Mindenek el?tt azt kell elmesélnem, hogy milyen volt Soubirous Marie-Bernard, avagy – ahogy otthon hívták születése óta – Bernadette az 1858. esztend?nek február havában, amikor csak kevéssel múlott tizennégy esztend?s.
Elmesélem tehát, hogy Bernadette – az én kedves Bernadette-em – gyönyör? szép kislányka volt: kicsiny korától testét gyötr? betegsége csöppet sem látszott meg kedves termetén, mert nem volt holmi sápkóros, vézna bakfis, hanem széptermet?, kedveskebl?, csinos leány volt. Alacsony, de arányos termetét semmi sem görbítette el, kés?bb sem görbült a betegség jármába, egészen fiatal korában bekövetkezett haláláig sem.
Majdnem ébenbe játszó, sötétgesztenye haj keretezte kedves, ovális arcocskáját, szívalakú, kerekded arcocskáját.
Legszebbek mély tüz?, fekete szemei voltak, melyek párban ragyogtak magas homloka, megívelt szemöldöke alatt, mint holmi hajnalcsillagok.
Bernadette Soubirous nem volt ám valamilyen szentesked?, koravén lány, á! dehogy!
Igen, az tény, hogy buzgón imádkozott napjában többször is, de nem mondható, hogy különösképpen eltért volna a vele egykorú lányoktól holmi bigott vallásossággal. Inkább azt lehet mondani, hogy az Atyával, meg Fiával – a Megváltóval -, afféle bens?séges, pajtási viszonyt tartott fönt.
Ami pedig a Szepl?telen Sz?zet illeti, különös szeretettel fordult felé minden id?ben, kicsi gyermekkorától fogva imáival.
Még csak különösen jó gyereknek sem lehetett nevezni a tizennégy éves Bernadette-et: olyan volt iskolai munkálkodásában is, mint az Atyával fönntartott viszonyában: pajkos, csínytevésre mindig hajlandó.
Az id? tájt Marie-Bernard leginkább szürke, zsákszabású posztóruhában járt, amely fölé hol kékfest?s, hol fehér vászonköténykét vett: ennek részben a szegénység, részben az iskolában kötelez? puritánság volt az oka, de hát a többi kislány is hasonlóan öltözött, csak valahogy – valami bels? sugárzás révén – Bernadette-nek ez az öltözék jobban állt, mint a többieknek, majdnem ünnepi ruházatnak hatott kedves kis testén. Igen: és fapapucsban járt télen és nyáron egyaránt.
Mesélnem kell még Lourdes-ról is, az egykori falucskáról, kisvárosról, ahol Bernadette élt abban az id?ben.
Lourdes Délnyugat-Franciaországban, a Pireneusok északi lábánál, a tengerszint fölött mintegy négyszáz méter magasságban fekszik, a Gave de Pau folyó partján, a tarbes-i egyházmegye területén, Tarbes és Bagnéres között félúton.
A Gave északnyugatról érkezik Lourdes alá, ott aztán er?sen keletnek fordul, majd egy elfekv? U-alakú hajt?kanyar után folytatja útját déli irányban. A város mellett számtalan kis patak zúdul a folyóba: barlangokból, erdei forrásokból ered?k.
A kisváros központjában lév? dombon ?si vár áll, mely egykor – a z?rzavaros középkorban, a Templomos lovagok nagy kalandja idején – jelent?s er?dítmény lehetett, aztán szinte fölöslegessé vált: Lourdes napjai, évei, századai békés nyugalomban teltek, a történelem éppúgy kitér?t tett Lourdes-nál, miként a Gave. A vár tehát a nagy forradalom idején börtön, aztán utóbb laktanya lett: Bernadette születése táján meg már csupán csak rom volt.
Az 1850 –es évek táján – azaz történetünk idején – hozzávet?leg négyezer lélek lakta a kisvárost.
Az emelked?-ereszked? rue de Pau majdnem pontosan kelet-nyugati irányban szelte át Lourdes-ot. Nyugati végén, ahol a legszegényebbek házai álltak, egy terméskövekb?l összerótt egyemeletes házban élt Francois Soubirous, az elszegényedett, malmát vesztett molnár családjával, és itt született 1844 január hetedikén, Vízkereszt másnapján a beteges Soubirous lányka, Bernadette.
Az 1857-r?l 58-ra forduló tél különösen keménynek bizonyult: a messzi Pireneusok farkasai is üvöltöttek álló télen át, és még februárban is úgy t?nt, hogy egyáltalán nem akar kitavaszodni.
Francois papának ugyan végre akadt kevéske munkája egy Lourdes környéki malomban, de csak napszámban, és ez bizony messze volt az egykori dics?ségt?l, amikor még saját malmában ?rölte a búzát, az árpát, miegyebet, és három legény járt keze alá. A napszámos munkából épp kenyérre, levesre és borra futotta, ünnepibb napokon – például az elmúlt január hetedikén, leányának születésnapján – olykor sajtra és édességre is.
Február els? napjaiban a t?zifa is végleg elfogyott, az öt gyermek mindenféle göncökben dideregte át az elkövetkez? napokat.
Olykor-olykor Soubirousnak sikerült t?zrevalót hoznia a malomból, olykor-olykor egy-két napra melegebb lett a k?házban, de nagyon nehéz volt átmelegíteni azt a vaskos, kvadrátkövekb?l épült szörny? házat.
1858. február 11 – én csütörtökön hajnalban Louise mama már egyetlen hasáb fát sem talált a t?zhely mellett, ami nem csak azt jelentette, hogy ismét fagykolódniuk kell, hanem azt is, hogy a hagymalevest sincs min megf?znie az asszonynak.
Szólította hát Bernadette-et és húgát, a tíz esztend?s Cosette-et, hogy menjenek t?zifáért iskola helyett.
A lányok meleg kend?be bújtak, örültek a hirtelen jött szünnapnak, és nekivágtak a lejt?s rue de Pau-nak: szinte tánclépésben mentek a Gave felé, mert azon túl községi kis erd? és legel? terült el, ahol szabad volt a gallyazás, a r?zsegy?jtés.
Miel?tt elérték a folyót, a község utolsó házait, csatlakozott hozzájuk Marie-Jeanette, akivel Bernadette egy osztályba járt, és akivel jó barátn?k voltak. Csivitelve mentek át a Gave utolsó hídján, a község északnyugati határában, aztán nekivágtak a patakocskák szabdalta mez?nek, erd?nek.
A folyón túl a városi út már csak kicsiny ösvényben folytatódott, mely magtárak, szér?skertek, legel?k és malmok között haladt a dombok felé, az erd?cske felé.
A lányok az egyik malomnál odaintegettek Martin Tarbés-nak, a molnárlegénynek, aki valamikor Bernadette apjának malmában dolgozott, és barátsága a Soubirous-gyerekekkel – f?ként Bernadette-tel – még azokból az id?kb?l eredt.
Kisvártatva patakhoz értek a lányok, itt kis vita támadt, mert Cosette és Marie-Jeanette nem kívánt átgázolni a jegeces patak vízén, holott az igazi r?zsegy?jt?-hely a patak túloldalán volt: a makacs Bernadette viszont átgázolt a patakon, így útjuk elvált, a két lány innen maradt, Bernadette pedig a túlpartra ment: a Massabielle-barlang közelében kutakodott.
Tulajdonképpen nem is volt barlang az, csak egy kisebb üreg a domb gyomrában, afféle bemélyedés: ott szedegette a lány a r?zsét, aztán szedegetés közben az üreg közelébe ment, benézett a sötét térbe, és meglátta…
Meglátta a sugárzó fehérbe öltözött n?i alakot a barlang mélyében; pontosabban szólva a Hölgy ruhája fehér volt, vakítóan fehér, a fölött köpenyt viselt, mely már nem volt oly vakító fehér, inkább vajszín?, de szép, aranyszegélyes díszítés?. Alsóruháját viszont azúrkék szalag fogta át derekán.
A Hölgy – amiként Bernadette magában azonnal elnevezte – szelíden, lágyan és szótlanul rámosolygott a lányra, aztán kisvártatva elt?nt.
(Néhány év múlva, amikor Lourdes már világhír? városkává vált, az egész várost elárasztották a húsz – harminc centiméteres szobrocskák, melyek Bernadette elmondása alapján megpróbálták ábrázolni a Hölgyet, hófehér ruháját, szelíd mosolyát. Maga Bernadette nem állta meg, hogy hangos kacagásba ne törjön ki, valahányszor egy ilyen szobrot meglátott.)
Természetes, hogy Bernedette elmondta két társának barlangbéli látomását, természetes, hogy megkérte ?ket, nehogy kifecsegjék bárkinek is a Titkot: természetes, hogy mind Cosette-nek, mind Marie-Jeanette -nek els? dolga volt otthon elmondani, milyen különösség esett Beranadette-tel a Massabielle- barlangnál.
Kotyogásuk következménye számonkérés lett, s?t – kevés híján – néhány pofon is majdnem elcsattant, néhány atyai pofon.
Bernadette persze füllenthetett volna,:mondhatta volna, hogy csak tréfált, mondhatta volna, hogy a lányok füllentettek: mondhatta volna, de akkor nem ? lett volna Bernadette Soubirous: makacsul kitartott hát látomásának valódisága mellett, evvel alaposan megijesztve szüleit.
A legszigorúbb kihallgatások közben is ragaszkodott története valódiságához, aztán a következ? három napban minden tiltással dacolva újra meg újra elment a barlanghoz, de három napig a Hölgy nem jelentkezett.
Február tizennegyedikén – vasárnap – aztán a Hölgy nem csak ott volt a barlang homályában – világában, hanem szépnyelven meg is szólította a kislányt.
,,Imádkozz a b?nösökért!” – mondta, és Bernadette letérdepelt az agyagos altalajra – semmi nyomot a sár nem hagyott ruháján – tekintetét a Hölgyre függesztette, aki így folytatta:
,,B?nbánat…B?nbánat… Tartsanak b?nbánatot: azt akarom, hogy mondd meg nekik, és mondd meg a papoknak: akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem! Mikor elkészül, körmenetben jöjjetek ide!”
Szegény kis Bernadette-em!
Persze, hogy elvitte a Hölgy üzenetét Lourdes minden templomába, minden templom minden papjának, és hát csinos kalamajka keveredett ebb?l, nagyon csinos.
A Városka papjai a leghatározottabban elutasították, hogy foglalkozzanak a dologgal, s?t, egyenesen ellenségesen fogadták a lány „meséit”.
Majd épp Bernadette Soubirousnak – ennek a jelentéktelen kislánynak – nyilatkozik meg az égi, isteni világ. Ugyan, miért: kérdezték az egyházfiak.
Na?
Miért?
– folytatás következik –
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Kavyamitra Maróti György
