A n? közelebb húzódott a férfihez. Egy kicsit beleborzongott ebbe a hajnali ébredésbe, nem aludta ki magát, és h?vös is volt az éjszaka. A múlt évben nem volt ennyi baja ilyenkor novemberben, még nem érkezett meg a hideg, és valahogy energikusabbnak is érezte magát. Álmos volt, és fáradt. A férfi érezte a változást, és átkarolta a n?t. Lassan kinyitotta a szemét.
– Tudod milyen nap van ma, kedvesem?
– Tudom – mondta csendesen a n?.
– Akkor ma ünnepelünk.
– Csak módjával, szívem, tudod, milyen nehéz utána visszaállni a normál kerékvágásba? A cukrodra is ügyelni kell, meg aztán alkoholt sem szabad innod.
– Egy cseppet sem, tudom. Hoztam pezsg?t – mondta a férfi, és szorosabbra fonta a karjait a n? dereka körül.
– Bolond vagy, vénember. Honnan lenne pezsg?re pénzed?
– Van, és kész. Erre az alkalomra vártam már egy ideje. Tudod, virágot nem vehetek, nem is tudnánk hová tenni – suttogta a férfi a n? fülébe, és elmosolyodott.
– Na, igen. Azért elárulhatnád – kérlelte a n? a párját, de nem is nagyon várt választ a kérdésére.
– Emlékszel? A huszadik, az gyönyör? volt. Akkor még otthon voltak a gyerekek is. Annyira jó volt látni, ahogy örülnek a mi kis évfordulónknak.
– Persze, emlékszem. Húsz szál rózsát kaptam t?led.
– És akkor is pezsg?t ittunk.
– De akkor még bírtad – mondta a n? nevetve, és megpaskolta a férfi vállát.
– Az a csepp nem fog megártani. Nem sok jut úgysem, csak egy kis üveggel vettem, éppen elég lesz ahhoz, hogy felidézzük a múltat.
– Meghibbantál, öreg. Miféle múltat? Amikor a fiúnk elhagyott? Se szó, se beszéd, lelépett a megtakarított pénzünkkel?
– Na jó, de voltak azért szép éveink.
– Voltak, persze, hogy voltak. De hat évvel ezel?tt, amikor a lányunk állapotos lett, a fiú otthagyta ?t a gyerekkel, és hazaköltözött, akkor nem voltál ennyire elnéz?.
– Nem, de azért mégis éveken át jól megvoltunk. Szinte sajátunkként neveltük az unokánkat.
– Igaz, de aztán jöttek a gyámügyt?l, és elvitték a gyereket. Éváról meg az óta sem hallottunk.
– Már másnap elment. Azt hiszem, sosem látta a fiát. Találkoztam Ferivel, ? mondta, hogy volt egy másik fiúja. Talán vele van még.
– Nem. Ezt verd ki a fejedb?l öreg! Tudod, hogy Éva meghalt. Ausztráliából kaptuk a levelet.
– De nem voltunk ott a temetésén, és nem volt pénzünk, hogy hazahozassuk.
– Tudod, hogy ez nem változtat semmin. Miért hozod ezt fel megint?
– Nem is tudom, talán, mert most ünnepeljük a harmincadikat, talán, azért jutnak eszembe ezek a dolgok. Bocsáss meg!
– Te ne haragudj öreg, hogy rád ripakodtam! Régen volt. Felejtsük el!
– Ezt nem lehet csak úgy elfelejteni. Felneveltük ?ket, mindent megadtunk nekik, és most nincsenek sehol. Teljesen magunkra maradtunk.
– Ne törd ezen magad, öregem, inkább vedd el? azt a pezsg?t, aztán koccintsunk!
– De nincsenek poharaink.
– Tudom, de legalább tegyünk úgy!
– Jó.
A férfi el?vette az üveget, és odaadta a feleségének. Az n? az ajkához emelte, és ivott bel?le egy kortyot, aztán egyik kezével megtörölte a száját, miközben átnyújtotta a palackot a férjének. ? is ivott az üvegb?l, nagyokat kortyolva.
– Ne olyan mohón, öreg! Tudod?
– Tudom, van még id?nk. Egészségedre!
– Egy kicsit h?vösre fordult, meg kellene javítani a doboz oldalát, befúj a szél.
– És a hó is esni fog, már nagyon szürke az ég.
– Találtam valami drótot tegnap. Elég er?snek látszik. A nylonzsákot is odarögzíthetnéd, ha elkezd esni a hó, nem akarok elázni!
– Tudod, hogy rám számíthatsz. Én mindenhez értek – mondta a férfi, és huncutul csillogott a szeme.
– Várj már, öreg, várj legalább, amíg besötétedik, nem akarom, hogy meglássák a járókel?k!
– Jól van, no, várok én. Tudok én türelmesen várni.
Átkarolta a n?t, és elégedetten nézett az asszonyra. A n? hálás mosollyal jutalmazta a gesztust, és megcsókolta az öreget. Valami meleget érzett a férfi arcán legördülni. Az öröm könnyei voltak. Harminc év mégiscsak harminc év, jóban, rosszban.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.14. @ 16:52 :: Horváth János
