A CSÖND KOSZORÚJA
Tisztelgés a 100 éves Nyugat el?tt,
Ady, Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Tóth Árpád hangján.
Dal a Rokkantakhoz
Rokkantjai egy vélt életnek,
Akad „ép” s ért? társatok?
Teremt? Isten szép világán
Nehéz az Emberlét rajtatok.
Sújtó szánalom, g?g, megvetés,
Ájult hitetek segítsen,
Elfogadva a plusz-szenvedést,
Bennetek er?sebb az Isten.
Érzés-szemetek, lesajnálás,
Csupán csak csipetnyi der?,
Valljátok mégis, lesz még más az Ember
S gy?ztes az Élet és nagyszer?.
Hangtalan ország
Hangtalan országba tévedtem én,
ahol minden hangtalan volt,
minden hangtalan, de nem csak kívül:
csontig, vel?ig hangtalan,
hangtalan,
hangtalan, hangtalan, hangtalan.
Hangtalan ég és hangtalan föld,
hangtalan színek, hangtalan gyász,
hangtalan vihar, villámcsapás,
hangtalan gyilok, hangtalan kéj,
köször?n hangtalan sikoltó kés és
szirénaszó és jégrianás:
ezer veszély, hangtalan les?,
hangtalan szív, hangtalan vel?,
hangtalan virágok, hangtalan ág,
hangtalan élet, hangtalan halál,
hangtalan, hangtalan, hangtalan világ.
Turbóztass motort, bömböltess gépet,
békéd mímelve mosolyogj szépen:
Értelem-borotvaélen
egyensúlyoz a Minden
és a Semmi.
Ennyi.
Mindig csak adva, soha nem kapva
képzeled egyre a hangot és az
még hangtalanabbul árad, ömöl.
Mást mond a hallás vendég-máza:
nem hang szüli a hangtalanságot
nem:
hangtalan az anyag rejtett lelke,
jaj,
hangtalan, hangtalan, hangtalan.
Jelnyelvi tolmács
Mint aki templomba tér be…
Az ünnepélyes csendben figyelve
mélyen átéli: minden szavaknál
szebben felzeng lelkében a zsoltár.
Mint aki templomba tér be…
Térd, s f?t hajtani oltár elébe.
Szent feladattal: tettre váltja vágyát,
nem hétköznapit, egy ég? gyertyát
kezébe véve, lassan elindul,
hogy a csenden át, falakon, ajtón túl,
óvó kezével védve a lángot,
a fényes Napnak felmutassa: ím,
testvérvilágod!
Mint aki templomba tér be.
(1998.)
A Tiszánál
A Tisza felett ballag már a hold,
Arra, amerre vonul a folyó.
Kanyarban füzes, kikötött hajók,
Ártérben víkendházak, nyaralók.
Neonfényben a Csónakház ragyog,
Elpihentek a kajak-kenusok.
A Torkolatnál Damjanich-szobor,
Gy?ztes hadúr volt itt valamikor.
Sötéten mered, csillagokba tolva
A Vártorony s a Vártemplom tornya.
A Tisza folyik: múlt, jöv?, jelen,
Ezüst szalagon ring a végtelen.
Medd? órán
Sokan vagyok.
Nagyon.
Akiknek írok.
Hagyom.
Semmi cifraság az asztalomon.
Laptopom monitorján gondolatom,
Sötét végzetfény, akárcsak én.
Én. Én.
Hatmilliárd magány a földtekén.
