29.
Csak a barátjához jött benézni.
– Csókolom, itthon van Feri?
– Nincs? Megyek is, nem zavarok.
– Nem… – állította meg az asszony kérdése. Julis nénire nézett, egy hosszú pillanatig. Az asszony csipkodott (Anyám mondta így, mások csipetkének nevezik) tésztát készített, és válaszolt futtában:
– nem üzenek neki semmit… Csókolom!
Futott ki a házból.
Abban a hosszú, örökléttel veteked? pillanatban mindent értett-érzett az elé táruló világdarabból. „Teljessé lett az id? egésze.” A tészta-csipkedés mozdulataiban látta: babgulyás készül. Érezte a finom, füstölt húsok illatát. Édesanyját látta, és minden asszony-?se mozdulatait. Nyelvén volt a kérdés: Ugye Julis néni, babgulyás készül? De nem szólt. Hallgatott. Nem tudta megfogalmazni az id?tlen asszonyi örökséget.
30.
Akkor gazdagabbnak érezte magát. Csaknem kétszer akkora érték birtokosa, mint amennyi pénz a zsebében lapult. Nem tart sokáig. Tolta maga el?tt a bevásárlókocsit. Tett még bele ezt-azt. Gondolkodott: mi kell, kellene. Pénztárcájának tartalmát észben tartotta. Spekulált kicsit, de nem nagyon. Szépen tornyosultak a vásárlásra szánt cikkek. Az érték. A pénztárosn? számokat ütött a gépbe. Eljött a pillanat: szegényebb lesz. Eddig az árút és a pénzt is magáénak tudhatta. Einstein mondaná: relativitás-elmélet.
31.
Szörny?, undorító, sajnálatos, ?rjít? – melyik érzés lehetett er?sebb? Vagy a tehetetlenség? Is, is? Az érzés-kavalkádból végül melyik?
Túl kellett tennie magát rajta…
A véres, szétroncsolt húscafat ott hever az út közepén.
Bizonyára egy autós ütötte el. Az állat nem ismeri a gépesített ember kegyetlen törvényét. ? csak szeretett. Ételért, tiszta vízért, jó szóért, simogatásért hízelgett. Játszott, dorombolt, rúgott, karmolt – gyengéden mindezt. Egeret fogott, fizetségül. Szórakoztatta gazdáját. Sokszor csak elvoltak egymásnak. Az öregasszony némán siratja macskáját, magányban társát.
32.
Végre egy törvény, amely kimondja, hogy a fogyatékosság a társadalomban létezik és nem az egyénben!
Pet?finél olvastam el?ször ezt a gondolatot, amit magam is élek magamban: minden ember egyenl?nek és tisztának születik. Mint a földre szálló hópelyhek. Kés?bb lesz bel?le latyak, sár. Mert rálépnek, tapossák.
A Siketek és Nagyothallók Szövetsége fennállásának 100. évfordulóján, a múlt év december 8-án több, az ünnephez kapcsolódó esemény történt. Demonstráltunk a Parlament el?tt. Majd „Egy hajóban evezünk!” – jelszóval a Római parti Csónakházban tartottunk ünnepi összejövetelt. El?tte való nap a Parlamentben nemzetközi konferencia zajlott, „Önrendelkez? élet – út New Yorktól Budapestig” címmel. E rendezvény célja az volt, hogy a jelenlév?kkel ismertesse az ENSZ fogyatékossággal él? személyek jogairól szóló egyezményét, különös tekintettel hallássérült és siket sorstársainkra.
A hazai törvényhozásban mérföldk? volt, amikor 1998-ban elfogadták az esélyegyenl?ségi törvényt, majd 1999-t?l megkezdte m?ködését az Országos Fogyatékügyi Tanács, és elindult az Országos Fogyatékosügyi program. Bár a törvény megszületett, igazi áttörés a fogyatékosügyben, illetve a siketek életében, életmin?ségében nem történt.
Nem tisztázott többek között a jelnyelv használata az oktatásban, a jeltolmácsok szerepe, képzése, a médiatörvény szabályozása, különös tekintettel a feliratozásra, a siket kultúra elfogadása, elfogadtatása, illetve a társadalmi hozzáállás kérdése.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában felsorolt jogok – egy tökéletes világban – elegend?ek lennének mindenki védelmére. De a gyakorlat azt mutatja, hogy bizonyos csoportoknak – mint a n?k, a gyerekek, a menekültek – a többi csoporthoz képest sokkal rosszabb a helyzetük, és a nemzetközi egyezmények ezen csoportok emberi jogait védik és támogatják. Új jogokat nem képeznek.
Hasonlóképpen a világban él? – a világ népességének mintegy 10 %-át kitev? – 650 millió fogyatékos ember nem rendelkezik olyan lehet?ségekkel, mint a társadalom nagy része. ?k számos fizikai és szociális akadályba ütköznek.
Az ENSZ Egyezményt 20 országnak kell ratifikálnia, hogy hatályba lépjen.
A magyar kormány aláírta.
Már érzékelhetem, sokadmagammal jótékony hatását: Tv elé elmondhatatlan jóérzéssel, könnyebbséggel ülök le: a feliratozások már nem csak hébe-hóba m?ködnek! Ebben az úttör? szerep két gazdasági közvetít?csatornáé: egyik az RTL, másik a TV2.
Most száguld országszerte (siketek, hallássérültek közt) a hír: a királyi M1-es csatorna is csatlakozik a feliratozók táborához!
Él a lélek!
Mit nekem a csend!
33.
Blogot vezetek.
Sosem gondoltam volna, hogy ezeket a naplószer? rövid, meg még rövidebb, naprakész szubjektív bejegyzéseket fogom m?velni! A naplóírás évezredes kultúrája akkor vett új fordulatot, amikor egy bizonyos Berners Lee („Van-e ki e nevet nem ismeri?”) feltalálta a webes napló m?faját. Ha további ismereteim nem csalnak, akkor a 2001. szeptemberi tragédia hozta ebben a m?fajban az áttörést. Úgy sejtem, több ezer ember vezet blogot a világ minden táján.
Olvasóimmal megosztom rövidtávú emlékem: úgy indult az egész, hogy hozzászóltam egy sorstársam bejegyzéséhez. Mert felbosszantott, finoman: újságból másolt át!
Reagálásomra azzal védekezett: ezt az újságot kevesek ismerik. ? viszont kötelességének érzi a tájékoztatást. Egyúttal felkért: legyen nekem is blogom! Szívesen segít ennek létrehozásában.
Segített.
És mivel számítógépem se tanúsította a szokott ellenállást („Nagyon jól tudja, amit tud a számítógép kezelésér?l. De jegyezze meg, fiam: számítástechnikában szép lehet, de okos nem!” – csengenek szememben oktatóm szavai – a jelnyelvi tolmács közvetítésében.), úgy döntöttem nekivágok! Apródonként, vel?sen, lényeget megragadva. Új stílus gyakorlása…
Belevágtam hát: verseimr?l…
“Itt éltem, n?ttem a „szomszédban”, Újszilváson.
Amikor már tudtam olvasni, Pet?fi versei ragadtak meg. Nem tudtam, miért. Aztán rájöttem: magam is érzek magamban hasonlókat… Kés?bb világosult meg: ritmus- és dallamérzékem intenzív!
Elkezdtem írni. Majd csiszolni, javítgatni a leírtakat.
Aztán jött a sors felismerése: „másságom”. A hallássérültségben élés kényszere.
Ha érdekel valakit… folytatom.”
Ennyi volt az els? rész.
Több hozzászólás érkezett, mint maga a nyuszikafarknyi szöveg! Kérték a folytatást.
A részletek után egyre több hozzászólást olvashattam. Most, az ötödik rész után érzem, könyv lesz ebb?l… Már címe is van: A lélek útján.
34.
Zsebszámológépem is van, meg asztali számológépem is.
Mikor megvettem, nem tudtam, hogy ez a két dolog a világ legfeleslegesebb találmánya.
Hiszen én mindig tudom, hány zsebem van és hány asztalom.
35.
Öreged? – hogy mondjam finoman? – nem teljesen makulátlan múltú férfi meséli: Volt olyan nap, úgy nézzen rám, hogy tucatjával futottak utánam a n?k. De nem bírtak utolérni, csak ha én is akartam. Ugye ért? Ma már ez nincs. Nem a lábaim miatt, azok még csak-csak bírnák. Hanem a n?knek nincs miért. Mostanában már nem lopok retikülöket.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:13 :: Adminguru
