S. Szabó István : Nekünk a Balaton / Tizenkettedik fejezet

Nyomtatás

12.

ÖCSI

A többiek akkor húztak el a mocikon, amikor odaértem a kecóhoz. Böbe a Dodesz mögött vigyorgott. — Siess, már nagyon vár! — kiáltotta. Naná, hogy siettem! Katim a konyhában molyolt. — Megyünk! — Hová? — Siófok! Meló! — felelte, és a garázs felé indult. Meg se csókolt. — Hozd azt a táskát! — szólt még hátra, és a fekete dipóra bökött. Beültünk, gázt adott. — Mi a meló? — kérdeztem. — Majd, megtudod. Azt mondta a Dodesz, lógsz neki. Igaz? — Aha. — Mennyivel? — Húsz rongy. — Ma estére kell neki — egyből lesápadtam. — Honnan a büdös francból szerezzek én húsz ezer forintot? — A te dolgod — felelte, és betett egy CD-t. Ez nem semmi! Megyünk, mint az állat, dübörög a zene, és a pofámba mondják, estére szerezzek húsz rongyot, mer’ kell. Levettem a hangot. — Kati! — Na? — Honnan szerezzek ennyi pénzt? — A te dolgod. Azt sem tudom, mire kérted? — Nem kértem! — Mégis tartozol, nem? Mire kellett? — Tudod, amikor elvittelek vacsizni — visszatekerte a hangot, üvöltött a rap. Izzadtam, mint a ló. Gyorsan robogtak el mellettünk a városok. Siófokon a szállodasor előtt dekkoltunk. — Fogd meg a táskát, vidd be az Európa teraszára. Tedd fel ezt a szemüveget. Jelentkezni fog érte egy barna csaj. Ha azt mondja, ő a Darling, add neki oda a szajrét. Megértetted? — Meg. Mi van a táskában? — Majd! — felelte. Kezembe nyomott egy bazi nagy napszemüveget, két rongyot, és a táskát. — Ülj le, igyál valamit. Aztán siess, lent várlak a parton — mondta még, és szinte kilökött a kocsiból. Bementem a teraszra, leültem az egyik asztalhoz. Kurva sokan voltak. Táska az ölemben. Eszembe jutott a szemüveg, felvettem. Miniszoknyás pincércsaj billegett oda hozzám. Átfutottam az itallapot. A szódavíz is aranyáron futott. Rendeltem egy kólát, várakoztam. — Darling vagyok! — ült mellém egy farmeros barna. Odaadtam neki a táskát, ő meg a kezembe nyomott egy autóstatyót. — Tünés — mondta flegmán, és elhúzott. Most mi van? Mi a túró folyik itt? Fizettem, aztán rongyoltam a partra. A Skoda bent állt a fák alatt. Ajtaja nyitva, Katim a körmét reszelte. — Add ide gyorsan! — kapta ki kezemből a táskát. Egy köteg húszezrest futtatott át az ujjai között. — Mi volt a táskában? — kérdeztem. — Már csak tizenöt ezerrel lógsz! — válaszolta, és beindította a kocsit. — Mi volt a táskában? — ismételtem meg, és megragadtam a kezét. — Engedd el a kezem, kiscsóka! — sziszegte a fogai közt. — Jobb, ha egyelőre nem tudod! Oké? — Mi lesz a másik tizenöttel? — Ne aggódj, megoldjuk! — felelte mosolyogva, és a nadrágon keresztül megragadta a farkamat. — Akarod? — kérdezte. Lefordultunk egy földútra, megálltunk a fák alatt. — Ne haragudj, kedves! Egy kicsit ideges voltam! — mondta hozzám bújva. Hu! Állati jó volt. Késő este értünk vissza. A többiek azt az édes cigit szívták. — Na? Oké? — kérdezte Dodesz. — Aha! Minden rendben! — mondta Kati. — És a kiskölök? — Mondom rendben! — behúztunk a konyhába, baromi éhesek voltunk. Később bejött a Dodesz. — Meghoztad a tartozásod? — Meghozta — mondta helyettem a csajom, és odadobott öt rongyot. — Húszról volt szó! — mondta Dodesz. — Nyugi, meglesz. — Persze, hogy meglesz! — nevetett fel a motoros. — Én mindig megkapom a pénzem. — Zsebre tette a lóvét, kisétált az ajtón. — Nyugi, minden oké! — suttogta Kati. — Ne majrézz! — Mi volt a táskában? — kérdeztem. — Csitt! — tette kezét a szájamra. — Majd mindent megtudsz. Oké? — Aha — feleltem kétségbeesve. Behúzott a szobába, lerángatta a gatyámat, és baromi jó volt megint.

Későn érek haza. Teljesen üres az udvar, sötét minden ablak. Besomfordálok a szobába. — Sanyika te vagy? — kérdezi a nagyi. — Aha. — felelem. — Éhes vagy? — Nem — gyorsan lefekszem, és jár az agyam. Honnan szerezzem meg a hiányzó pénzt…? Mi a túróba csöppentem…?  Talán… szólni kellene…, valakinek…, a muternak? Faternak? Nem tudom! 

MIA

Végre kialudtam magam és az egész rohadt napot otthon töltöttem. Bár ne tettem volna! Apci és Anci egész nap egymást idegelte. Tök gáz volt! A nagyi meg hol agonizált, hol károgott, hol káromkodott. Azt hitte az egész rohadt nyaraló, mi vagyunk a hülye család, a mit tudom én melyik buzi tévésorozatból. Az egész balhé a reggelinél kezdődött. Büdös volt a rántotta. — A picsába! — üvöltötte fater. — Az embernek kifordulnak a belei! Mi a szar ez? — naná, hogy Anci zokogott, a nagyi meg Apcit fenyegette. — Jól van Trógerpöcs, jól van! Ma te készíted az ebédet! — Anyuka! Ne hívja a Sanyikát Trógerpöcsnek, jó?! — szipogta Anci. — Pedig annyira találó! — szólt át Bogár a másik asztaltól. — Magának Sanyi úr! Tyúkanyó! — dörögte a fater, és a rántottát kiöntötte a macskáknak. Mind a két skodri hanyatt—homlok menekült. — Már a macska is felfordul ettől a szartól! Mi a franc folyik itt, Klárikám! — Apci tiszta ideg volt. A Tibcsiferke megszeppenve nézte, a Kamill sunnyogott. — Hozz kolbászt és sört! — Anci elrohant, a nagyi meg bánatos képpel nézte a tojást a földön. — Nem te vagy a büdös, Trógerpöcs? — kérdezte. — Anyuka! Nem szabad! — sírdogált a visszatérő Anci. Kezében tálca, rajta kolbász és sör. — Apci felpattant, és elrohant. — Sanyika! Itt az étel! — kiáltotta Anci. — Add anyádnak, de a ciánt ne felejtsd ki belőle! — így Apci, és elviharzott a hátsó kertbe. Na végre, csend van — mondta Bogár. Ekkor értek oda Jenő bá’ék. Olgi hosszan nézett Apci után. — Izzad már a bugyi — jegyezte meg nagyi. — Anyuka! Elég! — Anci leült az asztalhoz, pézsét gyűrögetett. Bridzsi odajött. Még soha nem beszélt velem. — Hol az öcséd? — kérdezte. — Nem tudom. — Mikor jön haza? — Nem tudom. — Akarsz velem beszélgetni? — Nem tudom. — Na szia! — mondta végre, és magamra hagyott. Hintáztam. Jött a Tibcsiferke, piros gatyában, sárga pólóban. Kinézetre tiszta tahó fíling volt mind a kettő. — Ma nem mész? — kérdezték. — Nem. — Hol a pénzünk? — Nincs — húztam őket. — Akkor beköpünk. — Köpjetek. — Megmutatjuk a fényképet. — Össze is szartam magam! — Fényképet? Milyen fényképet? — Ami itt van a mobilon — mutatta fel a telefonját valamelyik. — Ti lefényképeztetek? — Naná! Majd hagyunk lelépni a pénzünkkel, nem? — most mi a szart mondjak erre. — Mától kétezer, fejenként — mondták. Sarkon fordultak, és elhúztak. Ezt most jól elszúrtam! Megszólalt a mobilom. Először azt sem tudtam, hogy az enyém, olyan ritkán hívnak rajta. — Holnap reggel tali! — recsegte Jani a fülembe. — Legyél a vasútnál tízre. — Meg sem várta a válaszomat, megszakadt a vonal. A délutánt olvasással töltöttem. Apci is, Anci is felszívódott, a nagyi a Rózsikával beszélgetett. Tibcsiferkéék ferde szemekkel méregettek, aztán megkapták a pénzüket, és nyugton voltak. Bridzsi a hintán lógázta magát.

Már késő este van. Nagyival és öcsivel hárman vagyunk itthon. A nagyi megpróbál velem beszélgetni, de semmi kedvem hozzá. Egyfolytában azon jár az agyam, mi a fenét keresek holnap a vasútállomáson?

FATER

Azt hittem megüt a szél! Ez a szerencsétlen vadbarom, büdös tojásból csinált rántottát. Az a paraszt Sárkány, meg ott fujtatott, mint valami igazság bajnoka. Az ember éhen dögölhet ezek mellett. Elhoztam magammal egy zsák pénzt, erre veszik valamelyik baszott bevásárló központban az olcsó tojást, meg a büdös sonkát. Hát nem normálisak! Egyen a franc! Ráadásul az a szerencsétlen Klári szétzokogta az abroszt, naná, hogy mindenki nekik adott igazat. Aki bőg, annak van igaza, hogy a rosseb egye meg! Milyen szemét világot élünk már! Elhúztam hátra. Hátha megesik rajtam Olgi szíve és hoz egy kis kaját. Nem hozott. Bezzeg a telefonom, az csengett. Az a barom könyvelő volt. — Sok a hiány! — suttogta szokásához híven a fülembe. — Le-sza-rom! — mondtam neki lassan, tagoltan, hogy megértse. — Nya-ra-lok. — Az adóhivatalt ez nem érdekli — felelte. — Most mi a szart akarsz tőlem, mondjad! — azt hittem agyvérzést kapok. — Haza kellene jönni… — Lószart! Nem megyek sehová! Ott a Lehoczki, intézze el. — A Lehoczki Egyiptomban van — mondta. Kinyomtam a telefont. A kurva életbe! Itt rohadok Balatonon, azt hiszem, hogy milyen jó nekem, aztán kiderül, a társam többet lopott, mint én, és Egyiptomban veri a lécét. Azonnal Lehoczki számát tárcsáztam. Egy szőke női hang közölte velem, a szám pillanatnyilag nem elérhető, hívjam később. Azt hittem szétvág az ideg. Kocsiba ültem, bementem Füredre. Lementem a partra, megnéztem az influenzás hattyúkat. — Sanyi! Sanyikám! — ugrott ölembe a Szamosi Pisti. — Hu de régen nem láttalak! — mondta, és kedélyesen veregette a vállamat. Rühellem, ha a vállamat veregetik. — Nyaraltok, édes öregem? — kérdezte. — Aha. Itt az egész pumacsalád — mondtam kényszeredett vigyorral, mintha kurvára örülnék, hogy találkoztunk. — Gyere, gyere gyorsan! Itt van Márta! — magával vonszolt a nyaralójukba. Márta még mindig bitang jól nézett ki. Nem láttam őt tíz éve, de még mindig feszesen álltak a cickói, állati szépen gömbölyödött a segge. — Örülök, hogy látlak — mondta hűvösen, és tuti, hogy nem örült, mert szó nélkül hagytam őt el. Mégiscsak a barátom felesége, elég volt egyszer—kétszer jóba lenni vele. Nem igaz? — Na! Igyunk valamit! — lelkendezett Pistám, és berohant a házba. — Hiányoztál — mondta Márta, és lehuppant az egyik gyékénybe. — Te is — hazudtam. — Jól vagytok Pistával? — megrántotta a vállait, mint aki azt mondja, nincs jelentősége. — Na! Jót dumcsiztatok? — kérdezte Pista, amikor visszajött. Kezében tálca, rajta pia, és poharak. — Mi van veled, édes öregem, mesélj! — szegezte nekem a kérdést. Estig beszélgettünk. Közben többször kettesben maradtunk Mártival. Úgy váltunk el egymástól, mint régen, amikor még velem csalta Pistáját. — Holnap hétkor, a mólónál — súgta, amikor puszit adott, és besietett a házba. A hátsó kerten keresztül mentem be a nyaralóba. — Sanyika! — suttogta Olgi. — Gyere! — Naná, hogy mentem! Hadd tudja meg, milyen egy igazi férfi! A Jenőtől úgyis csak híreket kaphat, azt is az újságból. Éjfél után szabadultam. Teljesen kifacsart. Rogyadozó lábakkal ittam még egy sört, aztán lefeküdtem.

Most itt fekszem ezen a kurva matracon, és egyfolytában azon gondolkozom, átmenjek-e holnap Füredre?

MUTER

Sanyika megint csúnyán viselkedett. Istenem! Rossz volt a tojás. Vagy a sonka. Előfordul ez mindenkivel. Azért még nem kell zengenie a háznak. Szegény anyuka! Persze, megint ő volt a hibás. Legalábbis a Sanyi szerint. A Bogár olyan aranyos volt. Azonnal anyuka pártját fogta, Kamill úgy szintén. Csak Miácskámat sajnálom, szegénykém nagyon megszeppent. Persze ritkán van itthon, nem tudja szegénykém, hogy milyen is az ő apja. Még a Tibike és a Ferike is megijedt. Na persze! Az ő apukájuk nem ilyen. Az egy áldott jó ember. Anyuka megint le Trógerpöcsözte a Sanyit. Szóltam is miatta, de Bogi azt mondta, nagyon találó név az, hogy Trógerpöcs. Ha jól belegondolok, valóban. Sanyi elviharzott, anyuka a Rózsikával beszélgetett, én meg összeütöttem egy könnyű ebédet. Magokból. Sanyi úgysem eszik velünk, anyukának meg kell a rostos étel. — Elmegyek sétálni — mondtam később anyukának. Nagyon furcsán nézett rám. Aztán azt mondta: — Veled megyek kislányom! — frászt kaptam! — Jaj anyuka, pihenni kéne! — hadartam neki egy szuszra. Mosolygott. — Megjött? — kérdezte. — Kicsoda? — Jól adod kislányom! Na, menjél, érezd jól magad! — éreztem, hogy elönti az arcomat a vér. Csak annyit tudtam kinyögni: — Sietek anyuka! — Üdvözlöm Köves urat! — mondta, Rózsika meg azt kérdezte: — Kkkicscscsoda az a Kkköves úr? — a választ már nem hallottam. Dezső a szabadtéri színpad mögött várt. — Én édes Klárikám, csak egyszer kacsints rám! — énekelte. — Menjünk innen, sokan vannak! — mondtam sietve, és rettegve figyeltem, mikor köszön rám valami ismerős. Kocsiba ültünk, és elhajtottunk Szigligetre. Beültünk egy étterembe. Dezső pezsgőt rendelt. — Klárikám! Olyan jó, hogy itt vagy velem! — suttogta, és végignyalta a kezemet. — Ezt ne! — mondtam neki, de megborzongtam, amikor ismét hozzámért. — Szeretnék veled lenni! — suttogta. — Hisz velem vagy! — Nem így, úgy! — mondta, és megcsókolt. — Hohó! Még mit nem! Én nem vagyok olyan! — Tudom. Csak eljátszadoztam a gondolattal — felelte sietve, és teletöltötte a poharakat. Koccintottunk. — Kettőnkre! — mondta. Nem szóltam, de jól esett a hűs ital. Később a parton sétáltunk, lopva csókolóztunk. Jól éreztem magam. Komolyan mondom, rég volt ilyen szép délutánom. Arra eszméltem, hogy már este van, a tóban békák kuruttyolnak, a sétány kihalt, mi meg ülünk a padon, összebújva. — Fázom! — suttogtam Dezső fülébe. Levette a zakóját, vállaimra terítette. Eszembe jutott Sanyi. Amikor fáztam, akkor hazamentünk. Akkor az volt a természetes, most meg ez. És ez nagyon jól esett. Figyeltek rám, óvtak. Ismét nőnek éreztem magam.

Pokoli későn érek haza. Csendben lépek be a szobába. — Na? — hallom meg anyuka hangját. — Majd — felelem, és bebújok mellé az ágyba. Nem sokkal később hallom, hogy megérkezik Sanyi.

NAGYI

Hogy ez már megint mekkora bunkó volt hogy a jó Isten csapja őt a kőfalhoz kétszer ilyen egy országos parasztot, büdös volt a tojás azt üvöltözött mint a fába szorult favágó mindenki minket nézett aztán persze elhúzta a belét mer’ arra számított hogy az az országos ribanc a nyomába ered de a balfasz Jenő megsejthetett valamit mert jajveszékelt hogy fáj a dereka és az Olgi ott maradt nyomkodni bár szerintem legszívesebben máshol nyomkodott volna de legalább Miácska itthon maradt és egy jót beszélgettünk később elment játszani az ikrekkel viszont Klárikámmal történhetett valami mer’ nagyon titokzatos volt a lelkem szerintem megjött Köves úr azért szaladt el a kicsikém olyan sejtelmesen amikor elment akkor persze Rózsika faggatott hogy kicsoda a Köves úr de ez titok úgy hogy csak annyit mondtam neki hogy remélem ő lesz a következő vejem mondta is hogy jó lenne mer’ a Trógerpöcsnél mindenki csak normálisabb lehet aztán szunyókáltam egy kicsit, amikor felébredtem láttam hogy Miácskám telefonálgat, öcsike viszont egész nap nem volt itthon és nagyon nem tetszik ez nekem remélem nem keveredik a gyerek semmibe mer’ nagyon rossz korban van ilyenkor kell a legjobban vigyázni a gyerekekre.

Most jött haza Klárikám hallom a hangján hogy nagyon vidám remélem azér’ mer’ megjött a Köves úr és vele volt és ha összejönnének az csak jó lenne mindenkinek és végre ez a szerencsétlen bunkó eltakarodna az életünkből.