11.
ÖCSI
Korán reggel húztam a csajomhoz, amikor a főúton egy fehér Fabia állt meg mellettem. Majdnem elütött. — Na gyere! — szólt ki egy bombázó az ablakon. Rohadtul lehidaltam. Kati volt az. — Hát ez? — kérdeztem, és a kocsira böktem. — Totyáé! Na, jössz? — Naná, hogy megyek! — pikk—pakkra kint voltunk a városból, bömbölt a CD. Katin, egy rövid sárga szoknyán és blúzon kívül semmi sem volt. Mezítláb vezetett, cipője a hátsó ülésen. Simogattam a combját, meg minden, tök király volt. — Hova megyünk? — Tihanyba — mondta, és egy kicsit szétnyitotta a lábait. Tök zsír volt! — Minek? — Csak. Autózunk. Megálljak? — kérdezte hirtelen. — Aha! — mondtam, és már előre örültem, milyen király lesz megint. Lekanyarodott egy földútra, bementünk a fák közé. Megcsókolt. — Akarod? — kérdezte, de meg sem várta válaszomat sebesen vetkőzni kezdett. Nem messze tőlünk egy traktor pöfögött. A svájcisapkás csókának guvadtak a szemei. Kati teljesen rám mászott. Állati király volt! Utána száznegyvennel söpörtünk Tihany felé. Az Apátság alatt álltunk meg, a parkolóban. Egy ugyanolyan Fabia mellé kanyarodtunk be, mint a mienk. Csörgött a telefonja. Röviden beszélt valakivel. — Írd fel ezt a számot! — mondta, és a kezembe nyomott egy tollat. Mondta a számot. Felírtam egy pézsére, a tollat meg bedobtam a kesztyűtartóba. Felsétáltunk a templomhoz. Külföldi csoport fényképezgetett mellettünk. Egy vágott szemű csóka kezembe nyomta a digitális gépét, és mutogatott, hogy fotózzam le őket. Kati is közéjük állt, marha boldogok voltak. Aztán leültünk egy padra, smaciztunk. — Éhes vagyok! — mondta később. — Ott egy kerthelyiség, beülünk? — kérdezte. — Nincs nálam lóvé! — fordítottam ki a zsebeimet. Nevetett. — Gyere, ma én fizetek! — két pincér hordta a kaját. Iszonyatosan bekajáltunk. Kicsit lődörögtünk, aztán elindultunk lefelé. — Gyere gyorsan! — mondta nevetve, és behúzott az egyik butikba. Vett magának egy piros ruhát, olyan kis virágmintákkal. — Akarsz egy farmert? — kérdezte, és berángatott a próbafülkébe. Kicsit smaciztunk, aztán levettem a bermudámat, hogy felpróbáljak egy gatyát. Naná, hogy simogatott, tisztára beindultam tőle. Aztán nevetve magamra hagyott, nekem meg ezer volt a gondom. — Na, jó? — Aha! — feleltem, és le sem vettem magamról. Amikor leértünk a parkolóba, egyből levert a víz. — Ellopták a kocsinkat! — kiáltottam. — Hülye vagy? Ott áll a járda mellett! — mondta csodálkozva. — Ez nem az! A miénk állt belül! — aztán be is fogtam a pofámat, mer’ odalépett, és a kulccsal kinyitotta a kocsi ajtaját. — Na, látod! — mondta nevetve, és megcsókolt. Beültünk, elindultunk. Eszembe jutott a toll. Benyúltam a kesztyűtartóba, nem volt ott. — Nincs itt a toll! — mondtam, de csak nevetett rajtam. — Milyen toll? Indián toll? — Amivel leírtam neked a telefonszámot! — Eltettem! — felelte, és rákanyarodott a hazafelé vezető útra. „Eltette, mikor tette el? Egész végig együtt voltunk. Hazudik?” Egyfolytában azon járt az agyam, hogy hazudik a csajom. Utálom, ha hazudik valaki. Ez alól csak én vagyok kivétel. Ha én hazudok, az más, annak oka van. Amúgy tök mindegy. Hazaértünk. Egyből beálltunk a garázsba. Kiszálltam, kicsit molyoltam. — Húzz innen kisöreg! — morgott rám Totya és szinte kilökdösött az ajtón. Bementem a kecóba, Sumákkal és Böbével ittunk egy Bombát. Nemsokára megjelent Dodesz, kezében egy sporttatyóval. — Tudsz bringázni? — kérdezte. Igent bólintottam. — Oké! Akkor ezt a táskát vidd már le léci az Amigóba, add oda a Fecónak! Oké? — Oké! De ki az a Fecó? — Bemész a bárba, és keresed a Fecót. A táskát a kezébe nyomod, ennyi. — mondta, és rábökött a kerítés mellett álló piros bicajra. — Visszajöjjek? — kérdeztem Katitól. — Ma ne! Elfáradtam, aludni akarok! — felelte, és egy puszit nyomott az arcomra. — Ha nem akarsz megfulladni, akkor ne nyisd ki a táskát, mer’ tele van foci szennyessel! — üvöltött még utánam a Dodesz. Nyitogassa a franc! Könnyen megtaláltam az Amigót, és Fecót. — Te vagy a futár? — kérdezte. — Én nem vagyok futár, Öcsi vagyok — feleltem, mer’ utálom, ha csicskásnak néznek. — Oké, Öcsi! Köszi a táskát! Itt egy rongy, na csá! — Fecó kezembe nyomott egy ezrest, és szinte kipenderített az ajtón.
Meglehetősen korán érek haza. Bridzsi a hintán lógázza magát, és úgy bámul, mintha még sosem látott volna. Leszarom. Eddig ő szart le engem, most én őt. A bicajt letámasztom a kerítés mellé, megvacsorázom, korán lefekszem. Már alig várom, hogy holnap legyen és találkozzak Katimmal. De ez a toll dolog, ez nagyon nem megy a burámba.
MIA
Se az Anci, se az Apci nem volt otthon hajnalban. Egyedül nagyi fingadozott széltében-hosszában a bazi nagy francián. Öcsém is korán elhúzott, így egyedül kajálgattam az asztalnál. — Kérsz egy kis szója fasírtot? — kérdezte Bogi. — Köszönöm néni, nem kérek! — feleltem udvariasan. Kamill bá’ majd megfulladt röhögtében. — Kamill! Egyél! — parancsolta a hitvese lángoló fejjel. Az ikrek is, meg mamuszka is úgy lapátolták azt a förmedvényt a fejükbe, mintha ezen múlna az életük. Közben persze az ikrek ferde szemekkel méregettek. Vajon lesz-e lóvé? — Nnnagyon eeegészssséges aaaz iiilyen étttel! — recsegte a retró csajszi a nyugágyából, és fílinges pofával majszolgatott egy zsíros kenyeret, hagymával, hadd bűzölögjön a lepcses szája. Ekkor került elő Apci. Úgy nézett ki, mint aki egész éjjel nem aludt, vagy mi. — Eszel? — kérdeztem. Észre sem vett, csak eltűnt a zuhanyban. Lementem a mólóhoz. Tele volt emberekkel, mert valami horgászverseny volt, vagy mi. Jani félrehívott amikor meglátott. — Figyeljél! Tele van a part zsarukkal! Fel kell szívódnunk pár napra, kopj le! — És én? — Mondom, kopj le! — felelte, és magamra hagyott. Négyen mentek négyfelé, én meg ott maradtam egyedül barátok, és lóvé nélkül. Csellengtem a parton, bámultam a horgászokat, ettem egy fagyit, aztán megnéztem a portrérajzolókat, hogy húzzák le a lóvét a külföldiről. Később bementem a ligetbe. Elmentem a fához, ott volt a pisztoly. Magamhoz vegyem, vagy ne vegyem? Visszatettem a helyére, elindultam az üzletsor felé. Lóvét kell szereznem! Két rongyot! Bementem egy butikba. Nem volt más vevő, az unatkozó eladó engem bámult. Úgy tettem, mintha vásárolni akarnék, kotorásztam a polcokon, megnéztem néhány ruhát, aztán továbbálltam. Később leültem egy padra. Nézelődtem. Tényleg sok volt a zsaru. Jött egy vénasszony, bottal, kezében aranyszínű színházi retikül. — Ideülhetek, kedveském? — kérdezte. Mellém tette a táskáját. Állati nagy volt a kísértés! — Annál már csak a rendőrök voltak többen. — A francba! Vajon mi van benne? Lóvé, vagy csak kacatok? — A néni egyedül van? — kérdeztem tőle barátságosan. — Meghalt a fiam! Egyedül vagyok — mondta csendesen és könny szökött szemeibe. Felálltam, magára hagytam. Azért ezt már mégsem! Elindultam hazafelé. — Kisasszony, legyen szíves! — egy fiatal zsaru lépett mellém. — Legyen szíves igazolni magát! — mondta, és türelmesen várta, míg a dzsekimben kotorászva megkerestem a flepnimet. — Nyaral? — kérdezte. — Aha! — A szülőkkel? — Aha! — Köszönöm rendben van, viszlát! — Viszlát! — mormogtam az orrom alatt. A Jókain sétáltam hazafelé. Már-már beletörődtem, hogy nincs lóvé, amikor megláttam a fekete BMW-t. Ott állt az út szélén letekert ablakokkal, az ülésén egy autóstatyóval. Leültem a kerítésre, nem messze a kocsitól. Itt már nem láttam zsarukat. A túloldalon egy család sietett a strandra, úszógumikkal, labdákkal. Pocakos Apci, bögyös Anci a szőke fajtából, és két kiscsákó az idétlenebbik fajtából. Hamar elhúztak, csend lett. A kerthelyiségben csak a dagadt pincér törölgette a poharakat, a telefonfülke mellett egy csávó és egy csajszi smacizott. Később ők is felszívódtak. Elindultam a kocsi felé lassan, ráérősen. Egy pillanat alatt nyúltam be az ablakon, csúsztattam dzsekim alá a táskát, és ugyanolyan nyugodt tempóban tovább haladtam. Tök állat! Sikerült! Király vagyok! Nálam volt a szajré, de a kezem-lábam remegett. Az adrenalin az egekbe szökött. De azért oké volt minden. Leballagtam a partra, lerugdostam lábaimról a cipőt. Ráérősen nézelődtem, most már nem volt sürgős, nincs miért kapkodnom. Áztattam a virgácsaimat, közben kiforgattam a táskát. Pár száz eurót, néhány ezer forintot, útlevelet, családi fotókat, kulcsokat találtam benne. A lóvét eltettem, a többit séta közben szétszórtam a kukákban. Amikor ezzel is megvoltam hatalmasat nyújtózkodtam. Megoldódott minden gondom. Legalábbis, egy kis időre.
Kora délután érek haza. Apci a nyugágyában hortyog, az ikrek ping-pongoznak, Anci és nagyi a retró csajszival kártyázik. — Játszol velünk Miácska? — kérdezi Anci. — Naná! — felelem nevetve, közben rákacsintok azokra a nyomorult ikrekre, hogy egye meg őket a franc!
FATER
Ahogy feljött a hold, egyből leléptem a buliból. Magamhoz vettem egy üveg szíverősítőt, és feltűnés nélkül elhúztam a ház mögé. Olgi már várt. Kis szoknyában, egy szál blúzban, bugyi nélkül. Dögös volt! Bementünk a sűrűbe, azonnal a lényegre tértünk. Úgy smárolt, mintha ezen múlna az élete! Naná, hogy én sem hagytam magam. Adtam neki, hadd lássa milyen egy igazi férfi. Huhu! Teljesen kifacsart! Úgy viselkedett, mintha évek óta nem dugott volna senkivel. — Gyerünk Sanyi! Még, még! Gyerünk, csináld! — suttogta, és teljesen magába húzott. Aztán feküdtünk egymás mellett a fűben, egy kurva szó nem sok, annyit sem szóltunk. — Megint akarom! — szólt pár perc múlva. Hu! Állati volt! Teljesen lestrapált! Dugtunk vagy két órán keresztül. Abban a két órában minden volt, naná, hogy mindent csináltunk. — Ez kurva jó volt! — mondtam vigyorogva. Lesmárolt és magamra hagyott. Remegő lábakkal húztam meg a magammal hozott flaskát. Egy szuszra ittam vagy fél liter töményt. Még a gatyámat sem vettem föl. A nyakam köré tekertem, mint valami sálat. Alaposan bepiáltam. Úgy aludtam a fa alatt, mint Keszeg Pista a detoxban. Hajnalban mentem be a nyaralóba, letussoltam, aztán átaludtam az egész napot.
Most már este van. A vénség és a feleségem Miácskámmal zsugázik, Tyúkanyó füvet legel a családjával, Olgim pedig annak a fasz Jenőnek masszírozza a hátát. Az a barom meg boldogan mosolyog. Persze, ha belegondolok, más öröme úgy sincs, nem?
MUTER
Kimentem a kapun. Teljesen sötét volt az utca. Elindultam a Balaton felé. Egy kocsi jött mögöttem. Meggyorsítottam lépteimet, befordultam az első utcába. A Golf elhúzott mellettem, majd megállt. Kinyílt az ajtaja, beültem. — Drága, drága Klárika! Hát mégis eljött? — kérdezte Dezső, és éreztem, hogy tiszta nyál lesz a kezem, ahogy körbelefetyeli. — Csak pár percre jöttem — suttogtam, és beletöröltem a kezem az üléshuzatba. — Oda vagyok magáért, a fekete hajáért, mosolyáért! — énekelte, és megint a kezemet nyalogatta. — Nézze Köves úr! — mondtam — Dezső! — Jó, Dezső. Tehát, kedves Dezső! Nekem férjem van, gyerekeim vannak. — Nekem meg feleségem van — vágta rá —, de utálom, mert csúnya és gonosz, mint a maga férje! — hadarta gyorsan, és megint nyalogatott, mint egy kutya. — Kérem! Ezt hagyja abba! — mondtam neki határozottan, és elhúztam a kezem. — Beadtam a válókeresetet! — mondta. — Elválok attól a dögtől, és ha maga is akarja… — Mit akarok? — kérdeztem ijedten. — Tudja Klárika! Nekem már csak maga van! — Én, magának? Hisz nem is ismerem! Azt sem tudom kicsoda? — Köves Dezső vagyok! — felelte halkan. — Jó, ezt tudom. De többet nem tudok magáról. — Csókoljon meg! Kérem! — mondta hirtelen, és az arcomban éreztem a leheletét, ami abszolút nem volt kellemetlen, sőt! Nagyon finom férfiparfüm illatát éreztem, enyhén fanyar, olyan, olyan vonzó illatot. — Nem! — mondtam neki határozottan, de nem tágított. — Csak egyszer, kérem! — suttogta, és még közelebb húzódott hozzám. — Mondom nem! — Kérem! Csak egyszer! Egy ici-pici csókot! — Nem! — Kérem! — Nem! — csendben voltunk jó öt percig. Csak ültünk egymás mellett. Na anyuka, ezt jól megcsinálta nekem! — Csak egy csókot szeretnék, csak egyetlen egyet! Aztán ha akarja, eltűnök az életéből! — suttogta, és megint közelebb húzódott hozzám. — Jó, de csak egyszer. Utána elmegyek! — feleltem, és becsuktam a szemem. Atyavilág! Milyen régen csókolt már meg valaki! Borzongott a testem, esküszöm, egyáltalán nem vártam, hogy vége legyen. — Tudja Klárika, mióta várom ezt a pillanatot? — kérdezte, amikor szétváltak ajkaink. — Csókoljon még! — leheltem, mert olyan jól esett. Jó sokáig csókolóztunk, aztán átbeszélgettük az egész éjszakát. Elmesélte a gyerekkorát, házasságát, szerelmeit, csalódásait. Aztán megint csókolóztunk, aztán meg énekelt, ami egyáltalán nem volt kellemetlen, csak roppant furcsa, legalábbis a mai világban. Hajnalban váltunk el egymástól. — Holnap este, láthatlak? — Azt hiszem igen. Legyél a szálloda mögött a színpadnál, délután. Ahogy tudok, megyek! — feleltem, megcsókoltam, és visszamentem a nyaralóba. Lassan telt el a nap. Egyáltalán nem aludtam, de semmiféle fáradtság nem volt rajtam. Főztem egy kis ebédet anyukának, amit persze elsóztam, de nagyon aranyos volt anyuka, mert nem tette szóvá. Még szerencse, hogy Sanyi átaludta az egész napot, így rá nem volt gondom. Később kifeküdtem a napra, hallgattam Rózsika duruzsolását Rezsőkéjéről, és az éjszakán történteken gondolkoztam.
Most meg eszeveszett jó kedvem van! Anyukával, Miácskámmal és Rózsikával kártyázunk, és hangos nevetések közepette veszítem el az összes partit. Azt hiszem, szerelmes vagyok.
NAGYI
Tisztára gyanús nekem már mindenki hisz egyedül voltam az éjszaka se Klárikám se a Trógerpöcs nem volt otthon gondolom a Trógerpöcs az Olginak csapta a szelet a szemét de hogy Klárikám hol volt arról nagyokat hallgat a szentem, persze én meg nem kérdezem tőle nem akarok a magánéletébe vájkálni lehet hogy csak sétálgatott egy kicsit a friss levegőn hisz mondta hogy fáj a feje de az is lehet hogy megjött végre a Köves úr szóval minden lehet és én drukkolok Klárikámnak mer’ igazán megérdemel egy olyan úri embert mint a Köves úr aki egy igazi úr és nem olyan országosan nagy tahó mint a Trógerpöcs, igaz azt sem tudom mikor ment el Klárikám sétálni mer’ egy kicsit becsíptem a Rózsival iszogattunk egy kicsit és nagyokat beszélgettünk közben persze láttam hogy ez a szemét Trógerpöcs lelép azzal a cafkával csak azon csodálkozom hogy az a balfasz Jenő ezt nem látta de hát miért is látná amikor nem lát az semmit az újságján kívül viszont annak őszintén megörültem hogy hajnalra előkerült Klárikám és egész nap dudorászott meg énekelt olyan volt mintha kicserélték volna persze a Trógerpöcs is olyan volt mer’ egész nap döglött a disznaja, le sem szarta mi folyik körülötte nem érdekelte semmi csak a saját pihenése mer’ egy önző dög, viszont annak nagyon megörültem hogy Öcsike is és Miácska is korán hazajöttek és végre együtt lehetett az egész család igaz Öcsike korán lefeküdt viszont Miácskámmal és Klárikámmal kártyáztunk egy nagyot és rengeteget nevettünk.
Most már késő éjszaka van lefekvéshez készülődünk csak ez a szemét Trógerpöcs tért végre magához és vödöli a sört szokásához híven közben persze azt a ribancot fixírozza na meg tömi a pofájába a kolbászt hogy a jó Isten csapja azt a bunkót a kőfalhoz.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.28. @ 07:53 :: S. Szabó István
