Szeptemberben – amikor egyébként sem vidám az ember, dacára annak, hogy hatodik osztályba léphetett -, a második órára bejött az új tornatanár.
Messze járt a tavalyitól.
Vigyázzállásba ugrasztotta az osztályt olyan oroszlánüvöltéssel, hogy még Pazár Micu, Dunai, s?t mi több, még Husi is pattant – pedig amúgy inkább a nehézkes fölkúszás volt stílusa -, mint a nikkelbolha: hogy is ne ugrott volna Csutak?
Csutak igazán nem az az ember, aki egy tornatanár parancsának ellene szegülhet; általában is Csutaknak szinte bárki, bármikor parancsolhatott, kivéve Képes Gézát, aki viszont testi valóságában soha nem létezett, csupán Csutak képzeletében.
Csutak tehát merev vigyázzban állt, és letett tavalyi álmáról.
Ugyanis tavaly (nagyon kedves, fiatal tanárn? volt akkor a tesitanár: ó, semmivé olvadt tavalyi hó!) Csutak er?sen elhatározta, hogy véget vet satnyaságának és ügyetlenségének: er?s és tetszet?s izmokat épít ki fels?karján, mellkasán (olyasmit képzelt, mint annak a Neves Olasz Filmszínésznek az izmai, aki…na! nyelvemen a neve!), és minden sportágban jeleskedni fog.
Ezért Csutak nem csak a tornaórákon vett részt tavaly szorgalmasan, de minden délutáni foglalkozásra is lejárt, teremfocitól pókfocin át a pingpong-szakkörig.
Még gombfocizott is.
És az otthoni nagy állótükörben gyakran szemlélte növekv? izmait.
A tornatanár leültette az osztályt, de miel?tt maga is helyet foglalt volna a katedrán (az els? tornaóra mindig a tanteremben volt, csak a másodikra mentek le a büdös, alagsori tornaterembe, melynek tavaly még ILLATA volt a szép tesitanárn?t?l), el?vett valami szarvasb?r darabot a zakója zsebéb?l, és gondosan letörölte a széket meg a tanári asztalt.
Az osztály kíváncsian figyelt: a tanár elvégezvén a takarítási szertartást az asztalhoz telepedett, mely nem sokkal volt szélesebb böhöm fels?testénél, és magyarázatba kezdett:
”Ezt a szarvasb?rdarabot anyámtól kaptam, mikor els?s lettem. Anyám azt mondta:’Evvel minden reggel töröld meg kisfiam széket és a padot, miel?tt leülsz, úgy a ruhád tovább fog tartani, nem kopik el olyan hamar!’”
Csutak élénken elképzelte, hogy a Böhömön lév? ruha azóta is rajta van a férfin, amióta betette lábát az els? osztályba, noha tudta, hogy ez lehetetlen.
Azóta annak a kedves, els?s kisfiúnak Böhömtanárrá kellett növekednie, vagyis sokszor kin?hette már els?s ruháját.
De újnak a rajta lév? ruha sem látszott, dacára a padtisztogatási m?veletnek, semmiképpen sem látszott újnak és divatosnak: nagyon jól lehetett arra gondolni, hogy több évtizede le sem vette magáról a Böhöm.
A tornatanár – e bevezet? után – kezdte el?sorolni a szabályokat, melyek megjegyezhetetlenül sokan voltak.
Csutak egy id? után nem is tudta követni a Szabályokat: két ereszcsatornán ül? galambot bámult az ablakon át, és próbálta meghallani burrogásukat, de hát a Böhömnek er?s és mély böhöm-sztentori hangja volt: galamb-burrogás azon át nem sz?r?dhetett.
Kicsöngetés el?tt egy kevéssel még elmondta Böhöm bácsi, hogy ?t bizony nem érdeklik a törvények, szabályok: ha valaki nem úgy fog viselkedni, ahogy azt ? elvárja, a nevelési elvek között a pofon, fülhúzás, körmös: szerepelni fog.
Ekkor döntött Csutak véglegesen: éspedig akként döntött, hogy a tornaórák ki fognak maradni az ? órarendjéb?l.
Igazoltan: persze, igazoltan maradnak majd ki, mert Csutak nagy szerencséjére a körzeti Gyerekorvos Apa régi iskolatársa volt, és ráadásul egy nagyon kedves, szeretetreméltó Doktor bácsi volt, aki akkor írt igazolást Csutaknak, amikor csak a fiú kérte.
És aztán így lett, illetve nem lett: mármint tesióra nem lett Csutak számára, mert aztán Csutak a tanteremben töltötte a böhömórákat, és a táblára rajzolgatta Katit.
Próbálta rajzolgatni.
Izmai szépen visszafejl?dtek, fels?karja épp oly vékonyka lett, mint ötödikben, meg negyedikben volt, de tornaórára Csutak nem járt a továbbiakban.
Felmentéssel nem járt.
Május utolsó hetének kezdetén, hétf?i napon, Csutak – kelteget? édesanyja jóvoltából – arra ébredt, hogy Budapest fölött harsogóan kék égbolt feszül, az ósdi, belvárosi bérházak ablakszemein a felkel? nap vörös-arany ragyogása tükröz?dik, és a kék alapon fehérhasú fecskék csivitelnek.
Csutak arra gondolt, hogy iskolába menni sosem nagy mulatság, de télen még – Kati, Micu, Dunai és a többiek miatt – valahogy mégiscsak elviselhet?: de ezen a szikrázó, nyarat idéz? reggelen majdnem kibírhatatlan ny?g.
„A Csasziba kéne inkább menni.” – gondolta Csutak, de aztán határozott sóhajjal megmosdott, fogat is mosott („Füledet is!” – hallotta Anya utasítását a konyha fel?l, hát fület is mosott, úgy tessék-lássék), aztán sokáig állt a szekrény el?tt, hogy megkeresse tavalyról polcon maradt igazi nyári ingjeit.
A tarka-csíkos, rövid-ujjú mellett döntött, és mert azért a hajnal még h?vös volt, hát egy pulóvert is kerített a nyakába.
Föl nem vette, föl nem vette volna a pulóvert semmi kincsért, még ha megfagy, akkor sem, mert ez így volt igazán „dögös”, nyakba kerítve.
Így látta nemrégiben egy igazi nagymen?t?l egy olasz filmben, azóta tél, nyár, ?sz vagy bármilyen évszak legyen, Csutak csak így viselte a pulcsit.
Viselte, míg anyja rá nem szólt, hogy bújjon már bele, ne csináljon bohócot magából, hisz megfagy…
„Na!” – gondolta Csutak – „Most mutassa meg nekem valaki azt az olasz Nagymen?t, akinek a lépcs?házban lefelé menet utána szól az anyja…”.
És sietve kifordult az utcára, hogy ne hallja Anya jó tanácsait.
De Anya még id?ben utolérte az utcán, mert utána vitte az uzsonnát is, amit az asztalon felejtett.
Hát ez is…
Az utca májusosan illatozott, s?t: nyáriasan virágzott.
Az ám, csak hát az Iskola…
A szép májusi nap hamar elromlott, besötétült.
A harmadik órán kezd?dött, amikor Csutak békésen rajzolgatott a táblára az üres teremben: igazolását a Pazárral leküldte a Böhömnek, és nagyon nyugodt volt.
Még tíz perc sem telt el a tesiórából, amikor lihegve és izgatottan érkezett Kati: „Csutak, Csutikám! Le kell jönnöd, muszáj! Én még ilyet nem láttam: el?bb üvöltött, hogy neki le kell zárnia a tesijegyeket, aztán vészjóslóan lehiggadt, és fölküldött érted. De nagyon csöndben volt, sose hallottam ilyen csöndesnek… Le kell jönnöd, mert le akar zárni!”
És már ragadta is karon Csutakot, ellenkezést nem t?rve, és húzta, vonta maga után az alagsorba, ahol a büdös tornaterem állt; ezt a szagot se bírta Csutak.
A Böhöm éppen úgy állt a tornaterem közepén, ahogyan egyszer egy könyvben Csutak Napóleont látta állni a fenesetudjamelyik ütközet el?tt, és tényleg nagyon csöndes, és alvó oroszlánhoz hasonlóan nyugodt volt.
De hát az alvó oroszlánról is tudjuk, milyen fürgévé tud válni, ha zsákmányállat közelít felé az osztálytermek fel?l…
Az alvó oroszlán szólt:
”Most végigcsinálod az összes éves gyakorlatot…. Mert különben…”
Mármost ett?l fogvást Csutaknak oda- és vissza kellett bukfencezni a sz?nyegen. A bukfencsz?nyegen. (A vissza, az tényleg rosszul sikerült: odabukfencelni még lehet szabályos-szabálytalan, mert az ember átfordul, de vissza…? Hová tegye az ember a kezeit ilyenkor?)
Aztán rúdra kellett másznia, aztán pattogtatva vezetni kosár felé labdát. („hááááárompattantás… lépés…hááároooompattantás…hááárom…”
E pillanatban amúgy a három – mint prímszám – nem sokat jelentett Csutaknakl
És mászott kötélre, rúdra, gurult (szörny?ség!) valami vékony gerendán, amir?l bármelyik pillanatban leveszekedhet az ember, röviden: minden gyakorlatot, amit egy éven át gyakorolt az osztály, Csutaknak végig kellett csinálnia.
Úgy, ahogy megtette, úgy-ahogy: de nem bukott meg legalább.
– folytatódik –
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Kavyamitra Maróti György
