41.
Ez az év is veszteséggel kezdődött számomra, de csak napok múlva tudtam meg.
Január elsejére virradóra meghalt egyik barátom. Vele mindig megértettem magam, ez nem csak a gondolkodás cseréjében nyilvánult meg, hanem abban is, hogy maximálisan tolerálta nem-hallásom. Szülőfalunkban élt, a középiskola elvégzése után képesítés nélküli tanítóként kereste kenyerét, majd családot alapított, Vácra költözött. Itt a siketek intézetében lett nevelőtanár. Kitűnő szájmozgása révén teljes biztonsággal bízhattam benne.
Sokat beszélgettünk a szülőfalum történetét felvázoló munkám írása idején. Sokat tudott, történeteket, családi összefüggéseket. Kérésemre le is írt néhány dolgot, amit közösen felhasználtunk néhány publikálás erejéig.
64 éves lett volna márciusban.
Szívinfarktus vitte el.
Mondták: októberben új kocsit vett, voltak tervei a nyugdíjas évekre, rám is gondolt. Néha meglátogatott, elvitt új birodalmába, büszkén mutatta, mit csináltak eddig, mit fognak még. Egy régi, kis házat vett a község távoli részén, sok munkával és pénzzel kibővítette, helyrehozta, még úszómedencét is épített oda.
Nyáron itt voltak nála az unokák, Geri már nagyfiú, tizenkét éves, a kislány két és fél.
Hogy utoljára beszélgettünk, megemlítette: neki már nem szabad volna élni, baleseteiről beszélt, nehéz sorsáról. És mindig felemlegette azt a történetet, amit nem mert nyilvánosságra hozni.
– O. Pista bácsi egyszerű, becsületes ember volt, az erdészetben dolgozott.
Egyik este haza térve, nagy fejtörésben látja felségét és kisebbik lányát.
– Jaj, de jó, hogy gyüssz, apjuk! Itt ríj nekem órák óta ez a jány, mert házi feladatban kapta, hogy írja le a Himnuszt, de nem tudja a címit.
Pista bácsi hátratolta kalapját, megvakarta feje búbját, s így szólt:
– Jaj, de szamarak vagytok! Hát mi lenne? Isten áld meg magyart…
42.
Somfai bácsi mesélte, amikor náluk vendégeskedtem Göllén.
Az erősen nagyothalló jegyespár a papnál érdeklődnek, mikor tarthatnák meg az esküvőt?
A pap nem tud hirtelenében időt mondani, ezért mentőötlete támad, s azt kérdi a fiatal szerelmespártól, meg volt-e már az eljegyzés?
A pap szájmozgása sok kívánnivalót hagy maga után, nem értik mit kérdez.
A pap kétszer-háromszor ismétel, újrakérdez – az eredmény ugyanaz… Mindhárman elvesztették türelmüket.
De egy pap észember – mégse mutassa ki dühét! Mit tegyen? Jelnyelvhez fanyalodik. Jobb kezének hüvelyk- és mutatóujjának pereceit összeérintve, kört formáz – „gyűrű” – s ötletesen bal kezének gyűrűsujján huzigálja…
A fiatal szerelmespár boldogan összenéz, s buzgón bólogatva – a hölgy kipirult arccal – mondják:
– Meg volt, meg! És hónapok óta…
43.
SMS-t kaptam.
A mobiltelefonom lezárva tartom, néha-néha belenézek. Minek állítanám hangosra, úgyse hallom…
Az SMS-t a jelnyelvi tolmácsom küldi – hozzá tartozok, ha ügyes-bajos dolgom akad.
A jelnyelvi tolmács azt mondta régebben, szakdolgozatként az életrajzomat szeretné megírni. Lelke rajta. Most „gyűjt” rólam ezt-azt.
„Szia. Egy kérdés érdekel engem. A versek megalkotásánál képeket, belső hangot vagy szavakat látsz? Üdv. Kiskas.”
Válaszom rövid:
„Szia. Most néztem bele! A kép adódó (téma), a ritmus a vezér, a szó küzdelem. Utóbbin múlik minden. Üdv. Ds”.
Életrajzommal hol tart vajon?
44.
Interjút kérnek tőlem.
Az interjút készítőnek be kell „keríteni” a meginterjúvoltat. Tudni kell kérdezni, vezetni a gondolatsort. De ebben az esetben nem hivatásos tollforgatóval akadt dolgom. Hiányzott a felvezetés, és sok egyéb, riportba vágó szakmai dolog. Ráálltam mégis a kérdés-felelet játékra, mert fiatal sorstársam kért meg. Tartok attól, a riport nem jelenik meg, esetleg szépítve, valami helyi lapban, amit a nagyérdemű nem tud elérni. Ezért okulásul-örökítésül idemásolom a kérdéseket és ezekre adott feleleteim.
1. Mikor érezte, hogy többre hivatott, mint egyszerű, hétköznapi ember?
Többre hivatott lennék, mint egyszerű, hétköznapi ember? Ugyan. Látnom kellett: gond van a sérült emberek megítélésével, ezért érvényesülésüknek (esélyegyenlőségüknek) gátja nem is annyira maga a sérülés, hanem az ebből eredő társadalmi megítélés, elzárkózás. Úgy éreztem, tennem kell valamit. Akkoriban a versek, a gondolatok világa kötött le. Mit tehettem? Megírtam, ami szorított. Nem lelkesedtek érte a szerkesztők! Szembe találtam magam egy másfajta csenddel. Nem igazán zavart! Miért? Megmondom ?szintén: a m?vészet teljes embert kíván, írásból viszont megélni nem lehet. A művészet nem tudja megváltani az embert. Ha tudná, rég megtette volna.
2. Milyen érzés így, siketen verseket írni? Van múzsája?
Nem értem a kérdést. Hallanom kellene a toll percegését, a billentyűk leütésének zaját? Nem a fül alkot – az ész! A csend egy alkotónak el?ny lehet. Gondolja el: valahány művész félre vonul a világ zajától alkotás közben. Velük szemben, én zajos helyen is zavartalanul alkotok! Múzsám? Hogyne volna! Ő engem feltétlenül, teljes odaadással szeret, megért. Kedvembe jár minden módon. Dédelget, biztat, csókokkal halmozza el homlokom. Milyen jól esik ez, mikor nem kapok babért! őt próbálom több-kevesebb sikerrel beazonosítani egy-egy földi leánykával…
3. Kérem, meséljen az életéről, hadd ismerjék meg Önt, milyen nagyszerű író.
Ne tessék túlozni. Tele vagyok hibákkal. Kételyek, bizonytalanság. Ezeket próbálom – ha már letagadni nem tudom -, szépíteni, jóvátenni. Az életemről? Megírtam már könyveimben, amit érdemes volt. De gondolja el: úgy vagyok mindennel – azt sem tudtam, mikor születtem! Ahogy eszméltem: elmondták, elhitették velem, rám fogták. Be- és megtanultam, mint a többi dolgokat. Mindent a külvilágnak köszönhetek, és – holtig naiv – még hiszek neki! Újszilvás lett életem „fővárosa” – ott születtem, cseperedtem fel, ott ragadtak rám az élet dolgai. Később „tágultam”: jöttek más vidékek, iskolák, nyomdák… és papír, rengeteg papír! Telegetett szépen az élet, alig van már hátra valami. Mivel titkon mazochista vagyok, az írásban örömet leltem. Ceruzával, tollal, írógéppel. Legújabban egy öregecske laptop „eszén” próbálok túljárni.
4. Mit gondol, az egészséges emberek miért zárkóznak el a sérült emberektől?
Hol látott maga teljesen egészséges embert? Ha csak fülbajok lennének, minek volna ennyi kórház a világon? Elzárkóznak a sérült embertől? Magából, tapasztalataiból indul ki? Ne tegye! A világon mindenki háborúban mindenkivel. Vagy Ön úgy látja, akik hallanak puszipajtások? Nem hiszem. A Biblia éve van. A Könyvek Könyvének egyik sugallata: Isten szándéka: az emberek ne egymást szeressék igazán, hanem ŐT!
(A teljesség kedvéért megjegyezem: sorstársam nagyothalló. Következmény: nincs identitástudata. Nem halló, nem siket.)
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:13 :: Adminguru
