Volapükországról tudni kell, hogy hosszú, kanyargós történelme során furcsa bakugrásokkal haladt el?re. Volt, hogy messze megel?zte nemcsak szomszédait, de fél Európát, más dolgokban viszont a sötét középkor legdermeszt?bb maradványait cipelte magával.
A feudális vonások át meg átsz?tték a volapük társadalmat, de legmarkánsabban az egészségügyben élték túl az évszázadok viharait. A f?orvosok f?úri rendje például a feudális el?jogok közül napjainkra egyedül a pallosjogot nem gyakorolta.
Az istenítélet érvényesülése mindennapi esemény volt – a páciens vagy megmaradt, vagy sem –, az els? éjszaka joga, a „ius primae noctis” pedig szabados korunkban kissé átalakult, inkább a sokadik éjszaka jogának lehetett nevezni, az ápolón?k és medikák körében azonban szinte kivétel nélkül érvényesült.
A kilencedet a páciensek önként és hiánytalanul befizették, még adószed?ket sem kellett alkalmazni, elég volt felmerülnie a gondolatnak, hogy ennek hiányában az ápolás talán mégsem lenne kell?en odaadó.
Talán nem is véletlen, hogy Volapükország els?, szabadon választott miniszterelnöke egy egészség-történész, múzeum igazgató lett…
A volapük honszül?ket fenyeget? súlyos egészségügyi kockázatok árnyékában tehát azonnal cselekedni kellett. A varjúként károgó bánatos mikiegerek persze most sem ismerték fel a veszély nagyságát és kivételezést, nepotizmust emlegettek, pedig azt, ami történt, kizárólag a vészhelyzet elhárítása indokolta.
Volapükország legmodernebb kórháza, ahol már nem kovak?b?l pattintott szikével operáltak, és az altató berendezést sem csak egy súlyos fabunkó képviselte, eddig kizárólag a pártállami elit rendelkezésére állt.
A stressz-hullám okozta egészségügyi katasztrófa elhárítása érdekében ez az intézmény ett?l kezdve a volapük honanyák és -atyák kórháza lett, ahová rajtuk kívül a biztonság érdekében, és az amúgy is szörny? leterheltség miatt kizárólag a közvetlen családtagjaik, a távolabbi rokonságuk (de szigorúan az üknagymamák másod-unokatestvéri fokával bezárólag!), és azok rokonsága, valamint baráti- és jó ismer?si köre tehette be a lábát.
A korlátozást egyébiránt a gazdasági ésszer?ség is indokolta, egyedül itt volt a ruha alatt szinte láthatatlan gerincmerevít?kre specializált ortopédiai osztály – meg nem er?sített híresztelések szerint a képvisel?k jó kilencven százaléka igénybe is vette a szolgáltatását.
Azt követ?en, hogy az népképviselet munkájának alapvet? feltételeit ily el?relátóan biztosították, a törvényhozás végre megkezdhette legfontosabb tevékenységét.
A negyvenöt évnyi kommunista rémuralom, és az azt megel?z? hitleráj emlékének maradéktalan eltörlése érdekében törvényben tiltották meg a vörös csillag, a sarló és kalapács, valamint a horogkereszt és más náci szimbólumok használatát.
Ez a fontos, de talán nem kell? körültekintéssel megfogalmazott jogszabály borzalmas termelés-kiesést okozott a mez?gazdaságban és az iparban is, így a tiltást hamarosan a két szerszám együttes használatára korlátozták.
Kés?bb, miután Kovács 23 János földm?ves Alsó Bivalybürgözdön a sarlója csorbáit kalapács használatával egyengette ki az egyik harcias rendszerváltó párt korifeusa szeme láttára, egy monstre próbaper totális kudarca után még tovább pontosították a jogszabályt. Eszerint a továbbiakban már csak ezen szerszámok szimbólumként, politikai célból történ? használata vont maga után büntetést.
Még ennél is fontosabb lépés volt az ?siség elvének visszaállítása. A VDF (Volapük Dilettáns Fórum) az FKgP (Feneketlen Kút és gizda Párt) néhány szakadár képvisel?je segítségével keresztülvitte a törvényhozáson a kárpótást.
A rossznyelvek szerint, akik még nem szenvedtek a kommunizmus negyvenöt éve alatt elég kárt, azok kárát most jól kipótolták: a kárpótlásnak nevezett komédiával kiszúrták a szemüket is.
A törvény úgy szólt, hogy aki legalább ötszáz éves kutyab?rrel tudja igazolni, hogy egy adott vagyontárgy már a török hódítás el?tt is a tulajdonában volt, term?föld esetében ezer hektáronként húsz Nemzeti Fabatkányi (NF) kárpótlást kapott a volapük államtól. Az NF az állam fizetési ígérvénye volt, árfolyama megegyezett a hivatalos volapük nemzeti valuta, a kusekel értékével. A kárpótlás így ezer hektáronként két tojás értékével bírt. Voltak varjúként károgó vészmadarak, akik szerint ez is csak pillanatnyi érték. Ezek a nemzetárulók azt híresztelték, hogy hamarosan gazdasági katasztrófa várható és hogy a kusekel elnevezés valójában a volapük pénz értékének szemléletes leírását foglalja magában:
a ku-tyának se kel-l.
Ha az ármális a megkívánt ötszáz évnél fiatalabb volt, a leend? kárpótoltnak személyesen kellett befáradnia az illetékes Hivatalba. Itt két megoldás között választhatott. Vagy legalább tizenkét hiteles – azt, hogy mi számít hitelesnek, a Hivatal döntötte el – okirattal támasztotta alá valamikori tulajdonjogát és az államosítás tényét, vagy egy megbízható tanúval igazolta, hogy igénye jogos.
Megbízható tanúnak számítottak a rendszerváltó, úgymond demokratikus pártok, de különösen a kormánypártok vezet?i, képvisel?i, tagjai, azok családtagjai, baráti köre és mindenkori üzleti partnereik.
Ha valaki esetleg a kommunista utódpárt(ok)ért aggódna, megnyugodhat, egyrészt azok már jó el?re kárpótolták magukat, másrészt a gerinc-merevít? megmutatása is egyértelm? megbízhatósági kritériumnak számított.
A kárpótlás így a törvényesség maximális betartásával zajlott, bár néha azért akadtak kisebb döccen?k.
– Miniszter úr! Igaz, hogy ön a pártelnöke tanúskodása mellett bejelentette kárpótlási igényét a Parlament épületére, azt állítva, hogy az 1825. óta az államosításig a családja tulajdonában állt?
Feneketlen Kút párt korifeusa büszkén kihúzta magát a kamerák kereszttüzében és megadta a választ.
– Igen, igaz!
– Akkor bizonyára el tudja nekünk magyarázni, hogy lenne ez lehetséges, hiszen az Ország Háza ezek szerint a dokumentumok szerint évtizedekkel kés?bb épült?! – az újságíró vastag dossziét mutatott fel.
– Ez kérem, nem egyéb, mint aljas rágalmazás! Nem más, mint méltatlan politikai támadás személyem és pártom ellen, amiért oly állhatatosan támogatjuk a kommunisták által megrabolt volapük honfitársaink kárpótlását! – a miniszter szederjes arccal mennydörgött tovább.
– Maguk, újságírók azzal bezzeg nem tör?dnek, hogy a posztkommnisták – a VPKP (Volapük Poszt Kommunista Párt), a volapük kommunisták utódpártja tényleg híres volt arról, hogy a tagság létszámához képest kicsit túl sok benne a Poszt – egyik képvisel?je a Királyi Vár tulajdonjoga után már meg is kapta a kárpótlást!
Vegyék tudomásul, hogy igenis megvannak a bizonyítékaim, de ezeket csak akkor vagyok hajlandó nyilvánosan bemutatni, ha el?bb a posztkommunisták elszámolnak eb?l szerzett milliárdjaikkal!
A Nemzeti Fabatka árfolyama még a volapük kusekelnél is nagyobb mélyrepülést mutatott be a pénzpiacokon, mert a kárpótoltak miel?bb szabadulni szerettek volna t?le némi elkölthet? pénz reményében. Eleinte a névérték tíz, kés?bb egy százalékán kínálták, végül élelmes, és valahonnan jól informált nepperek hulladékpapír áron gy?jtötték be kilószámra.
Nem sokkal ezután történt, hogy a nép képvisel?i az id?k szavára hallgatva törvényt hoztak a privatizációról. Az eddig még el nem lopott állami vagyont Nemzeti Fabatka ellenében értékesítették, a törvényesség és az esélyegyenl?ség érdekében nyilvános pályázatokon, ahol névértéken, s?t értékét kamatokkal növelve számolták el a Fabatkát.
Egyenérték? ajánlatok esetén – más szóval, ha valaki illetéktelen versenyben maradt volna – Pályázati Dönt?bizottság választotta ki a volapük nép számára legel?nyösebb ajánlattev?t, amelyben a parlamenti szavazati arányokat leképezve Volapükország demokratikus pártjainak delegáltjai foglaltak helyet.
Ha pedig a privatizációba a külföldi t?ke sz?rös mancsa betette a lábát, a volapük sajtó hangos visítozásba kezdett a nemzeti vagyon kiárusításáról.
A volapük gazdaság nagy része persze így is külföldi kézbe került, annál az egyszer? oknál fogva, hogy pénzük csak nekik volt – ám el?bb ill?en, és teljesen törvényesen letették az obulust azoknak, akiket az valójában megilletett: a volapük nép felkent képvisel?i zsebébe.
A méltán világhír? volapük divattervez?k a Belvárosban exkluzív szalonokat nyitottak. Ezeket természetesen leginkább az újsütet? volapük elit tagjai látogatták, hiszen csak nekik volt pénzük mérték után készített, egyedi ruhákra.
Hamarosan meg is jelentek azok az új modellek, amelyek már nem takargatták, hanem el?nyösen kihangsúlyozták a kocsonyás gerinc miatt a vállak között kiemelked? púpot.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Psenyeczki-Nagy Zsolt
