Dramaturgiailag most nyilván
Szemem bogárjába kéne
Tükröz?dnie a naplementének,
Vagy legalább komplementerének,
Hogy köztem és a horizont között
Félúton éppen semmissé váljon
Önmaga a színes létezés,
Temettessék be görbület,
Omoljon önmagába a bársony
Fedte baldachinos ágyon fekv?
Borsódzó b?rével maga a mámor,
Vagy legalább h? barátja Ámor.
A második felvonás némi koplalás.
Kitágult pupillám besz?kült érdekl?désem,
Érted l?résen fekv? katona nyomában állva
Vártam, hogyan metszi precízen
koponyám sugarát az eperrel töltött töltény,
mint cukorkát lassan olvadni érzem az ólom
nehezéked, folyton elenyészem,
s magam kövével zúzom össze a világ mellkasát,
de te csak fussál, én állok, csak fussál, én várok,
én búcsúzom, te látod, én megadom magam,
te futsz, te szabad vagy, én állok,
stabil várként látod? Itt maradok akárhogy.
A harmadik menetnek se füle se farka nincs.
Csokornyakkend?m leettem vérrel,
Mostoha körülmények, ostobán körülnézek,
Nem értem mit miért, vagy csak nem látom be,
Hogy benéztem a nagy ?t, hogy belé sem láttam,
Hogy pont rosszkor, pont rossz helyen álltam,
Elt?nöm magamban ahogy elmerültem benne,
Most más virágot illatolok’ sírjának felette.
És ? él, én élek, ? tényleg, én remélem.
Negyedszerre csak megnyugodni látszom.
Egyben a szellem a szellentéssel,
Közönségesség a simán közönyösséggel szemben,
Megbotránkozató szabadság a boldogsággal kéz a kézben,
Megtaláló magatartás, keres? funkciónak álcázva,
Elfogadó hanyatlás ebben a rothadó világban,
Istenem helyett Óciással imámban.
Elhallgatnálak még, de inkább te hallgass el…
Legutóbbi módosítás: 2009.09.09. @ 16:50 :: Szendrői Csaba