Megsárgult évek talmi fénye
dereng át egy nyitott ablakon.
Elhagyott poklok tátonganak
barázdaként egy sápadt homlokon.
A párkányra könyököl. Fázik.
Árnya a padlón koppan halkan,
a kihűlt kandallóba gurul.
Görbült szegek a falban.
Az istent a huzat hozza szóba-
hang nélkül a Bibliából idéz.
A csend cseppjei kintről válaszolnak:
a csap kígyóként a lefolyóba néz.
Az asztalon egy nyitott Talmud felett
végtelen-jelet formáz egy szemüveg.
Fején bolyhos, kifehéredett
glória – öreg, horgolt süveg.
Nyilalló migrén emlékezteti,
hogy valamit megint elfelejtett.
Lentről egy lakó seprűvel felkopog –
Dobog a szív, amit a földre ejtett.
Koszos szakálla szénahalmain
álmosan szusszan a tegnapi bor:
Szürkés szálak kusza erdejében
megannyi égő csipkebokor.
Míg a gondnok a kamrában mossa kezét,
(Okos beszédből én sem élhetek)
Az ő feje fáj, pedig a többi részeg.
Lakbér nélkül múlnak a hetek.
A lakásban minden falon graffiti –
a rádióból időjós rikácsol.
Az ablaknál áll, és helyette szenved:
Feje fáj a frontátvolnulástól.
Egy dombon unott macskakoponyán
Lóg kint álmosan az utak keresztje.
Sikolt egy nő, és a fehér ruhán
a vérfoltok, mint érett cseresznye.
Autók tülkölnek felháborodottan
egy fán lógó Tesco szatyor alatt.
Másnaposan ásít, az ablakot becsukja.
A megváltás ma is elmarad.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:13 :: Kovács-Cohner Róbert