Életadta időnkben sokszor állunk egy-egy ajtónál bizakodóan
Lelkem kavicsaival
nem tudom visszamosdani a tegnapi időt
nagyanyám fején a fekete kendőt
ami van örömteli éj, vigaszt adó álom
közelebb jön a fény és harangütés
minden szívdobbanásom
a lélek csöndkavicsa szűrt fénnyel világít
imával jutok el a bevetett ágyig
egyenes titok alatt igéz a szoba
mint egy zivataros mímelt mámor
hullok a porba
ajtódnál állok Uram
legyen kegyes hozzánk a holnap.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.17. @ 13:33 :: Z. Farkas Erzsébet