Egy napon megszült apám, az író, hogy könnyen, vagy nehezen, már nem emlékszem. De nagy reményeket f?zött hozzám. Mint írás, arról szóltam, hogy egy fiatal pár veszekedés közben ezt-ezt vág egymás fejéhez, de aztán kiderül, hogy egyik sem gondolta komolyan.
Kalandos életem lett, mert hánykolódtam lektortól lektorig, akik a maguk nézetei szerint formálni akartak, mindezek következtében a végén úgy éreztem, hogy apám sem ismerne rám. Hogyan is történt mindez?
Szül?apám elvitt egy szerkeszt?ségbe. Félve, mert a lektort háta mögött „Lever?”-nek nevezték, szigorú mércéje miatt. És valóban, még el sem olvasta, máris kifogást emelt.
– Hm…Hm… Mi ez a cím, hogy „Szembenézés”? Mit akar ez kifejezni?
– A számvetés és a dolgok mélyr?l jöv? tisztázásának igényét. – mondta apám. – Nem jó a cím?
– Ne viccelj! Aki ezt elolvassa, azt hiszi, hogy valami szerelmi, lírai vallomás következik, mert egy gyönyör? n?i szembe néz a pasi.
– De hát utána majd….
– Na nem, ez nem cím. Annak ki kell fejeznie, rövid módon is a mondanivaló egészét. Ha ennyi a mondanivalód, akkor ezen még dolgozni kell.
Átmentünk egy másik szerkeszt?ség másik lektorához. A „Habver?höz”, ahogy emlegették, mert mindig rakott az írásaira némi édeskés cifraságot. Átfutotta a cikket.
– Nem rossz a cím. „Szembenézés” – ez tetszik. De valahogy a kifejezéseid nem eléggé átgondoltak. Több képi árnyalásra van szükség, nem elég összevonni a szavakat képekbe.
– Mire gondolsz?
– Itt van például ez a kifejezés, hogy „átesett a ló másik oldalára”. Elkoptatott, nem pontos, nem eredeti, fantáziátlanságra mutat. Árnyaltabb lenne, ha azt írnád, hogy „ellenkez? végletbe esett”, vagy „eltúlozta a dolgot”, esetleg „túllicitálta önmagát”. Érzed a finomságbeli különbségeket? Szóval ezen még dolgozni kell!
Újabb szerkeszt?ség, újabb lektor. ? volt a „Hídver?”, mert mániákusan arra törekedett, hogy összeegyeztesse a különféle irányzatokat, mintegy hidat verve közöttük. Ezért aztán az általa szerkesztett lap a kelleténél sokszín?bb, mondhatni tarkább volt. Elolvasta, elmélyedt a cikkben és szomorúan nézett maga elé.
– Kár, hogy a fogalmakkal ilyen szabadon bánsz. A „kritika” lehet pozitív és negatív fogalom is, attól függ?en, milyen szövegkörnyezetbe rakod. Ha pl. én megkritizállak, az „épít? jelleg? bírálat”, mert a javadat szolgálja. Ha te megbírálod az én lektori munkámat, az „ledorongolás”, mert nem szolgálja a javadat!…Na már most, a cikkben nincs kiegyensúlyozottság, pedig az olvasó szívesen veszi, ha innen is, onnan is, jobbról is, balról is, el?röl is, hátulról is megvilágítod a leírt jelenséget, mintegy hidat képezve az ellentétek között. Ez az irodalom feladata. Szóval ezen még dolgozni kell.
Mentünk tovább. Eljutottunk a „Ver?ér” néven emlegetett lektorhoz, mert nagy jóindulattal fogadta mindig a hozzá betér?ket és fontos dolgokat mondott. Többek között azt, hogy az íróknak az ország vérkeringésén kell tartani a kezüket,
– Voltál az írásoddal már másutt is?
– Igen.
– Na, mesélj, miket mondtak már az írásra?
– Kifogásolták a címet.
– Hülyeség! A címet? Egy cím önmagában nem lehet jó, vagy rossz., attól függ minden, hogy mi van mögötte. A Rákóczi út 16 például lehet jó cím, ha egy szép n? lakik ott és lehet rossz, ha ellenkez?leg. És még miket mondtak?
– Hogy miért használok olyan mondásokat, szóképeket, mint az „átesni a ló másik oldalára”. Inkább részletesen árnyaljam a helyzetet.
– Hülyeség! Éppen az ilyen képi megvilágítás fejez ki sokkal többet, mint a b?beszéd?ség! A ló egyébként is sokféle szimbólumnál használatos, pl. az állatorvosi ló minden betegséget megmutat. Hát még?
– Hogy a fogalmakat nem egyértelm?en használom, és nem kiegyensúlyozott az írás.
– Hülyeség! A fogalmak nem önmagukban léteznek egy írásban, ugyanaz a fogalom mást és mást jelenthet különféle m?vekben, különféle szövegkörnyezetben. Éppen ett?l gazdag az irodalmi nyelv!
– Akkor mi a te véleményed?
– Nézd,országunkban ma egyre több az öreged? ember, ugyanakkor szaporodnak a fiatalok. Ez a cikk egy fiatal pár veszekedésér?l szól, akik a végén kibékülnek. Nem lenne jobb, ha átdolgoznád és nem fiatalok, hanem öregek diskurzusává tennéd? Esetleg nem veszekednének, hanem éppen fordítva, az öregkori szerelmi nyelvezetet mutatnád be?
– Na de akkor egy teljesen más cikket kellene írnom!
– Hát… ez az…
Szül?apám már csak kóválygott. Írjon új cikket, dolgozzon át engem, vagy dobjon el, mint használhatatlant? Nem, döntötte el magában, még egy próbálkozást tesz. És eljutott a Jedikulébe, ahol állítólag nem elefántcsont toronyban m?ködik az irodalmi m?hely és ahol a lektor, a „Ver?fény” döntött a dolgok lényegér?l. T?le érdemi szellemi iránymutatást szeretett volna kapni. De nem tudott vele beszélni, hanem beküldte neki az írást és várta, mi lesz a „verdikt”. És rövidesen megkapta a választ: „Nem közölhet?”. Minden laca-faca nélkül, csak a lényegre törve!
Ám legalább nem f?zött hozzá indokolást – mert szegény íróapám úgysem ment volna vele semmire, hiszen a sok észrevétel és ajánlás közepette már azt sem tudta, mir?l is szóltam én eredetileg. Ehelyett inkább elhatározta, hogy bedob a t?zbe. Mert maga el?tt látta azt a csúnya öregasszonyt, aki csupa ránc volt és a kozmetikusokhoz fordult. Azok méhpemp?vel, meg más kenceficékkel kezelték. És ennek hatására elt?ntek a ráncai, és már csak csúnya öregasszony maradt. A lektori kenceficék is…
Aztán mégsem égetett el, mert reménykedett, hogy esetleg valamelyik új lapban talál egy újabb lektort. És mit lehet tudni?… És különben pedig ebben az esetben én nem panaszolhattam volna el életem történetét.
(Utóirat: Az igazsághoz tartozik, hogy VL pár nappal kés?bb küldött az írónak egy e-mailt, amelyben részletesen megmagyarázta álláspontját, kedves szavakkal, bíztatóan. Valahogy szül?apám ezt el is fogadta!)
Legutóbbi módosítás: 2009.09.18. @ 09:41 :: Bonifert Ádám
