Takács Andrea-Babu : Ã?Å¡jra…

Nyomtatás

Balgán hittem, feledni tudlak.

Majdnem más útra léptem.

Próbáltam hinni, jó nekem,

de nem találom máshol:

Mint sárkány tornyából

karjaidba csent királylány

szívedbe hazatértem.

A sors ?z tréfát újra,

vagy a végzet teszi serényen,

mit kiszabott az Ég?

Nem tudom, csak azt,

újra minden gondolatom tiéd,

s ki t?led szakítani próbált,

éppen utam kövezi feléd.

Kósza szélbe tartottam arcom,

pajkos fürtjeimmel játszott.

Felh?k egymásnak uszított villámai

békémen jártak táncot.

Viharban, hunyorgó szemem

aranyló es?cseppeken nyugtatom.

Szivárványba mosolyodó hangod

szívemben újra hallhatom.

Tudom, értem, érzem,

többé nincs mit?l tartanom.

Már nem lépek más útra,

hisz látom, mindegy jó vagy rossz,

ha ellenünkre próbál, akkor is értünk…

Csenddé foszlanak az árnyak

mikt?l valaha féltünk,

mert egyszer a végtelenben

együtt, egymásba

végleg hazatértünk.