I.
Csak csapódnak ide-oda a tegnapi és mai dolgok
a szabálytalanná magasodó tűzfalak között.
A kilúgozott üresség,
mint határozatlan térdarab
lendül előre-hátra,
meg-megtörve egyre zsugorodó árnyékomat.
Aztán az erősödő zuhanásban
félreérthetetlenül megszűnik mélység és magasság.
II.
Miért vonz mégis az a fal?
A kőművesek távol.
Egyetlen mester néz alá
a semmi tűzfaláról.
III.
Mintha elképzelhetetlenül vékony fényszálat rántana át
valaki,
a jobb és a bal agytér meghatározhatatlan súlyvonalán.
A tökéletes visszarendeződés mégis megőriz
valamit.
És lent is, fönt is ugyanaz a képtelenség.
IV.
Csak a falak közeledése állandó.
