Felmenni, vagy lejönni a lépcsőn, csak helyzet kérdése, akik éjszaka itt jártak, reggelre eltűntek…A piros halak azért próbálnak feljutni a szinteken…
egyedül a magányos szeretet
elhagyatott szigetén
magamban az időtlen jelennel
megküzdhetetlenül a múltból a
jövő felé
csontszegényen a magánnyal
zöld szemeimmel vívódom
tükörképemmel
babakrémmel bájolom aszfaltos
arcom
értelmetlen az űr távolról
fájdalmas a barátság, mert
ritka
színes karikák táncolnak
álmaimban
kerek csókoktól aléltan
hempergek sárban, ganéban
hajamba költözött a vad
gonoszság
kócokban táncot jár az
ördög maga
hitvese a tunyaság, a kosz
éjszaka vigadnak, agyam
hasogatják
/a halálra gondolni nem szabad/
reggelre eltűnnek,
mintha álom lenne
az egész földi ütközet,
mint életem,
a tohonya, lusta mozdulat
Legutóbbi módosítás: 2009.08.14. @ 13:30 :: Rózsa Ibolya
