Kőmüves Klára : Rókadal

Nyomtatás

Azt hittem, csak az én apám ismerte a rókadalt,

de rájöttem, hogy szájról szájra vall,

ami úgy terjed – az a himlő semmiség,

át kell esni az első szentmisén

és a papra nyelvet öltve áldást kérni szépen,

legalább egyszer el kell veszni a templomi gyertyafényben

és rádöbbeni, hogy az élet végén vár csak a tapsvihar,

mikor a vas marad  és  ég a test, de a lélek hátra van.

Vörös arcmezkön rút borotva harc,

villanykörte sercenésbe rejtett köhögős rókadal.

Csak a kád széléről friss a víz, rozsdafolton

kis kenyér, még a zsír meg a paprika hátra van,

de mindegy is, mert szól a rókadal…

Megtanultam én is a rókadalt, csak kétnaponként

viszem haza magam, mert az én fiamnak

nem kell tudni, hogy a róka a sajtot viccből nézi

és másra vágyik, mint, ami este az égre mászik,

friss húst kíván minden nap,

Unja az asszonyt: Róka, húzd be a farkadat!