Kezed puha takaróként meleget von körém…
Kezed puha takaróként meleget von körém,
Lágy érintésed levetk?ztet s állok itt p?rén,
Szemed mélyér?l az ég tükröz?dik, mely oly tiszta,
Beleszállnék, odavesznék soha nem jönnék onnan vissza.
S ahogy mosolyod csüng szád rejtekén,
Bármit is mondasz, már nem hallom én.
Csak nézem azt a mesés, rózsás vonalat,
Mely arcodon, azt ketté szelve halad.
Csak engedd, csak hagyd, hogy öleljelek!
Hogy arcomat melledre fetkessem, s szeresselek!
Hogy kezem érintése életre keltsen,
soha nem szunnyadó szerelmet teremtsen.
…………………………………………………………………
Kedves Gabriella, a mosolyunk, ha csüng az már nem onnyira szívderít?… a versed hangzatos, ám az olvasóid olvastak t?led számtalan hasonlót, valami mást hozz már nekünk!
Legutóbbi módosítás: 2009.09.09. @ 12:20 :: B.G.Boróka