Világgá hallgatlak…
Felépítem sorra a napot,
melegen öltözöm,
nem érdekel,
hány éves vagyok,
elkoptam-
mondom.
Nem köszönök senkinek.
A halállal fekszem
össze minden este,
és sínekről álmodom.
Nyakamon sikolt
a kerék,
már fel se rezzenek.
Elvesztél,
elvesztem,
minden elveszett.
Néha
eszelősen kívánlak
mégis,
és senkivé avat,
hogy
nehezül a levegő.
Lángos képzetek.
Táncba hívod még
a szívem,
nézem, amint a
parkettre sántikál,
gramofon recseg,
ez volt a mi dalunk,
zaj.
De ezerszer jaj,
hogy véget ért a bál.
Helyére ül
mind a táncos,
fordulnak részvétlen,
idegen
szemek,
láncos csendek jönnek.
Világgá hallgatlak,
ma is csak
képzeltelek.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.27. @ 09:36 :: Nagy Horváth Ilona