott
ezüst-csillogó a dér.
Hanyatlott álmunk úgy pihen
hogy rezzenésre összeomlik,
hisz’ a sors kezünkre bízta
a simító varázst.
Tehetsz -e mást
mint összehúzva köntösöd
átdúdolod a lázt magadba
és gyermekmosolyra kéred
az összes áldomást?
Együtt tanultunk életet.
S hogy a gyengébbik kezet
szorítsuk (és fogunkat össze)
ha elgyötörne
a szobrozó csapás.
Teszünk -e mást,
mint újra – újraöltve
foltokat ragasztunk
ritkuló hitünkre?
Úgy fénylik bennem most is
ez a tizenöt tavasz
– csak az évek futnak el –
Te tudom: maradsz.
