A félig elsötétített szobában a férfi szájához emelte a sörösüveget, és a maradék sört kortyolás nélkül kiitta. Nyúlt a cigarettás doboz felé, de az üres volt. Béna lábával elbotorkált a polchoz és újabb dobozt vett elő. Keze hozzáért egy régi magazinhoz, és az leesett. Biztos valami építészei remekről szóló írás volt benne, azért tette el. Ahogy esett, egy cédula hullott ki belőle. Felemelte és olvasni kezdte.
Az ő neve állt rajta, és néhány sor:
…várlak estére, ahogy megbeszéltük…
aláírás.
Visszabotorkált a kopott székéhez, rágyújtott. A füst lassan gomolygott a félhomályban. Nézte a cédulát, nem is értette, hogy a magazin, amiből kiesett, hogyan vészelhette át a legalább tíz költözését. Az építészettel már régen nem foglalkozott.
Hosszan megszívta a cigarettát, és elmerengett.
Fiatal volt. A lány, akivel akkor járt, babát várt. Ő elment egy külföldi kiküldetésre, és mire hazajött, a lányt korházban találta. A baba elment. Másnap hazavitte a lányt, és ígérte, munkaidő után rohan hozzá. De nem így történt. Aznap este búcsúvacsorára ment, és minden feledésbe merült. Egy hét után mondták a kollégák, hogy látták a standon a lányt. Dühös lett, és felhívta. Délután egy parkban találkoztak. A lány ért oda előbb, már messziről látta, hogy az óráját nézegeti. Nehezen kezdődött a társalgás, a feszültség érezhető volt.
— Miért nem kerestél? Fel sem hívtál?
— Én? — csattant fel a lány. — Tudod jól min mentem keresztül. Nekem nagy szükségem lett volna rád.
— Sok elfoglaltságom volt. A cég, meg a srácok, tudod, hogy van ez.
— Ezerszer megkértelek, hogy döntsd el, mi nálad a sorrend. Ezek szerint csak én nem férek bele az idődbe.
— Most összejött — mondta vállrándítva.
— Rendben van. Ezek után még hajlandó lennél esetleg másképpen élni, és gondolkodni? Ez a folyamatos bulizás, és sörözés már sok nekem. Másként szeretnék élni. Erről már évek óta beszélünk, és mindig megígéred a változást. Elkótyavetyéled magadat, és mindent el fogsz veszíteni.
Akkor ő nem tudott mit mondani. Aznap is várták a haverok, meg a cégnél nyári gyakorlatra érkezett csinos főiskolás lányok, egy kis délutáni sörözésre.
— Válassz, vagy mérsékeled a találkozásokat a haverokkal, vagy elválnak útjaink.
Kicsit meglepődött a lány határozottságán. Sokáig gondolkodott, de most valahogy nem akart hazudni.
— Nem ígérhetek semmit, és nem is akarok róluk lemondani.
— Akkor eddig tartott — mondta a lány —, nekem így is szép emlék leszel.
Felállt és köszönt. Ő is köszönt, és kétfelé indultak. Kicsit nézett a lány után, de az nem fordult vissza.
— Jobb is így — mormolta maga elé, és ő is távozott. Hajtotta a vére, és száraz volt a torka.
Egyszer még találkoztak, amikor valaki szervezett egy nagy baráti bulit, és összehívta azokat, akik – akkor régen — sokat jártak össze. A lánnyal csak közömbös dolgokról beszélgettek, inkább csak ő beszélt, hogy milyen jól megy sora, és milyen remek nőkkel volt dolga. Amikor együtt táncoltak, olyan érzése kerítette hatalmába, mintha visszapörgött volna az idő, és még szeretnék egymást, de ahogy a zene véget ért a pillanat varázsa is elszállt.
Most itt van, ebben a kopott, dohos öreg házban, és már nem érdekli semmi. A fiúk egy részét elvitte az alkohol. Neki sem volt több szerencséje. Az ital a jó munkahelyet és a karriert is elmosta. Egy delíriumos állapot után a néhány napos kóma maradandó károsodást okozott. Ma már egyre ritkábban gondol arra, hogy valamikor ő is valaki volt, és a nők mennyire szerették. Mindegyik azt hitte, meg tudja változtatni, de senkinek sem sikerült.
Sosem volt elég ereje ahhoz, hogy szembenézzen a gyengeségeivel. Maradék jövedelmét a több helyre fizetett gyerektartás elvitte. Már a gyermekei sem látogatják. Gyermektelen nagynénjei után az örökség egy része lassan lecsorog a torkán, a másik része pedig füstté válik.
A nő, aki vele van, vele él — ha élet ez egyáltalán — ellátja. A napok mennek egymás után, céltalanul.
A cédulát lassan visszacsúsztatta a régi magazinba. Kintről matatás hallatszott. Kiszólt.
— Hozz egy üvegsört, nem látod, hogy üres az üveg!
Nikotinos sárga ujjával szájához emelte a cigarettát, és erősen megszívta, úgy érezte, mintha szemét furcsán csípné a füst.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.27. @ 13:39 :: Kovács Ilon
