Mid?n el?ször néztem tündökl?
Szemedbe; földöntúli kín, s szépség
Látszott mennybéli mélyén – sem felh?
Nem csúfitotta el, sem rút árnyék.
Álom-b?völten csak álltam én,
S a rég let?nt isten-lét hajnalát
Ez álom visszahozta; s túl ködén,
Egy lélek nézett – mely szemeddel lát.
Most már halál kend?zi fény-jelem,
Szemhéjad zárva éj-könyörtelen,
Talán álmom majd újra felveti,
S e gyengéd sugárt látnom engedi;
Nemhervadó remény azúrba von,
Mélyén der?, s mennybéli nyugalom.
When first I looked into thy glorious eyes,
And saw, with their unearthly beauty pained,
Heaven deepening within Heaven, like the skies
Of autumn nights without a shadow stained
I stood as one whom some strange dream enthralls;
for, far away in some lost life divine.
Some land which every glorious dream recalls,
A spirit looked on me with eyes like thine.
Even now, though death has veiled their starry light,
And closed their lids in his relentless night –
As some strange dream, remembered in a dream,
Again, I see, in sleep, their tender beam;
Unfading hopes their cloudless azure fill,
Heaven deepening within heaven serene and still.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Rossner Roberto
