Vasárnap délután van, harangoznak. A templomba, istentiszteletre hív a megkondult réz monstrum. De délelőtt is volt már igehirdetés és a délutáni harangszó inkább mást jelez az emberek felé. Foci meccs lesz… mintha azt konganá ki magából, hogy: — Meccs, meccs, meccs… lesz meccs, meccs…
Sok udvarban ilyenkor nem is található otthon a ház ura, ha esetlegesen az férfi. Mert sok ház van ahol a nő az úr. Na de ahol férfi, ott ilyenkor egy pár órára magára marad az asszony. Tehát ha szeretőt tart, akkor az, vasárnap délután biztos, hogy nyugodtan mehet nászolni, mert a meccs az sokkalta fontosabb, mint az asszony násza.
Van ki kopott gatyában, van ki a legújabb ruhájában, van, ki azt sem tudja, mi van rajta, de ott van, s a kezdő rúgásra vár.
Akár egy család, úgy állunk kint a pálya szélen, rangtól, és társadalmi különbségektől függetlenül. Nem számit az sem, hogy gyalog, vagy autóval érkezik valaki. De még az sem, ha esetlegesen nem józanon néz kifele a fejéből az illető, s már errefele, a lerohadt Pegas biciklijével a sáncba belefordult párszor, s az arcán megjelent az aszfalt betegség.
Ami számit, az csak a meccs, és a csapat. Szeretet csapatunk, kik minden vasárnap megmérkőznek a megyei focibajnokságban.
Megfeszülve, a pálya szélétől körülbelül úgy két méterre foglalja el a helyét a tömeg. S ahogyan mindenki a pálya fele érdeklődően bámészkodik, van valami, ami változó. A test pozíciója, az bizony nagyon is eltérő.
Van, ki hátra teszi a kezét és csak néz. Nem szól, nem kiabál, esetlegesen motyog valamit az orra alatt, de többnyire csak néz. Aztán ott a másik típus, aki túl akarja ordítani a bírót. Mit a bírót! Azt akarja, hogy amit kiállt azt az egész falu hallja. Nem érdekli az sem, hogyha esetlegesen csendre intik, mert az neki valahogy kissebségi érzetet nyújtana. Így hát marad az erőltetett, de annál céltudatosabb, vulgáris ordítás. Aztán ott van az a fajta ember, aki egyik kezében sörrel áll, s normális hangvitelében beszélgetve nézi a meccset. Esetlegesen néha vagy örül és ki is mutatja, vagy kicsit szitkozódva, de civilizáltan mérgelődik, egy rossz helyzetnél. Akkor ott van az a tábor, kik megunva az álldogálást leülnek a fűbe. Persze ezek is szemfüleseknek kell, hogy legyenek, mert ha a labda nagy erővel kicsapódik a tömeg fele, akkor így ülve elég nehéz, hogy elhárítsák a támadást. Mert állva csak könnyebben félrehajol az ember. De ehhez is tudomány kell, hiszen a sör ha kilöttyen, akkor az bosszúságot jelent.
És a végén ott van az, aki ezeket keresztezi, enyhe parasztsággal átitatva. Sört tart, csendben áll, néha leül, persze ez ritka mert ő annál feszültebb, hogy ezt megtehesse, aztán ordít. És ennek tetejébe, még be is szalad a pályára, ha valami nem tetszetős a szemeinek. De ezért nem is a szeme a hibás, hiszen az csak közvetít az agy fele. Tehát inkább az agyban van a baj. Persze mikor belép a pályára, már többen utána is lépnek és mérgesen megszólják, hogy:
— Vissza te Pityu, ne szígyenits mán minket! Nem vót elíg, hogy a múlt hétën is ki köllët hozzanak a pályárúl!
De ebből a távolságból, ami két méter, elég szemfüles kell legyen az ember, ha egy ilyet el kell kapjon. Ilyenkor a csapatot pénzbüntetéssel sújtja a megyei szervezet, egy-egy ilyen berohanás miatt. Tehát jobb a tisztességes mécsnéző pozíció, már a szeretett csapatunk miatt is. Mindent a szemnek, sokat a fülnek, visszafogottan a szájnak, és semmit a lábnak, itt arra gondolok, hogy a fűre lépni tilos játék közben.
A példa azt mutatja, hogy az etnikai kérdések is fent állnak. Ha például egy más nemzetiségű csapat jön, akkor azt jólesik szidni, mert az úgyse nagyon érti.
De ha egy testvér csapat jön, akkor van a baj. Ért minden szót. Ilyenkor aztán jól bele kell adni apait, anyait a szónokoknak, mert nem csak a pályán folyik a meccs, hanem a pálya szélen is. Kinek nagyobb a szája, és túl tudja-e ordítani az idegenből jött fajtáját? Ilyenkor még az sem számít, ha esik az eső. Hadd essen, legalább a délelőtti templomozásra volt ok, hogy miért ne menjen el a szeretett szurkoló. De a meccsen, ha esik, ha fúj, hát ott szégyen lenne, ha nem jelenne meg az ember. Az előnye, vagy hátránya az esős időszaknak esetleg annyi — ez attól függ, ki, hogy veszi —, szóval annyi, hogy esős időben nem fogy úgy a sör (de melegítésnek van pályinka vagy cujka). De ha hétágra süt a nap, akkor biza le kell hűteni a belső motorokat. És mivel az emberi szervezet, nem léghűtéses, hanem inkább folyadékhűtéses, ezért biza azt nem is hagyhatja, hogy esetlegesen felforrjon benne az élet.
Vannak természetesen olyanok is, akik nem belülről hűtik le magukat, hanem kívülről. Ez úgy történik, hogy egy nagyobb rúgásnál, ami éppen a kapu mellett ment el, s átrepülte a Berettyó (Szilágyságban eredő folyó) töltését, akkor biza azt a labdát már viszi is a víz. S mivel a mi szeretett csapatunk jó minőségű labdákkal játszik, ezért az nagy kár lenne, ha a folyó elvinné azt. Így valaki, aki az illetékes és külső hűtésre alkalmas, bele kell gázoljon a vízbe, hogy a labdát megmentse a biztos haláltól.
A mérgek és az idegek harca az utolsó percekben tetőzik. Ilyenkor, már aki a meccs elején józan volt, a végére bátrabb lett a sörtől. S aki esetlegesen nem ivott, az pedig vagy győztesnek érzi magát, a csapata miatt, vagy nem. De a hangulata kezd hasonlítani, a mellette álló sörtől bűzlő embertársához.
Aztán a bíró jelez. Még két perc. Ilyenkor még szidják egymást az emberek, mutogatnak, a partjelzőt szinte leütik. Főleg mikor ott sétál a tömegtől egy méterre, és azt mutatja, hogy les. De nekik szerencséjük van, mert őket soha nem szidják… inkább az édesanyjuk csuklik valahol.
Mikor személyesen szólnak nekik, akkor az olyankor van, ha néha egy női partjelzőt küld ki a megye. Huuu, akkor nem az édesanyját emlegetik, hanem inkább ő magát. Szeretettel, és kedves dolgokat mondanak neki, persze ezeket ő személy szerint nem ezekkel a férfiakkal szeretné átélni.
Itt nálunk még nem volt rá példa, de szélsőséges esetek is történtek már más helységben. Nemrég, egy jó bírói döntés után, persze amit a közönség rossznak vélt, a játékvezető a máléföldön szaladt kutyaszakadtából, hogy mentse az életét. Az egyik partjelzőnek sikerült autóba szállnia, és elmenekülnie. Szerencséjére ő a parkoló felől bíráskodott és így jókora előnye volt a társával szemben. De a másikoldalt nem volt esély, elkapták és megverték rendesen a helyi ultrások. Úgyhogy a foci, kívülről-belülről, nem gyerekjáték. De ilyenkor is, a szeretett csapat issza meg a levét, s fizeti ki a büntetést.
Na de most nem idegenben, hanem itthon vagyunk, a szeretett kis falunkban és annak egyik fontos helyén, kint a focipályán.
Éles fütty. A bíró int, hogy vége. Mindenki beletörődik az eredménybe és belép a tömeg a pályára. A játékosok kezet fognak, a szurkolók mutogatnak, a kisgyerekek a labdával szaladnak a kapu fele, mintha azt képzelnék, hogy ők a nagy Ruud Gullit örökségét hordozzák. A munkatársak be- beszólnak egymásnak viccesen, akik nem ugyanazon az oldalon szurkoltak, de a vicc mögött persze mindig van egy kis arrogancia is.
Aztán mindenki elmegy a dolgára. Ki a kocsmába, ki haza, s van, ki a pálya melletti Berettyó töltésen megállva vezeti le azt a felgyülemlett feszültséget, amit a megivott sör mennyisége csúsztatott belé.
Aztán estére, mint mindig, mindenki hazakerül. A ház ura újból a férfi lesz, persze ha eddig is ő volt, és nem a nő, és vagy leül a televízió elé és belealszik a reklámokba, vagy hallgatja az asszonya motyogó esti meséjét. Persze ez lehet a jobbik eset, mert ez akkor azt jelenti, hogy délután, unta magát a fehérnép. Mert ha boldogan fekszik az ágyban a fal fele fordulva, s még a hangját sem lehet hallani, akkor tényleg lehetséges, hogy délután itt volt a postás. Pedig vasárnap nincs is posta, csak délelőtt templomozás, és délután meccs!
Legutóbbi módosítás: 2009.11.15. @ 17:48 :: Thököly Vajk