Emlékrések
szárnyaló sas
sík vidéken
síkok metszik egymást
síkban csík
a csíkban
pont
fókuszált
tudatom
vakon
csapong
csapongva
kong
az ürességt?l
nemrég születtem
most árkom ásom
szélesen vagyok
vagyok
vagyok
elhatárolt falak
közt de szemtelen
énem által építettem
fültelen
a csöndbeszédre
csont a fal
vagy hús a fal
vagy hang a fal
a börtönöm
vagy idegducok
csintalankodása
csupán magamképzetem?
lélek! lélek!
félek! félek!
oda ki – oda ki
odakint a varázskantár
elszakad-é
elpörög-é
a színtudat?
kék zselétestén
a reszketeg
babrál memoárjában
réveteg
s nincs megismételhetetlen
talán.
Ideg tompán elvakítja
rabszolgául eldugott
haloványát a nincstelennek
így gazdagnak hazudott
véghatárok élein
pattog a sarkán
szüntelen
míg elszakad.
elszakad?
kígúvad-é
vagy
csak tüzén
elparázslik
a torzulás?
vagy mint ablakok alatt
a képzelt vakolat
ott leledz és vak ujja
mered csak értetlen a végtelenre,
s majd mint levágott öntudat
védtelen a föld mélyén
mint megunt kutyák
elrohad?
Kigúvad az érzetekre,
kábítva a kín-gyönyört?l
majd ruhát ledobva
végtelen feszül?
