19.
Nagyanyám szomszédja, a Háromszéki Ica néni nagy napra ébredt. Mi is, de ez most mellékes.
Kora reggel begurult az udvarra egy vadiúj Moszkvics 402-es típusú gépkocsi.
Megjöttek az Isten tudja milyen régen nem látott vidéki rokonok. Az ügyes kezű szovjet mérnökök által szélcsatornában tervezett gépkocsi döccenve állt meg a Csonka Jóskáék ottfelejtett nyugágyán. Csomagtartójából rengeteg kolbász, hurka és egyéb finomság vándorolt a „jaj de rossz vagy, Ferike!” szüleinek konyhájába. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere. Sőt, a legvégén, mint valami finom málnahab a tortán, a hátsó ülés rejtekéből előkerült az eddig gondosan titkolt nagypapa is.
— Hát apuka is itt van! — csapta össze dolgos kezeit az Ica néni.
És valóban itt volt. Igaz, hogy egy kicsit összepisálta magát a hosszú úton, de hát nem lehet minden sarkon megállni. Különben is, az öregen volt három koffer meg két kosár, hóna alatt meg a macska. Azt meg senki sem várhatja el, hogy holmi vizelés miatt ki-be pakoljanak egész nap, mert akkor sosem érnek ide. Nem igaz?
A ház lakói szájtátva nézték a pazar rokoni felvonulást.
A pirospozsgás kalácsképű — nézd má mint két tojás! — fiú testvérpár, Ferike unokatesói — mosolyogva nézelődtek nyakig gombolt fehéringükben és jajvörös mackógatyájukban a Bajuszék ablaka alatt.
A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor ez a két teljesen egyforma világfi, valahonnan a rengeteg csomag rejtekéből elővarázsolt egy pakli Magyar kártyát.
Jó Gyulámmal vágtáztunk lefelé az örökké nyikorgó falépcsőn, amikor halk pisszegést hozott felénk a szél.
Várkonyi azért tette hajnali tiszteletét szerény otthonunkban, mert hozott apámnak egy rút vörös nyéllel ellátott csavarhúzót. Abban bízva, hogy az öregem egyszer és mindenkorra befogja a száját anya-facsavar-csörlő ügyben. Apám valami olyasmit dünnyögött Jávor bajusza alatt, hogy az övé ugyan zöld volt, de azért eltette a szerszámot barna táskája mélyére.
Tehát, rongyolunk le a lépcsőn, amikor pisszeg a kuka.
Óvatosan cserkésszük be a szeméttárolót. A kukák árnyékában drága Andzsélom boszorkányos kézzel keverget egy pakli kártyát.
Suttogva kérdezem, nehogy megzavarjam a koncentrálásban.
— Mi van, Andzsi?
Zsebébe süllyeszti a kopott paklit, és azonnal a tárgyra tér.
— Adjatok lóvét!
— Minek? — kérdezem.
— Ez a két vidéki bohóc zsugázni akar, de nekem nincs zsozsóm. Odaadtam a faternak. Tuti hármas befutója van a lovin.
— Mennyi kell?
— Mit tudom én? Két kiló vagy három. Aztán kétfelé lökjük a nyereményt.
— Hárman vagyunk — mondja Gyula.
A kártyafenomén leköp a földre, sóhajt egy nagyot.
— Oké, rablók! Három a riszt. Csak szálljatok má be, mert ezek mindjárt itt vannak.
Kezébe nyomjuk a három kilót, kíváncsian várjuk, mi fog ebből kisülni.
Fájeroznak.
Drága barátunk olyan nagyfokú kézügyességről és pofátlanságról tesz tanúbizonyságot, hogy nem egész egy óra alatt 3400 Ft nyereséggel áll föl a hokedli mellől. Kicsi kulákék lógó orral és üres zsebbel szedelőzködnek. Valami olyasmit pusmognak, hogy az egyik nap revansot kérnek.
Egyikünk sem törődik velük, hisz egy egész vagyont osztunk háromfelé.
1133 Ft jut fejenként. A fennmaradó egy forintot kisorsoljuk. A szerencse Gyulának kedvez.
Elköszönünk a bűvésztől, és ha már ilyen mázlink volt, akkor megállapodunk a pénzköltés módjáról.
Úgy döntünk, hogy kimegyünk a Tangóra, farmert vásárolni.
Nekem már régóta csorog a nyálam egy svédzsebes Super Riflére, társam egy hagyományos 501-es Lewist szeretne.
Az Ecseri úti templom mellett felszállunk az 51-es tujára, ami egészen a Tangó bejáratáig fuvaroz minket.
Rengeteg nép tolong a piacon. Bóklászunk a sikátorok között. Használt koporsón kívül minden más kapható. Van tölcséres gramofon ötszázért és vérbemártott török szablya kétszázért. A vattacukros mellett nagy szakállú kalapos zsidó a nagyapja aranyzsebóráját kínálja eladásra. Egyedi darab, ebből nincs kettő a kontinensen, és az egyik itt van. Alkalmi vétel, potom 2000 Ft.
Megjön a „gazdag” vevő, egy hirtelenszőke — tiszta árja, északi típus — keletnémet turista képében. Nyakában madzagon lóg az útlevele, retkes lábán Krisztuspapucs, piros klott gatyája farzsebéből pedig méregzöld nyeles fésű kandikál elő.
Németül, csehül és hollandul folyik az alku. Persze a zsidó egy szót sem ért az egészből csak azt hajtogatja magyarul, hogy — két rongy, nem érted? Két ezer!
A végén megalkudnak, és a német boldogan viszi az „aranyat”.
Alig megy arrébb húsz métert, amikor a zsidó egy újabb, ugyanolyan vekkert varázsol elő rengeteg kabátja mélyéről. Kezdődik a rikácsolás elölről.
Most egy fiatal suhanc fut el mellettünk. Négyen üldözik. Valamit elcsórhatott a kölök, de pokoli gyors, és pillanatok alatt eltűnik a bagdadi forgatagban. Az üldözők öklüket rázva térnek vissza kétes származású portékájuk mellé.
A bazár utolsó sikátorába érünk.
Ez a farmer sor.
Kétfelé rángatnak a kereskedők. Rengeteg farmercucc lóg az állványokon, csak győzze az ember kiválasztani a számára megfelelőt.
A vastagszemüveges, dupla szájú, karvaj orrú, lúdtalpas, dagadt férfinál állapodunk meg.
Amikor megszólal, akkor derül ki, hogy nő.
Kiválasztjuk a pantallókat, és hátul a kétes tisztaságú fülkében felpróbáljuk őket.
Feszülnek rajtunk, ahogy kell.
Most jön a neheze, mert a Kaftán nem enged a darabonkénti 1300 Ft—ból. Mi persze ragaszkodunk az ezerhez.
Folyik az alkudozás, de ez a szemét hajthatatlan.
Kezébe nyomom a két gatyát, sarkon fordulunk, és elindulunk.
Utánunk kiált.
— Várjatok! Utolsó ajánlat 1200!
— Rabló! — szólok neki vissza. — Ehhez van esze! Átverni a szegény diákokat! 1100! — teszem még hozzá, és a földre köpök.
Felsikít, mint akit szíven lőttek.
— Jaj Istenem! Segítség! Ki akarnak fosztani! Nekem van 1150-ben!
Gyulám mérgében leköpi a saját cipőjét. Tetszik neki a nadrág, de nincs több pénzünk.
Tovább megyünk.
Már elég messze járunk, amikor utánunk fut. Rángatja a karomat.
— Gyertek! Gyertek vissza! A franc essen bele! Vigyétek 1100-ért!
Kényelmesen sétálunk. Nekünk már nem sürgős.
„Szerencsétlen” a fejét fogja, és a tönkremenését ecseteli.
De ez már minket, abszolúte nem érdekel.
Hónunk alatt a frissen vásárolt holmival elhagyjuk a főváros eme kétes hírű, de roppant tanulságos helyét.
Futva érjük el a villamost.
Drága Andzsélom szép ajándékkel kedveskedett nekünk a mai napon.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: S. Szabó István
