ââ?¬Å¾Hogy a napból hozott t?z fellobbanjon bennünk is, el kell égnünk, ahhoz mindent: szerelmet, gyermekségünket, játékot, mindent föl kell áldoznunk: önmagunkat.ââ?¬Â (Latinovits Zoltán _ 1975)
A nap tüzéb?l
maradt-e valami még,
kihunyó égr?l
a csillag is leég,
az áldozatok
máglyáján mindig
születik egy új,
mikor a lázadások
színe megfakul,
s eljutnak a hitig.
Menekülni néha kell,
csak az a gond, hová,
elsorvadt lélekkel
válni úttalanná,
feloldódni a
füstben, parázsban,
mikor belül mégis varázs van,
mely sokat töröl
önlényegünkb?l.
Zavaros szellem,
zavart lélek,
már a szerelem
lángja ér véget,
megkeseredett
az örök gyermek,
játékot vesztett
tervek mennek
a nagy semmibe.
Akkorra már
a sors sokat ?z,
elfogyott a
napból hozott t?z,
máglyafüst festi
sötétre az eget,
s minden, mi létezett
belül már semmi.
Menekülni néha kell,
s mikor már szinte
hamuk vagyunk,
tudjuk, elveszett teljes
önmagunk.
