dudás sándor : közben ÚTközben

Nyomtatás

    53.

    Újabb sorstársakról vehetek tudomást…

    Hamarosan könyvbemutatóm lesz, ennek kapcsán sikerült egy kapcsolatfelvétel.

    F. Ildikó nagyothalló sorstársam blogját olvasva, felfigyeltem a következő bejegyzésére. Engedelmével ide másolom. Ildikó, mint soraiból kiderül, nem mindennapi egyéniség, nem ismer megalkuvást a hallásmanipulációk terén. Neki nem kell a jelnyelv – hiszen nem teljes értékűen lehet vele kommunikálni! Nem kell a hallókészülék – az is csak manipulálja a hallásérzést…

    Lássuk:

    „Nyugodtan tedd fel akárhová, továbbítsd akárkinek (ez minden olvasóra vonatkozik, küldje ahova akarja, de név nélkül). Lehet belőle törölni, pl. a hallókészülékes jelnyelves részt nem érdemes benne hagyni. Az csak az én radikális magánvéleményem.
Nem kérek elnézést. Akinek nem tetszik, törli. Aki elolvassa, elolvassa, aki nem, nem.
Tegnap egy számomra igen kedves emberrel töltöttem pár órát. Mikor jöttem el tőle, találkoztam az anyját meglátogató rokonunkkal. Láttam rajta, van valami a bögyében, igen érdekesen viselkedett. Így hazaérkezésem után megkérdeztem msn-en a számomra igen kedves embert, tudja-e, miért volt „olyan” a rokon. Hát tudta, és mivel ismer, tudja, elvárom az őszinteséget, megmondta, mi az ábra. A kedves rokon szerint jobb is, hogy nem hallok. Iszonyúan felidegesített.
Legszívesebben jól felpofoznám, és a képébe üvölteném: „Gondolkozz, ember!!!”
Nekem ne magyarázgassa senki, nem úgy gondolta, biztos arra utalt, hogy jobb, ha nem hallom az emberi gonoszkodásokat és hasonlók. Hát egy frászt. Nem azon múlik, fizikailag hall-e az ember. Egyáltalán nem. Sokan süketek és vakok, annak ellenére, hogy ez egészségügyi értelemben nem igaz, hiszen fizikai értelemben sem a hallásukkal, sem a látásukkal nincs probléma. Csupán képtelenek észrevenni a dolgokat, annyira elvannak a ki tudja, mivel. Bár én orvosi értelemben siket vagyok, több mint másfél évtizede, attól még kifejezetten észreveszem, ha valami nem stimmel. Nem hallom, ha undorító dolgokat pofáznak, akár rólam, de ÉRZEM. Mindig észreveszem, ha valaki sumákol, ha a jelenlétemben rólam pletykálnak, ha valahol „megfagy a levegő”. Szóval egyáltalán nem maradnak ki a negatívumok, sőt. Az előző munkahelyemen a főfőnök bizony nem a kedvességéről híresült el. Sosem hallottam üvöltözni, de tudtam, mi folyik ott, és kikészültem én is idegileg, mint sok kollégám (a diri sleppjén kívül kevesen bírják ott fél évnél tovább). Közben meg beszélgetni, részt venni a közösségi életben, azt nem tudtam, mert a körülöttem beszélgető kollégákat nem értettem, nem tudtam hozzászólni sosem. Erről ennyit. Ha nem is hallasz, a negatívum, az átjön, a pozitívum, na az az, ami soha.
Csak egy hétre cseréljen velem a kedves rokon. Csak próbálja ki, milyen nem hallani!! Próbálja ki bárki. Akárki megteheti, a gyógyszertárban kapható füldugó, tessék venni, és 1 hétig használni. Na? Élvezetes, mi? Ugye milyen jó nem hallani a csengőt, nem tudni telefonálni, nem érteni az orvost, az ügyintézőt, az amúgy is köcsög hivatalnokot, ugye milyen jó nem hallani, ha forr a teavíz, a leves, ha lejár a mosógép, ha csöpög a csap, ha leég a hűtő motorja, ha bőg a gyerek (az autót direkt nem írom, mert azt érezni lehet, általában ha gond van…). Ugye milyen élvezetes? S milyen csodás kalandtúra a közlekedés, nem veszed észre, ha jön szirénázva a mentő- vagy tűzoltóautó. Na, ez a legjobb, direkt csak ezt az egyet írom a közlekedésből, mert ez a legneccesebb szerintem… Ez a legbalesetveszélyesebb, mert ezt csak az utolsó utáni percben veszem észre. És mennyire csodálatos nem hallani madarakat, a zenét, a kutyakörömkopogást a betonon, amikor hazaérsz, s boldogan eléd szalad a házikedvenc. Bevallom, nekem ez az utolsó hiányzik a legjobban. Egy ismerősöm ettől teljesen odáig és vissza volt, úgy meghatódott (bő öt éve beszéltünk arról, milyen hangok hiánya a legfájóbb nekem). Ugye óriási élvezet, ha SOHA NEM HALLOD A GYERMEKED KACAGÁSÁT????? UGYE??????
Na, próbálja csak ki, milyen süketen élni, milyen a magyar társadalomban élni, milyen állást keresni. Most dolgozom. De csak azért van állásom, mert az EU fizet mindent. SOHA nem volt lehetőségem az ún. nyílt munkaerőpiacon. Addig van munkám, amíg az EU fizeti. A munkahelyemen nagyon örülnek, hogy ott dolgozom, van tennivaló elég. Csak éppen pénz nincs, állami támogatásról ne is álmodjon senki. Tessék gondolkozni. Kinek kell egy süket, ha egészségeset is fel lehet venni. Na ugye, hogy senkinek. Pláne, ha a süketnek még esze is van. (Ez bizony rémítő!!! De most komolyan.) Ezerszer inkább kell a mentálisan süket, akinek a torkán mindent le lehet gyűrni. Például azt, hogy vannak az egyenlők és az egyenlőbbek.
Gyűlölöm a hallókészüléket és a jelnyelvet. Számomra mind a kettő kevés. Maximalista vagyok, a hallásom túlságosan kevés ahhoz, hogy egy bármilyen profi hallókészülék számomra érjen valamit. (Bár ér, szart. Nagy szart. Mást nem.) A jelnyelv pedig a maga primitív valójában… Na jó, erről nem írok. Jeleljen, aki akar, én nem fogok, nekem soha nem származott semmi hátrányom abból, hogy nem tudok jelelni, sőt. Gyerekkoromban halló ember voltam, tehát hallottam, tudok beszélni. (Jé, milyen hihetetlen ez is, vannak többdiplomás emberek, akik, miután mondtam, tízévesen veszítettem el a hallásom, csodálkozva megkérdezték: és hogyhogy tudok beszélni? Hát köszönöm, ennyit az értelmi színvonalukról.)”