Efraim Arie Staub : Egy régi sír

 Halovány fűzek, régi sírhelyek
a múlt-világ márvány-könyvlapjai,
rég volt nevek, meg nem élt dátumok,
a tér-idő nem látszó pontjain.
 
A régvolt asszony, mint ifjú ara
peplum alatt szaladt oltár elé.
Ma szobra áll csak. Lábán kőpapucs,
s a hamvait befonta fűz-gyökér.
 
A szemgolyó, mely hajdan barna volt,
ma hófehér, mint gipsz, vagy krétakő,
szobor csupán a régvolt hús-anyag,
egy kőszobor a forró vérű nő.
 
Lábánál hever pár hullt szirom,
talán a pajkos szél sodorta szét,
fonnyadt krizantém, vajha mécs
jelzi, hogy őrzik még nevét.
 
A kőszobor magában álmodik,
régi bálokról, vagy selyemről talán.
Szerelmesen, mint ifjú hódító
a borostyán kúszik fel oldalán.