Nagyszünet volt. A kölkök zsibongásától volt hangos az iskola. Rohangáltak a folyosókon, tépték, ráncigálták egymást. Volt, aki a következő óra anyagát nézte át, és volt, aki uzsonnázott.
A tanári szoba néptelen volt, amikor Szabó tanár úr belépett az ajtón. Furcsállotta, hogy nincsenek ott a kollégái, de aztán eszébe jutott, hogy ilyenkor szinte mindegyikük a büfében próbál kávéhoz és valami uzsonnához jutni. Leült az asztalához, és megpróbált felkészülni a következő órájára. Gyomra hangosan korgott, de férfiasan tűrte a fogyókúra kínzó hangjait.
Kopogtattak az ajtón.
— Tessék, gyere! — mondta hangosan, mert azt hitte, valamelyik gyerek akar valamit.
Egyenruhás rendőr lépett be az ajtón. Szabó felemelkedett az asztaltól, a férfi elé lépett. — Tessék! Kit tetszik keresni? — kérdezte.
— Jó napot kívánok! — kezdte a rendőr. — Szabó tanár urat keresem.
— Én vagyok az! — hőkölt meg Szabó, mert nem nagyon szokták őt rendőrök keresni. Érezte, hogy hangosabban dobol szíve a mellkasában, egyszerűen nem tudta mire vélni a dolgot. Törvénytisztelő ember lévén nem is nagyon értette. Ő és a rendőrség! Úr Isten! — Jó napot kívánok — rebegte.
— Tanár úr! — húzta ki magát a rendőr. — Engem ért az a megtiszteltetés, hogy átadhatom Önnek a kapitányság díszoklevelét, mely a leggyorsabb tanárnak jár kerületünkben.
— Nem értem, kérem. Miről van szó? — kérdezte Szabó, mert nem nagyon kapott még életében elismerést. — Kérem, foglaljon helyet.
Leültek egymással szemben, a rendőr lelkesen magyarázott.
— Ez kérem, egy vándordíj! Ezt a kerületi rendőrkapitány úr alapította, és az a tanár, vagy tanárnő kapja, aki az adott hónapban a leggyorsabb, legfürgébb.
— Miben? — kérdezte értetlenül Szabó.
— Tanár úr! — mondta ünnepélyesen a rend őre. — Tudomásunkra jutott, hogy ebben a hónapban, ön, kedves tanár úr, kétszer sikeresen futott el a Kovács Sanyika feldühödött édesapja, egyszer pedig az egész Kovács család elől, amikor inzultálni akarták önt, mert szerintük ön inzultálta Sanyikát! Így történt?
— Igen kérem — emlékezett vissza Szabó. — Sőt, egyszer sikeresen ugrottam félre, amikor Kovács Sanyika seggbe akart rúgni matekórán.
— Gratulálok! — mondta a rendőr elismerően. — Erről nem is tudtunk, kérem tisztelettel! Bravó, bravó! — tapsolt lelkesen. — Így dolgozik egy mai, modern tanár! Megfelel, kérem tisztelettel, minden kihívásnak! Még egyszer, bravó!
— Megkérdezhetem, hogy mivel jár ez a vándordíj? — kérdezte Szabó, és arra gondolt, már megérte, hogy tanár lett. Ebből is láthatják majd a gyerekei és a felesége, hogy nemhiába tanult ennyit. Hiába kicsi az a fránya fizetés, mégiscsak megbecsülik a magafajtát. Meg bizony!
— Persze kérem, nagyszerű díjaink vannak! — hadarta a rendőr. — Hat hónapos önvédelmi kiképzés, teljesen ingyen! Ehhez jár még egy fél éves, futóedzések látogatását biztosító jegy, külön edzővel, mifelénk úgy mondják, személyi edzővel. Valamint kap még egy belépőt, mely feljogosítja arra, hogy látogassa az Ismerkedés a kézifegyverekkel című előadást. Természetesen azt is teljesen ingyen, bérmentesítve.
Szabó nagyon megörült. Mert ha megtanul tisztességesen pofozkodni, még jobban futni, és ha majd tudja kezelni a kézifegyvereket, akkor már biztos, hogy mint tanár megy nyugdíjba! Hisz akkor már senkitől és semmitől sem kell majd félnie, garantáltan meg tudja majd védeni magát minden diáktól és szülőtől.
— Fantasztikus ajándék! — mondta a rendőrnek. — Most már csak azt kell valahogy megszerveznem, hogy valamelyik kolléga helyettesítsen, míg én odavagyok.
— Engedelmével, ezt mi már leszerveztük! — mosolygott a rendőr. — Most jön ki a kórházból az ön kollégája, Sümegi úr, és ő vállalta a munkát.
— De hiszen Sümegit úgy összeverték a Gazdag ikrek, hogy hetekig feküdt kómában! — mondta csodálkozva Szabó.
— Ez így is volt, de már jól van — nyugtatta meg a rendőr. — Holnaptól dolgozik. Sőt, az ikrek is holnaptól járnak iskolába.
— Nagyszer?! Akkor nincs akadálya, hogy jól megérdemelt nyereményemet átvegyem, igaz? — kérdezte a tanár.
— Persze! — bólogatott a rendőr. — Csak megvárjuk a Kovács családot, hisz ők is jönnek velünk.
— Micsoda? — Szörnyedt el Szabó.
— Miért, mit gondol a tanár úr? A második helyet nem díjazzuk?
Szabó szó nélkül felemelkedett ültéből, a szekrényhez sétált. Hosszasan matatott, majd elővett egy lefűrészelt csövű puskát.
A rendőr értetlenül nézett rá. — Most mit csinál, tanár úr? — kérdezte.
— Még van egy órám a negyedik cében, aztán jövök. A családot addig tartsa itt — mondta halk, rekedt hangon, mint egy westernhős.
Osztálynaplóval hóna alatt, puskával a vállán akkor lépett ki a tanári ajtaján, amikor becsöngettek az utolsó órára.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.30. @ 06:38 :: S. Szabó István
