a Keresztapa cím? remekm?ben
Az éji égnek mélyén fent ragyog a hold,
szerelmet gyújt fel bennem, ami egykor volt.
Vígaszt nem ad,
csak felkavar:
a holdas éjjel
nékem békét ma nem hagy.
Fut az id?m, de nincs változás:
a szerelem soha se más.
Álmodó földem fölött fent ragyog a hold,
szerelmet gyújt fel bennem, ami egykor volt.
Hold szomjazik,
én szomjazom:
de kihez szóljak?
Ugyan, kihez szólhatok?
Erkélyeden csak néma csend:
szerelmemr?l, hogy szóljak neked?
Az éji égnek mélyén fent ragyog a hold,
szerelmet gyújt fel bennem, ami egykor volt.
Vígaszt nem ad,
csak felkavar:
a holdas éjjel
nékem békét ma nem hagy.