Emlékek nélkül, alig-veled,
talán sohasem láttalak,
de legbelül a vérerek
továbbítják a vágyakat,
s amikor reád gondolok,
kivirágzik a meggyfaág,
a pázsit nászágyára hull
a bíbor, mélyvörös brokát.
Emlékek nélkül, alig-veled,
csak egyetlenegyszer láttalak,
és vadul, mint a vérebek
szétharaptad az ajkamat,
csupa hús volt, csupa vér,
szerettelek érte, nagyon,
elrejtenélek magamban,
meggyfaillatú ágyamon.
Emlékek nélkül, alig-veled,
álom és ábrándok között,
helyedet bennem megleled,
renyhe álarcom mögött,
alig ismerem mosolyod,
alig tudom a neved,
gyümölccsé érett a meggyvirág.
és én nem felejtelek.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.11. @ 11:25 :: Nagyálmos Ildikó