Kovács Henrietta : Lábnyomok

Két ajtó között tétován lépkedek:
az út balról rózsákat hint elém,
jobbról tüskés, vad bozót díszeleg;
ezért mindig csak félve megyek én,
mint egy árnyéktól riadt kisgyerek,
vigyázva az út csúszós közepén.
De már szédülök – végül elesek
s tán jön a vég, mert mikor megbotlok,
nem nyúlnak felém óvó b?v-kezek;
hát felállok egyedül, és konok
arccal, ám büszkén továbbindulok,
aztán elt?nök, mint a lábnyomok.

………………………………………………………..

 

 

 A halmozódó hatások, a túlzásba vitt lelkesedés és a szentimentalitás gyakran lírai giccshez vezetnek

Legutóbbi módosítás: 2009.08.10. @ 10:35 :: Kovács Henrietta
Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/