Szendrői Csaba : Szöszi

 

Ma még a lég mint

Háncsolt ?szikék

Foszlik az ?sz

A télre vicsorít

Szemfogát a

Csupasz nyakakba

Mélyeszti

Levélbe csomagolja

A mirelit kerteket

És integet

Levágott ujjú

Keszty?jében

A vén

Fehérszakállú lét

 

Éppen farönköt

Pakolom

Hogy önnön

Lángja

Sárgás halála

Húsos vastag

Melegén

Mint a pokol karámja

Ideális távolságból

Majd helyet kínáljon

A meghitt

Fehér napoknak

És mások is csak pakolnak

 

Pasztellba

Omlik a kertvég

Mintha én is ott lennék

Újabb felesleget szórok

Mint kivágott

Nyelv? szónok

Adom alá a csendet

Hatásom

A jelenet magába

És nyugodt vagyok

Én a teraszon

Meleg szívvel

Dobogok

A rideg valóságra

 

Kockás pokrócok

Nekem az ?sz

Deres térk?

És a kifújt füst

víziója a pára

Felhalmozott

Ez az

Kukacos rohadó alma

Egy kupacba vágva

Van ki gyászolva mereng

Van ki nevetve

a kamillát

inhalálja

 

Én keblemre ölellek

Hisz a m?vészet maga

A pusztítás dialektikája

Hogy diadal nélkül

Kopasz fejcsúcs

És kivágott kalap karimája

Más könnyét törlöm

Néniket segítek nagykabátba

Minden elenyész

semmi sem hiába…

 

Legutóbbi módosítás: 2009.11.04. @ 10:30 :: Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...