Az ólomkatona csak áll.
Féllábal, „vigyázz”-ban ?rzi az éjszakát.
Ráér? id?ben a nappalt.
Szuronyt feszesen szorítva
kéri bebocsátó passzusom jelenbe,
ágyba, vagy irodalomba éppen.
Festett, cifra mentén a gombok rezek.
Vágyak, álomezredek fölött
parancsol. Silbak, éji ?r.
Az éjjeliszekrényen
a gyertya riadtan pislog.
Visszatartja a belépréselt illatesszenciákat.
Tudja, látlak
kéj-képpel magad keresni bennem,
arasszal mérhet? összetartozásban.
Az egésszel tisztában van az ?r.
Látta százszor, hogyan varázsol
red?s homlokra simaságot,
sima homlokra ráncot
kiharcolt megelégedettség.
Ablakban, fényben szedett virág.
Játssza rókatáncát,
hajnalig tartó haláltusáját,
hogy elaludjon.
Mint te, leszedetten.
Megint tettem valami jót.
Mellékes, és tények között feljegyezni sem kell,
hogy élveztem én is.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.11. @ 06:08 :: Balog Gábor -csataloo
