Ma egy szó száz színnel felér, vakságomba halni vágyom,
máskor meg nincsenek szavak vagy csupán elmém válogat
és meg sem hallom azt, mi nem nekem való.
Most jó a tapogató sötét, ilyenkor más az illat is.
A fej megállás nélkül dolgozik, míg agyam arannyá változik.
Ezt viszem az aranyoshoz, formáljon ujjamra gyűrűt belőle.
Ezt hordom, míg csak az utolsó szusszanás elér.
Úgy jegyzem ezt a napot, mint a születésemét
vagy éppen úgy, mint jegyzik majd halálom perceit,
de akkor sem adom fejemnek aranyrögjeit,
mert az életben mindent ezért tagadok,
vakká válni vágyom és adom magam némaságra is.
Oly tökéletes ma a szó,
ócskaság csak minden látható
és kézzelfogható!
Legutóbbi módosítás: 2009.07.31. @ 08:06 :: Kőmüves Klára
