Nem nekünk térkép e táj… mégis hányan vagyunk? Két és félmillióan? Vagy hat és félmillióan? Mondták, már nem a Szűzanya országa ez. Mára viszont a megmondók nincsenek abban a helyzetben, hogy a földbe taposó szavaikkal még egyszer káromolhassanak bennünket. A dolgok egészen e provokációig történtek a maguk módján. Mondhatni, hogy ezt a gyönyörű hagyományt — a történelmi egyházak követő hűségének segítségével — mindannyian tiszteletben tartottuk.
A mocskolódásoktól elvonatkoztatva fölvethetjük a kérdést: szabad-e, illendő-e gondolkodnunk Mária országlásáról most, amikor a „köz” érdeklődése a puszta létre korlátozódik? Hathatunk a büszke, művelt, liberalizált embertömegek nemzetképére? Hiszen a kétkedők és a cinikusok az erkölcseiben is megtisztított hatalmi struktúrák működését megkérdőjelezhetnék, nyilvánvalóan a hecc kedvéért.
A történetiség fejtegetése meg a terjedelem korlátaiba ütközik, pedig a nemzeti egyezségek dolgában páratlanok vagyunk az egész világon. Elég, ha a vérszerződésre utalunk, mint az államalapítás megkerülhetetlen előfeltételére. Azután a Szent Koronára. És a zseniális uralkodói döntésre: az országunk felajánlására. Amit a Szűzanya elfogadott. Ez az a rendkívüli láncolat, aminek egyediségéről, csodájáról sokat kellene beszélnünk.
Azóta nem tudunk változásról. De kinek is lehetne „visszaadni” édes hazánkat? A spirituális kötések felbonthatók egyáltalán? Teljes képtelenség! Cáfoljunk tételesen.
* Hogy milyen bornírt dolog volt a politikai körökből indított hazaárulás? — elég, ha csak azt hozzuk föl, hogy a dolgok mai állása szerint a nemzettest nagyobbik fele a határokon kívül van. Hogyha az ott élő testvéreinktől is elvennék Máriát, azzal éppenséggel a történelmi Magyarországot (kb. 325 ezer km2) deklarálnák. Ellenben, ha csak erről a mintegy 93 ezer négyzetkilométernyi területről „tanácsolnák” el az Istenanyát, akkor velünk ellentétben a kisebbségi magyarok járnának jól.
* A hatalmi ágazat működésének spirituális szintre történő emelése…csak Szent István idején sikerülhetett? Szíveskedjenek utána nézni, hogy akkortájt mekkora volt az állam szervezettsége, ereje, európai súlya? Le lehet törölni az elnéző mosolyt a kétkedő arcokról. Mária következetesen, megingathatatlanul áll a végtelen szeretet és irgalom gyújtópontjában: szükséges és elégséges feltételek birtokában, hogy országunk védelmezője, ura legyen. Ha ezt a tisztaságot nem tudjuk átemelni a napi politikába, az jobbára a mi gyengeségünk, így kritikus ellenvetések megtételére semmi sem jogosít.
* A következő kifejezetten balga, de a mában sajnos megkerülhetetlen kérdésünk: antiszemita-e Szűz Mária? Válaszunk nyilvánvalóan nemleges, holott Jézus Krisztus Urunk megfeszítésénél nagyobb szenvedés nem létezett anyai szíve számára. Ebből is világosan következik, hogy Mária országáról sem lehet úgy beszélni, mintha bármi köze lenne a népek közötti gyűlölködéshez. Minden aljas címkézést véglegesen, a leghatározottabban elutasítunk.
A Szűzanya fájdalommal tekintett és néz most is az elkövetőkre, a gaztettekre. Számára nem létezik „bűnös nép”. Jelenések, megnyilatkozások… ezekről az egyház által elfogadott ún. közvetítők tudtak/tudnak beszámolni, számos jól dokumentált esetről olvashatunk. Ezek a jövőképünk szempontjából fontosak.
* Különös jelentőséggel bír a jelenések, még inkább az üzenetek földrajzi megoszlása. Bennünk aggodalmat kelthet, hogy az egykori Szovjetunió és a kínai területek fehér foltokként kimaradtak-kimaradnak az ilyen túlvilági kapcsolattartások eseményeiből. Nálunk is tombolt a kommunizmus, fél évszázadon át. Irtottak, üldöztek mindent, ami a hitélettel járt, illetve bármilyen spirituális tartalommal bírt.
Így még inkább fontosnak érezhetjük, hogy a szentistváni felajánlást megerősítsük. Ha a politika színterén nem lehetséges, akkor saját magunkban, egyénenként tehetjük ezt meg. Egymással olyan egyességre jutva, aminek segítségével a következő címkétől is megszabadulhatunk: a széthúzástól.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.04. @ 10:15 :: Meyer József
