Annyit tán lehet és kell tudni rólam – e kézirat közreadójáról – Tisztelt Olvasó, hogy nem vagyok, sosem is voltam történész, sem asztrológus, következésképpen a közreadott kézirat minden tévedésének jogát áthárítom annak szerz?jére.
Ha egyáltalán vagyok vagy voltam valami, akkor – mondjuk – könyvmoly, könyv- és könnykukac vagyok. (Így igaz: könnyen elsírom magam egy szép alkotás láttán – olvastán, tehát könyv- és könnykukac vagyok.)
Afféle „homo literatus”: no, tán az vagyok.
Vagy voltam…
Mondjuk így.
Viszont az megállja a helyét, hogy mindig is szerettem kutakodni könyvtárakban, levéltárakban idehaza is, külhonban is.
Leginkább földolgozatlan álló kis könyvtárakban, levéltárakban leltem föl minden fontos dolgot ez idáig; és ha azok a „könnytárak” éppen Itáliában voltak föllelhet?ek, hát nem fakadtam sírva, hanem örültem.
Mert szeretett országom Itália: mondhatom akként is, hogy szül?hazám Magyarország, otthonom Itália…
Nos, két esztendeje 19…-ban úgy adódott, hogy a szép cittá di Prato egy könyvtárában keresgéltem, kutakodtam, csak úgy találom-gyönyörködésre, és lám: izgalmas kéziratra, pontosabban egy másutt való kéziratra való utalással találkoztam.
A talált írás egy jeladása nyomán áthágtam a Pireneusok hegyeit, és egészen a francia -spanyol határ közelében – nem messze Pamplonától – Larrasoana közkönyvtárában megleltem azt a kéziratot, melyre Prato könyvtárában egy röpke utalást találtam.
Mondtam: Larrasoana közel esik Pamplonához (a híres-hírhedt bikafuttatás városához), északkeleti irányban van attól: hegyi utakon, hágókon elérhet?, susogó fenyvesek közt elterül? kis város.
Szép város, melynek egykori börtönét meredek hegyi úton, kiadós lihegéssel érhetjük el, és igazából egy szikla belsejébe vágatott, fúratott, vésetett be.
Ha arra járnál derék olvasó egyszer, úgy indulj neki a San Nicola Kalea utcának, majd – ahol az útka megtörik – indulj balfelé a kaptatón a Calle de San Nicolás-on, és leled a Santa Inquisition sziklabörtönét.
Itt raboskodott az én h?söm és kéziratszerz?m – José Francisco Hernando Campos – 1546. augusztus havában, és innen hurcolták Pamplonába, ahol aztán máglyán végezte be életét.
Ott, a máglyán ért véget minden gondolata is.
Ama sziklabörtönben, ítéletének kihirdetése után, Pamplonába hurcolása el?tt vetette papírra az alább következ? kézírást.
A kéziratoknak épp úgy megvan a maguk sorsa, mint a lélegz?, majd halálba csöndesül? kéziratíróknak; így van ez.
Nekem is megvan a sorsom, nekem is, ki a sorsos kéziratot most közreadom.
De ez nem fontos, vagy nem itt és most fontos: szóval el? a farbával írókám, lássuk a szerzett – lopott? – kéziratot!
Minden további kommentár nélkül közlöm derék és tragikus sorsú szerz?nk írását
1546 augusztus 10. éjféltájt
”Parva flamma saepe incendium magnum suscitat.”
(Oltahatalan láng lobban a légben.)
Most, hogy holnap délben bizonyosan véget ér életem, most, hogy már csak másfél napom van hátra, hozzákezdek igazoló szavaim írásához, mert semmi sem úgy van, ahogyan bíráim gondolják: „advocatus accusat „, csakhogy hiábavalóan, mert magam jobban beláttam b?nömet, mint ahogy az advocatus valaha is belátná.
Azt tartja egy régi haláltánc-dal szövege: „a halál az bizony, de a halálnak órájánál semmi sem bizonytalanabb”.
Hát az én halálom órájánál semmi biztosabb, semmi e Világon.
Már lemen?ben volt a Nap, amikor bíráim bevégezték, hogy összes vádjaikat fejemre olvassák, és kihirdették az ítéletet. Reggel majd útnak indítanak Pamplonába ebb?l sziklai börtönb?l, ahol is holnap délben visznek a f?térre, hol ott rakják már a máglyát, rakják a feny?illatot suttogó szell?ben. Az illatos erdei feny?ket rakják máglyába, illatárban fogok hát megégni tizenkét óra múlva, nem is annyira b?neim, mint tévedéseim miatt.
Fertelmes az én b?nöm, szörny?séges, és ráadásul nem b?n, hanem rosszabb annál: tévedés.
Mert nem az az én b?nöm, ó nem az, amiért holnap délben máglyán égetik el halandó testem, nem az, amiért bíráim a Santo Officio bírái elítéltek alkonyatkor, amikor Pireneusok illatárasztó feny?i mögött, lement a Nap.
Már senkinek sem mondhatom el, miben állt förtelmes tévedésem: bíráimat nem érdekelte, ebben a sziklai börtönben nincs kinek elmondanom, erre az elcsent néhány pergamenre írom hát utolsó magyarázkodásomat, a legutolsót.
”Audiatur et altera pars!”
(Hallgatassék meg a másik fél is!)
Aztán itt hagyom a priccs alatt; ki tudja elégetik-e ezt is ágyastól, pokrócostól, vagy lesz valaki, aki elrejti, és századok múlva majd rábukkan valaki más: valaki, aki majd gy?lölködés nélkül tudja olvasni gondolataimat, megértéssel, és fölment? szándokkal.
Quidquid id est (bármi legyen is) – kezdjük az elején: úgy lesz a legjobb.
?si Város – Bologna – ?si Universitasán kezdtem tanulmányozni a hét szabad m?vészetet, és szíttam magamba az átadott tudást.
Tanulmányaim közepette haladtam a Tan Útján is, rendtag lettem, magamra vettem az ordo sancti benedicti kötelességeit, egyszer?bben szólva: benedekrendi szerzetes lettem.
Közben úgy adódott, hogy az istenismereten, a teológián túl érdekl?désem leginkább a csillagok titkainak tudománya, az asztronómia – és a véle mély rokonságban lév? – asztrológia tudománya felé fordult, mint napraforgó tányérja fordul a fény felé mindenkor.
Tudja Isten, miért?
Bennem volt a vágy, vagy derék és nagy tudású Mesterem izgatott és izgalmas el?adásai tették-e, de így alakult.
Derék professzoromnak vessz?paripája volt, hogy a csillagok evangéliumokban jegyzett állása alapján – különleges tekintettel ama nevezetes üstököscsillagra -, a lehet? legpontosabban határozza meg a Szentírásban írt esemény csillagidejét, különös tekintettel a mi urunknak, Jézus Krisztusnak születési id?pontjára.
Regiomontanus és ’Éliogabalo minden följegyzését gondosan tanulmányozta, ám kutakodásai közepette – mert aggá és beteggé lett teste a szakadatlan éjszakázásban, örök csillagnézésben – elhalálozott.
Följegyzéseit halálos ágyán végrendeletként hagyta rám: egyéb testálnivalója nem is igazán volt ama jegyzeteken kívül.
Rá való tekintettel, de magam kedvtelésére is, folytattam munkáját, évek hosszú során át folytattam, aztán egyszer csak ki mertem mondani a szédít? igazságot, melyet a csillagállások sugalltak nékem: a mi Urunk születése a mi Urunk születése el?tt nyolc évvel történt…
Hahogy valaki nem értené e mondatot: Krisztus születése Kr.e. nyolcra, február havának tizedik napjára, éjfél el?tti percre esett.
Hahogy tudnál valamit: hallgass!
Mert már akkor nem kevés elöljáróm figyelmeztetett, hogy szerzetes létemre túlontúl messzire merészkedtem az isteni titkok fürkészésében, majdhogy nem alvilági praktikák áldozata lettem, no és – vélem ma már – a Szent Inkvizíció is fölfigyelt ama kis fólió-kiadású könyvecskére, melyben álláspontomat világba kürtöztem, és igazoltam asztronómiai adatokkal.
Mert én messze voltam attól, hogy hallgassak, és megírtam fölfedezéseimet egy kis fólió-kiadású könyvecskében.
Könyvemben sic eme gondolatokra jutottam akkor, persze mesterem lábnyomdokában haladva.
Primo: egy Ancyrában található római templom el?csarnokában k?bevésett Monumentum Ancyranum, egy ténybeszámoló olvasható, a Res gestae divi Augusti, mely tájékoztat bennünket, hogy Augusztus császár háromszor (Kr.e. 28-ban, Kr.e. 8-ban és id?nk számítása után 14-ben) tartott népszámlálást, lustrumot az egész római birodalom területén a római polgárok részére. Minthogy e népszámlálás ténye az evangéliumokban rögzítve van, a Kr.e. 8 – mint egyetlen számbajöhet? id?pont – önmagában adott volt.
A pontosabb id?t aztán a bethlehemi csillag (igazából üstökös) Bethlehem fölötti állásából okumláltam ki, így jutottam a fent írt eredményre.
Item secondo: vettem néhány e napra es? asztronómiai adatot, a Vízönt?ben bekövetkezett Nap – Hold és Mars – Szaturnusz – Uránusz konjunkciókat, és ezek tovább finomították adataim pontosságát.
Sic, amint evvel meglettem, hozzáfogtam a legtiltottabbhoz, Jézus urunk horoszkópjának elkészítéséhez.
Ekként okoskodtam. (De miféle illatok áradnak a rácsokon keresztül sziklai börtönömbe? Mifélék? És micsoda áldott hangok? Pireneus-fenyvesek illata és zúgása tör be, és azt suttogja: Élni szép! Ó be vágynék élni, ó be nagyon!)
Így okoskodtam tehát: ha Jézus Krisztus Istenember – Emberisten (mely tényben nem szándékszom kétkedni soha), akkor egyedül e Világon az ? születési jellemrajzának, horoszkópjának tökélesnek kell lennie. Hahogy így találom horoszkópját, akkor az visszaigazolhatja, hogy születési id?pontjjában nem tévedtem.
Igen, igen jöv?beli lectorom, olvasóm, aki leszel egykor, vagy nem leszel soha, hallom kérdésedet.
Mit értsünk „tökéletes” horoszkóp alatt?
De hisz ezt is kifejtettem kis fóliómban, de úgy legyen: röviden elmondom újra. Elmondom a suttogó és illatotokat árasztó píneák és feny?k tolakodása közepette. Bíz elmondom!
– folytatódik –
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Kavyamitra Maróti György
