Mindazoknak, kiket ez illet,
blondos lányok, könnyűvérű nők,
kiknek köszönhetem, ha néha ihlet
rímet adott. S meg sem köszöntem őt,
csak bután leírtam, s félredobtam,
s forró véremmel kerestem másikat.
A rímek elhagytak, magam maradtam
a csendemmel, mit vártam oly sokat.
Tőletek kaptam oly sok-sok boldog órát,
könnyet és rímet, ihlető szenvedést.
Boldog szenvedést, mit csak költő él át,
mig suttogja a hűtlen kedves nevét.
Most minden flörtért, ma igy hajtva főt,
– e dallal tartoztam – hisz ez megillet
bolondos lányok, könnyűvérű nők,
akiktől mindig szállt felém az ihlet.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.19. @ 07:36 :: Efraim Arie Staub