Mit nagy rakással adhattam
csupán a kongó tér s a semmi,
gondoltam, mindenem te voltál,
nehéz most úrrá lenni
baltavágta életen, hát
visszaadtam mindenem,
felkínáltam önmagad-neked,
ezen morfondírozok már hajnaltól
a konyhakőre koccanó üvegbetét felett.
Ragacsos szilánkok talpra szomjasan
harapnak, s mit bánom én,
ha korgott már a gyomrom,
az éhük érthető,
marjatok csak nyugodtan belém,
legalább érzek valami hasznosat,
soha nem belőled álltam,
s voltam apró rész,
csak egy lökött hablaty
ez a két félből egész.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.19. @ 06:32 :: Kőmüves Klára
