Sorsunk könyvét pergetni nem lehet,
mint naptárt, s visszaidézni
a pontos id?t, napot, perceket.
Hiányuk, bár betöltöttnek érzi
a lélek, múltból mégis visszafáj
az eszmélésünkkel-egy ígéret.
Fénysugarak élén lebeg a táj.
Mikor a költ? még gyermek volt
színek világát kedvelte nagyon.
Volt, hogy órákig elmerülten rajzolt
rózsákat, ?zet, ház fölé Napot.
Egyre gazdagodott bens? útja:
pajtásaival járja a határt,
napestig futkos, a gólokat rúgja.
Kamasztudatában hangok világa:
havas messzeség, sziklavár, magány.
Ment, hegynek fel. Reménye-árvasága:
ott fenn találja Hangok Madarát!
Megküzdeni vele tollat fogott.
És nekem már mindhalálig
hinnem kell, amit álmodott.
