Srác koromban volt egy barátom, aki imádott mindenféle vadászszerszámokat gyártani. Készített is egy csomó csapdát, nyúlnak, őznek meg ki tudja mi mindenfélének. Közel laktak az erdőhöz, de még akkor ez nem számított vidéknek. Sok baja is volt az apjának ebből, mert ugye a vadorzókat már akkor is büntették. Éppen ezért leállt ezekkel és fegyvereket kezdett gyártani. Na, nem puskát, amibe lőszer kellet, hanem csúzlit és mindenféle nyilat. Így felfegyverkezve járt ki az erdőbe és néha sikerrel is jártak ezek a portyái.
Aztán elkényelmesedett, és már nem elégedett meg ennyivel. Próbálta a század technikáját, az áramot hasznosítani. Kitalálta, hogy egy fémtálcába áramot vezet, azt lefedi mindenfélével, vagy, hogy szakszót alkalmazzak, megfelelően álcázta. Először madarakra próbált ezzel vadászni. Kitette a fémtálcát és teleszórta magokkal. Jöttek is a madarak, de többnyire galamb, veréb és hasonlók. Fácán nem nagyon akart arra tévedni, hiába laktak olyan helyen, ahol előfordult az ilyen madár. Egyszer aztán mégis megjelentek. Úgy látszik, a madaraknak van egyfajta kommunikációs rendszerük, amivel egymást tájékoztatják, hogy aznap hol van potya kaja. Emberünk készenlétben állt. Cirka tíz méter hosszú volt a madzag a tálcától. ő bent állt az ajtóban és a kábelre szerelt pillanatkapcsolót markolászta. A fácánok meg jöttek, és csipegették a magokat. Hiába kapcsolgatta a kapcsolót, azok rá sem hederítettek. Vígan magoztak és még a tíz méterre álló ember sem riasztotta meg őket.
– Mi a fene lehet, hogy ez nem működik? – tanakodott magában a „nagy vadász”. – Elméletileg, ha egy emberrel tud végezni a kettőhúsz, akkor egy ilyen fránya madárral, hogyhogy képtelen?
Nem kellett volna mást csinálnia, csak felnézni néha a magasfeszültségű vezetékekre, ahol a madarak ültek, hogy ezek még azt is sikeresen, minden gond nélkül „meglovagolják”, de nem tette ezt, hanem tovább kísérletezett. Hiába, nem az, az ember volt, aki könnyen feladja, és akit a kezdeti sikertelenségek elkeserítenek.
Valami technikai gond van – gondolta magában. – Lehet, hogy az adott időben nem kap a platni elég áramot.
Szerkesztett egy lámpát is, ami ha bekapcsolta az áramot, akkor világított, jelezve, hogy a készülék áram alatt van. De így sem koronázta siker az újabb nekifutást. Viszont történt egy sajnálatos eset. A környéken sok ember sétáltatott kutyákat. Pláne, hogy egy viszonylag néptelennek számító rész volt ez, és a kutyások hajlamosak voltak itt szabadon engedni a kedvencüket, hogy kicsit kirohangássza magát. A srác soha nem hagyta ellenőrizetlenül a masinát, mindig csak úgy próbálkozott, ha ő is ott volt.
Történt egyszer, hogy valami miatt el kellett sietnie valahova és elfelejtette a szerkezetet eltenni. Ez még nem is lett volna akkora baj, ha nem hagyta volna áram alatt. Egy késő őszi nap szemerkélt az eső, és már érezni lehetett, hogy közeleg a tél. Jöttek a környék kutyásai is, mert náluk nem számított, hogy esik, vagy fuj, a kutyának megvannak a maga szükségletei, és igényelte, hogy levigyék az úgynevezett „egészségügyi sétára”. Az esőtől minden vizes volt. A platni kihelyezve, áram alatt volt. Hiába volt álcázva, nem igen lehetett volna távolról észrevenni, de ahogy a víz csepegett rá, valószínű zárlat keletkezett, mert szikrázott, sistergett. A kutyasétáltatóknak ez fel is tőnt szerencsére. Nem tudták mire vélni a dolgot, mert semmi olyan nem volt a közelben, ami magyarázatot adhatott volna erre az elektromos jelenségre.
Már elég szép csoport verődött össze és tanakodtak egymás között, hogy ugyan mi lehet ez. A kutyák is nyugtalanok voltak, mert a gazdák nem engedték el őket póráz nélkül. Az egyik nagyokos azt találta mondani, hogy ez természetfeletti jelenség lehet, hogy UFÓ, vagy valami földön–kívüli. Sokan lehurrogták, de végül is arra a konklúzióra jutottak, hogy ki kéne hívni a rendőrséget vagy legalább az elektromosokat. A rendőrséget hívták fel a közeli telefonfülkéből, de azok azt mondták, hívják az elektromosokat, és majd ők akkor jönnek, ha azok értesítik őket.
A kiérkező elektromosok hamar megfejtették a dolgot, és hatástalanították a szerkezetet. Mivel a kábel a közeli házhoz vezetett bekopogtak, de senkit sem találtak otthon. Nem tudták mire vélni, hogy ugyan mi célból vezette ki valaki az áramot egy fémplatnira, ezért értesítették a rendőrséget is. Mire emberünk hazaért, már elég népes tömeg gyülekezett a környéken. Persze azonnal beugrott, hogy gondatlan és figyelmetlen volt, tudta, hogy ebből botrány lesz. Ráadásul a szülők hazaérkezése a munkából is minden percben esedékessé vált. A rendőrök persze egyből kérdésekkel árasztották el. Nagyügyesen kitalálta azt, hogy egy fizikai kísérlet része és véletlen figyelmetlensége okozta volna az esetleges balesetet. A rendőrök csak álltak és nem tudták eldönteni, hogy mi a valóság és mi a kitaláció. Mivel nem gyanakodtak semmi olyanra, ami bűncselekményre engedett volna következtetni, csak egy sima büntetést varrtak a nyakába.
– Aztán legközelebb ne felejtsen el, figyelmeztető táblát kitenni, hogy itt fizikai kísérlet folyik, vigyázat nagyfeszültség. Plusz büntetést is kiszabhatnánk, mert ezirányú tevékenységet csak bejelentés és előzetes engedélyeztetés alapján lehet végezni, de ettől most eltekintünk.
Ifjú emberünk ezután feladta a csábító, technika adta lehetőségek alkalmazását saját egyéni céljaira. Egy dolgot viszont sikerült elérnie. A környék kutyásai azután nagyívben kerülték a gyanús helyet, és ezáltal megkímélték a kutyaürülék napi takarításától. Azért valami haszna mégiscsak volt kísérletező szenvedélyének.
