Hogy már földi szemmel nem nézhetel,
S lelkünk álmok közt sápadtan bolyong,
Mint halhatatlan; lágy zenére lel,
És misztikus beszélgetésbe fog.
S mesélsz: a lelkek ott: magányosak…
De h? társ-lelkeket Pokol, Halál,
– Éppen, mert szív a szívben nyugszanak –
?ket többé el nem különíti már.
Ezért ha néha ösvényemre tér
Egy árny; sóvár, kísért? rettegés –
Mutassak rád, lelked ott kisér
S harmóniánk csúcsra hág. Oly kevés
Kell legy?rni kínt; csupán a hit:
Halál meg?rzi szerelmünk vívmányait!
Oft since thine earthly eyes have closed on mine,
Our souls, dim-wandering in the Hall of Dreams,
Hold mystic converse on the life divine,
By the still music of immortal streams.
And oft thy spirit tells how souls, affined
By sorvan destinies, no more can part, –
How death and hell are powerless to divide
Souls whose deep lives lie folded heart in heart.
And if, at times, some lingering shadow lies
Heavy upon my path, some haunting dread,
Then do I point thee to the harmonies
Of those calm heights whereto our souls arise
Through suffering, – the faith that doth approve
In death the deathless power and divine life of love.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Rossner Roberto
