Két ajtó között tétován lépkedek:
az út balról rózsákat hint elém,
jobbról tüskés, vad bozót díszeleg;
ezért mindig csak félve megyek én,
mint egy árnyéktól riadt kisgyerek,
vigyázva az út csúszós közepén.
De már szédülök – végül elesek
s tán jön a vég, mert mikor megbotlok,
nem nyúlnak felém óvó b?v-kezek;
hát felállok egyedül, és konok
arccal, ám büszkén továbbindulok,
aztán elt?nök, mint a lábnyomok.
………………………………………………………..
A halmozódó hatások, a túlzásba vitt lelkesedés és a szentimentalitás gyakran lírai giccshez vezetnek
Legutóbbi módosítás: 2009.08.10. @ 10:35 :: Kovács Henrietta