Aranysarkantyús reggelek trombitája¦
/Szécsi Margit emlékére/
számlálatlanul múltak el a napok –
fejed felett
madarak serege ujjongva repdesett
buborékokat kergetve zeng? torkú
pávák futkároztak, s a t?zfalakon
a gesztenyefák árnyai játszottak
csalóka békeérzetet lopva szívedbe
daloltál nekünk, de elvették t?led
sanzont énekeltél, mégis elvitte
vad forgószél hangod, már nem hallod
mikor hármat kondul a nagyharang
nem látod a sárkányok tarajos villámát
kezed már nem markolja a nap aranyát
elhagyott er?d
szépséged megkopott
ágyadból az id? ellopott
falovon vágtatott
csillagok közt
tündérek földjére
žszellem-testvérek? kertjébe
forog a kerék fut a szekér
harmatos f?ben két testvér
hemperg?znek mezítelen
méz csorran a virágkelyhen
könnybe borult felh?k alatt
gyöngyös álmok táncot járnak
pillangók rebbennek magasra
leányok fürödnek patakba
lázadtál törvény ellen, szavadra lelt a toll
sercegve írta bíborvörös bet?kkel žnem kell az ígéret?
nem kell a learatott gabona, ha nem kap az éhez?
fényt, mézédes bort jutalmul, életed perdönt? volt
Isteni ítél?szék nem vetett rabláncra érte
kísérjen hát utadon a növekv? Hold fénye¦
