Egy S, vagy két SS?
Forrón tüzelt az ég azon a napon, mikor Kiss Imre segédmunkás egy fekete színű kis teherautóval bekanyarodott az 51-es út melletti benzinkúthoz. A főnöke autóját vezette. Megparancsolta neki a patron, ahogy mondani szokás, hogy tankolja tele, mert sokfele kell járni a napokban. Még a külvárosba is ki kell menni, valami megrendelésért.
Sietett is Kiss úr, és sietségében már meg is állt az első töltőkútnál. Kiszállt, s ahogy mondta neki a mester, tele is tankolt.
Aztán gyors léptekkel elindult be a kasszához, hogy kifizesse a gázolajat.
— Harmincnyolcezer forint — szólt neki udvariasan a kasszában ülő fiatal nő.
— Igen… De kérek számlát is. Névre szólóan, el kell számoljak minden egyes decivel a főnökömnek — motogta Kiss úr.
— Semmi gond, már írom is — válaszolt neki a nő. S szépen manikűrözött körme alatt a számítógép billentyűzete halkan koptató hangot adott ki, ahogyan szinte simogatva nyomogatta azt.
S ahogyan írta, már megszokásból is halkan magának mondogatta azokat az adatokat, miket be kell írjon a gépbe.
— Szóval. Harmincnyolcezer forint — mondta a fiatal nő. — Az úr neve? — kérdezett rá a vele szemben álló férfira.
— A nevem Kiss Imre — válaszolt neki vissza a kliens.
— Köszönöm — válaszolt vissza a hölgy és írta is tovább. — Kiss Imre, ami az egyes…
— Két SS-el írják! — szólt oda Kiss úr felemelve hangját.
— Két SS a Kiss, nem egy S… Hát ennyit nem tudsz! — folytatta. — …Ami az egyes kútnál volt tankolva — fejezte be a mondatát a nő.
A gép kidobta a számlát, s Kiss úr kivörösödött fejjel megfordult, és gyors léptekkel elindult ki az autóhoz vissza. Még a számlát is otthagyta izgalmában.
Mintha azt hallotta volna, hogy a nő utánaszól, s azt mondja: „te hülye majom”, de nem is tudta már, mit hall.
Vissza sem mert nézni, csak elviharzott, folytatva az utat, melyet egye S -ek irányítottak.
A döntés
Fiatal srác volt. Minden nap ugyanazon az útvonalon ment az iskola fele, s vissza. Lassan, felelősségteljesen, figyelve a közlekedésre, s a körülötte lévő világra. Aztán egy nap ott volt az a tábla. A tábla, melyen fehér alapon fekete betűkkel a következő felírat volt olvasható: A TERÜLETRE BELÉPNI SZIGORÚAN TILOS.
Mi lehet vajon, ami ott van, mit rejthet a hatalmas kerítés mögött az ismeretlenség? Csak ez járt a fejében. Aztán, mikor már többször is arra járt napjában, nem bírta tovább. Megvárta, míg az élet elcsendesedik, és az utca fénybe bújva eldugja a napot. Gyors mozdulatokkal felmászott a kerítés tetejére, s onnan pedig beugrott a rejtélyes területre. Sehol semmi, mit rejtegetni kellene. Sehol egy épület, sehol egy valami. Csak a puszta föld, melyet benőtt a gaz, s a kerítés tövében némi díszítést nyújtva, kutyatej nyújtózkodott. Aztán megfordult csalódottan, s ugyan ott ahol jött, indult is vissza. Mikoris egy újabb táblát vélt felfedezni a kerítés ezen oldalán is. Amin ez állt: A TERÜLETRŐL KILÉPNI SZIGORÚAN TILOS.
(egy könyv ihlette alkotás)
A különbség
(lakk és lakk között)
Az idő: 13 óra 26 perc. Valahol egy külvárosi kertes házban.
— Inett kérlek, menj ki a boltba, és vegyél egy doboz lakkot! Szeretném befejezni ezt a munkát, aminek nekikezdtem, nem akarok most átöltözni csak azért — mondta az apa a lányának, és közben fejét rázva bámulta az üres fémdobozt, miben a lakk volt. De most már csak esetleg némi fojtó szag maradt utána.
— De apa, én most nem megyek, menj el te! — válaszolt a tizenhét éves lány határozottan az apjának, és ezzel becsukta maga után a szobája ajtaját.
Az apa letette az ecsetet és elindult, hogy…
Az idő: 18 Óra. Ugyanott.
— Apa! Elszaladok a boltig, vegyek egy új hajlakkot. Pont most fogyott ki ez is, mikor készülnöm kell a buliba! — szólt felemelt hanggal Inett az apjához.
Aztán kinyújtotta a kezét, és ez azt jelentett nála, hogy kellene egy kis pénz.
— Inett, most nem tudsz kimenni, ha csak ki nem mászol az ablakon, hiszen most lakkoztam le az előszoba padlóját. Az ablakon pedig nem fogsz kimászni, mert mi az ajtón szoktunk kijárni.
— De akkor… Nem akarok ma itthon maradi, megígérted, hogy elmehetek — folytatta a lány, de most már rimánkodó hangnemben.
— Persze, megígértem. De te is, hogy…
Az idő: a tanulság ideje
Érdekes, néha fáj, ha küldenek valahova,
máskor meg zavar, ha visszatartanak.
A különbség csak a cél és a kiindulási pont,
így ezek eldöntenek mindent.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.14. @ 18:55 :: Thököly Vajk