Szekeres bácsi mindig is egy megfontolt ember volt. Szakmája is közrejátszhatott ebben, mert noha közgazdásznak tanult nem sok köze volt a munkájához. Igaz, évekig mint könyvelő dolgozott egy nagy vállaltnál, de mivel nem ő volt a főkönyvelő és nagyon sok „elkönyvelést” fedezett fel, gyorsan pályát cserélt. Egy nagy konyhára osztották be, mint gazdasági felelőst. ő állította össze a heti menüt a szakácsokkal karöltve, és utána adta le a megrendeléseket a különféle összetevőkre. Valami köze azért mégiscsak volt a legalább könyveléshez, mert az adott egy heti alapösszeget túllépni nem lehetett, de megspórolni, megtakarítani azért nem ártott. Ámbár ezt a megtakarítást sohasem osztották szét senkik közt sem, csak a dicséretet. Mert azt kaptak rendesen. Na, nem a szó kifordított értelmében, ha valóban nagyon meg voltak elégedve a minőséggel is meg a mennyiséggel is.
Szekeres bácsinak volt egy nagy vágya már hosszú évek óta. Szeretett volna egy autó boldog tulajdonosa lenni. A pénz nem is jelentett volna nagy gondot, mert ő is és felesége is elég jól kerestek és csak egy szem csemetéjük volt, a Péter gyerek, aki meg egy magának való fiúnak cseperedett, akit jobban érdekelt bármi fizikai kísérlet, mint Simon Templár legújabb kalandjai. Ez néha sajnos igencsak váratlan dolgokat produkált a családban, mert hol a biztosíték ment ki az egész házban, hol meg a fürdőszoba került víz alá. Ezek voltak a kisebb bajok. A nagyobb bajok akkor adódtak, ha a konyhában a gázt is igénybe vette, mellé az anyja „kukta” fazekait. Ilyenkor gyakoriak voltak az ablaktörések és más ebből adódó „balesetek”. Semmi hasznot nem hajtott, de a károkat szaporította a Péter gyerek, viszont mindig épségben úszta meg. Csak szegény anyja kapott ilyenkor rendszerint sokkot. Szekeres bácsi hiába nyugtatta, hogy csalánba nem csap a menykő. Minden hiába volt, minden egyes ilyen kísérletnél a kedves mama nem a károkon sopánkodott, hanem azon, hogy mi történhetett volna a Péter gyerekkel.
De kanyarodjunk vissza Szekeres bácsi álmához. Egy nap elment az akkor egyetlen autókereskedésbe, a Merkurba és megérdeklődte, mennyibe kerülne egy olyan kisautó, amibe beleférne az egész család, és nem kerülne sok pénzbe sem havonta. Sokáig tapogatózott, aztán a hallottakat megpróbálta értelmezni.
– Szóval azt mondták – kezdte hangosan a gondolkodást –, hogy arra az autóra vagy öt évet kell várni. És ha én most akarok?
Erre is persze megvolt a kapott válasz, de sehogy sem bírta megemészteni, hogy a kereskedelmi kapcsolatok és hatalmas megrendelések miatt csak ilyen feltételekkel tudnak autót biztosítani a vevőknek. Természetesen a vételár nagyobbik százalékát már a szerződés megkötésekor be kellett fizetni, a maradékot meg az átvétel napján. Éppen egy OTP fiók előtt haladt el, amikor egy hirdetésre lett figyelmes. „Váltson gépkocsinyeremény betétkönyvet”.
– Na, ezt már meg is kérdezem – és azon nyomban be is nyitott.
Készségesen álltak rendelkezésére, elmondták, hogy van ötezer forintos és tízezer forintos. Öt évre szól a szerződés és minden negyedévben van sorsolás. – Ha Fortuna nagyasszony is úgy akarja, akkor az öt év alatt valamelyik soroláson övé lehet az autók egyike. Viszont, ha az öt év alatt egyszer sem részesíti a kegyeiben, akkor visszakapja a befektetett összeget és az évi kamatot is. Nyomban meg is kötötte a szerződést ötezer forintra. Otthon senkinek nem szólt róla. Viszont beiratkozott egy autóvezető tanfolyamra, és esténként a KRESZ könyvet bújta. A Péter gyerek egyszer szóvá is tette:
– Apa, csak nem jogosítványt akarsz szerezni?
– Ugyan már miért ne?
– Attól függ, mire akarsz? Ha csak rollerra vagy biciklire, arra nem nagy kunszt, na de ha autóra?
– Miért, mi a különbség?
– Majd meglátod.
– Miket beszélsz nekem össze–vissza, talán neked már meg is van?
– Minek az nekem? Vezetni már tudok, minek ahhoz papír? Ahhoz autó kell, papa, és nem holmi dokument.
– Fiam, neked hatalmas a szád már megint. Hamarosan kocsi is lesz, és te sem fogsz addig beleülni, amíg nem lesz igazolásod, hogy sikeres vizsgát tettél.
– Ejha! Ennyire megszaladt, vagy a munkádból gyűjtesz majd?
– Se egyik, se másik.
– Papa, te nagyon sejtelmes vagy. Ha se egyik, se másik, akkor minek az a jogosítvány?
Szekeres bácsi sikeresen letette a Kresz vizsgát. Igen ám, de a gyakorlat, a vezetés az sehogy sem akart menni. Vagy a kuplungot engedte fel túl gyorsan és lefulladt a motor, vagy a kéziféket felejtette el kiengedni. Háromszor ismételte a vizsgákat, mire sikeresen letette és átvehette a jogosítványt. Büszkén mutogatta is a fiának, de az ügyet sem vetett rá.
– És hol az autó, apus? Azt miért nem adtak, ha már sikeresen levizsgáztál.
Szekeres bácsi már le is mondott arról, hogy a betétkönyvét valaha is autóra válthassa. Fortuna nem nagyon részesítette kegyeiben. Lassan lejárt az ötéves futamidő, amikor mégis boldogan fedezte fel, hogy kihúzták az ő betétkönyvét. Besietett az OTP–be, ahol megkapta a megfelelő tájékoztatást és, hogy hol veheti át a nyereményét. Volt is nagy meglepetés, mikor hazaállított az autóval. Péter most sem állhatta meg szó nélkül.
– Ez csak autó utánzat, papa. Eredetileg Zaporozsecben készült, ahol a traktorokat gyártják. Ez inkább traktor, mint autó.
– Fiam, neked semmi sem jó. Nyertem, és ne a „fogait” nézd, mint lókupec a vásárban. Van négy kereke motorja és gurul is, mi kell több?
– Majd én kicsit átszabom.
– Ezt ugyan nem. És addig el ne merd vinni, amíg nincsen jogosítványod. Ezt bizony nem fogod fizikai kísérleteid tárgyává tenni. Majd a sajátodat.
Ám Péter kíváncsi természetét nem állította meg semmi. Kitalálta, hogy a szuperbenzinhez hozzákever etanolt, elvégre az is robban. Nem árult el semmit, és amikor apja éppen kártyázni volt a barátainál, a tettek mezejére lépett. Valahonnét szerzett két liter etanolt, beöntötte a benzinhez és elkötötte a járgányt. Érd felé vette az irányt, ahol ismert egy viszonylag kihalt részt, ahol senki nem járt. Megérkezett szerencsésen anélkül, hogy rendőrrel találkozott volna és elkezdte a „kísérletet”. Gyorsan felkapcsolta a motort a negyedik fokozatba és padlóig nyomta a gázt. Pillanatok alatt feltekerte az órát a százhúszra és élvezte a száguldást. Csak az autóka nem élvezte. Kiégett a hengerfejtömítés, tönkrement a hengerfej a dugattyúkkal együtt, és a hajtókar is kikönyökölt a blokkból. Egyszóval totálkárossá tette az apja vadi új autóját. De nem lett ideges. Beballagott gyalog a legközelebbi benzinkútra és ott kért segítséget. Haza is vontatták. Rögtön neki is állt, szétszerelni az egész motort. Mire szegény apja hazaért, az egész darabokra volt szedve.
– Mit ettél, te Isten átka!? Nem megmondtam, hogy ne nyúlj hozzá? Nekem már ennyi örömöm sem lehet?
– Papa, ne izgulj. Két hét múlva olyan autód lesz, hogy csodájára jár majd a város.
– De nekem nem kell a te csoda masinád. Oh, mit tettél!
Aztán bement és nem törődött többet se az autóval, se Péterrel. Sokáig nem voltak beszélő viszonyban sem. Péter meg, ahogy ígérte, két hét alatt megcsinálta egyedül az egész autót. Kisebb átalakításokat eszközölt: nagyobb hengertérfogat, nagyobb dugattyúk, új hengerfej. Az autó olyan lett, hogy aki tervezte nem ismert volna rá. A végsebessége óra alapján 120 volt de ment is annyit anélkül, hogy bármi baj is történt volna.
– Itt az autód, papa. Ez már nem traktor, hanem autó. Vigyázz vele, mert harap. Olyan most, mint a villám. Na, gyere, hagy próbáltassam ki veled.
Szekeres bácsinak tágra mered a szeme. Félve ült be az autóba és érezte, hogy ez már nem az a lomha gép, amilyen volt. Úgy gyorsult és repült, mint a versenyautó. Csodájára is járt mindenki, és bizony hogy már büszkén mondta mindenkinek, ez az ő fia műve.
Aztán Péter arrébb ment „egy házzal”, miután megkapta a mérnöki diplomáját. Fizikus akart lenni már itthon, de akkoriban ez nem ment ez olyan könnyen. Ma Amerikában él és ott lett belőle fizikus.
Édesapja sokáig használta a Zaporozsecet, amíg ki nem esett alóla. Akkor Péter küldött neki egy újat, ami már „nyugati relációs” autó volt. Sokáig nem tudta használni szegény, mert már nem bírták a lábai. Na meg nem is szerette annyira, mint azt az autót, amit a fia szerelt meg neki.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.09. @ 17:40 :: Avi Ben Giora.