Elhatároztam, hogy naplót írok.
Annyi édes, cuki történet esik meg velem, hogy ha nem jegyezném le, tökre kár lenne értük…
Vettem magamnak egy amolyan emlékkönyv-féleséget és ráírtam:
MARMONK ANNA NAPLJA
A címet elnézve furcsa izgalom lett rajtam úrrá: éreztem, hogy halhatatlan leszek!
(Utoljára akkor éreztem ilyet, mikor véletlenül beleléptem a forró aszfaltba a házunk el?tt… igaz, körbe volt rakva színes szalagokkal, amire rá volt írva, hogy "frissen aszfaltozva", meg ilyenek, de én egyéniség vagyok, na nehogy már ott menjek, ahol a többiek! Szóval egy ideig boldoggá tett, hogy a lábnyomom örökre ott marad, na de, hogy a törpesarkú zergeb?r cip?m is!!! Még szerencse, hogy segít?kész munkások kihúztak, miután jól kiröhögték magukat valamin… pedig csak egy közepes hiszti-rohamot kaptam, nem volt komoly.)
Szóval az el?bb hosszan forgattam az új kisbarátom – na nem az elemest, ? az éjjeliszekrényemben lakik – hanem a naplóm, és akkor már az sem vehette el a kedvem, hogy utólag észrevéve a könyvecskére az volt írva, hogy "menses naptár".
Hülye név egy naplónak.
December 31.
Furcsa, de tavaly is éppen erre a napra esett Szilveszter. (Nem a Sztalone, mert ? egy színész, akinek néha félreáll a szája, és ilyen mókás neve van… bár, még mindig jobb, mint a barátn?mé, aki Hon Dóra, és amikor bemutatkozik, gyakran azt válaszolják felháborodva, hogy "nem azt kérdeztem, hogy mire gondol éppen!")
Azt hiszem, ez az egybeesés valami pozitív jel, hogy igenis jó úton járok – a g?z?lg? aszfaltot azóta gondosan elkerülöm – és világos jel arra is, hogy továbbra is nyugodtan használhatom a Dior "Red rose" árnyalatát, amit egyébként minden barátn?m ellenez.
December 32.
Tegnap volt Szilveszter. (Nem a Sztalone!)
Modellbulin voltam, és nagyon jó volt, mert csak modelleket hívtak meg, és mindenki ajándékot kapott, aki egyáltalán odatalált. Pedig a házigazda térképet is mellékelt és fotót a házról, ami szerintem nagy figyelmesség volt a részér?l, még akkor is, ha a földszinti fürd?szobában teker?s csap volt a vécén, amit szóvátéve sikítva felordított, hogy "hülye tyúk! Belepisáltál a bidémbe?"
(Hi-hi… ha tudná, hogy a Cica mennyit küszködött, amíg letuszkolta a tamponját!)
Az egyébként nagyon izgalmas vendégek közül a legjobban nekem az arab sejk tetszett – aki ráadásul mint mondta maharadzsa is – és mindenáron feleségül akart venni, csak az egyetlen kérése az volt, hogy csináljunk egy próbanászéjszakát az emeleti hálószobában.
Megígérte, hogy én leszek az ? "maharánija", ami klasszul hangzik és remélem, nem fáj nagyon.
Kissé zavart, hogy miután legördült rólam, felvette a csörg? mobilját és nem tör?dve velem, hevesen magyarázott valakinek:
– Há' rohaggyak meg anyukám, nem kurvázok, dehogyis, az isten áldja meg a szívedet! Há' nem hazudok, vagy ne legyen Lakatos Elemér a nevem!
Remélem nem csapott be.
Nagyon fájna.
Éjfélre azonban már csuda klassz lett minden, mert csuda klassz koktélt ittunk – kalóriamentes tejszín light-tal – és hajnalra mindenki elénekelte a kedvenc dalát… különös egybeesés, hogy a legtöbbünknek a "Meghasadt szívek" c. sorozat f?címdala volt, ami olyan romantikus, hogy a sok sírástól leázott a könnybiztos m?szempillám… szóval igazán jó buli volt.
Hajnalban, amikor hazaértem, csalódottan vettem tudomásul, hogy ezúttal nem kaptam ajándékot…
PEDIG HAZATALÁLTAM!!!
Jan. 4.
Sajnos azért mégis kaptam ajándékot.
A sejk – aki ráadásul nem is sejk volt, kiderült!!! (A szemét átvágott engem és aznap még tizennégy barátn?met) – hevesen viszket? ajándéka megkeserítette az életemet. Teljesen lekoptak a m?körmeim, amíg meg nem gyógyult… azt hiszem, depis vagyok.
Hol van az én gyönyör?, kisportolt, milliárdos, b?kez? szerelmem, merre jár?
Már néha azt hiszem, hogy túl magasak az igényeim.
"Annuska." – mondta mindig bölcs anyám. – "Soha ne a ruhájuk alapján ítéld meg a férfiakat… figyeld inkább a karórájukat!"
Persze könny? neki.
Biztonsági ?r a reptér detektoros kapujánál.
Én csak életem végéig nyugalmat és jólétet, egy drága bundát azonnal, és némi gyémántot akarok!!!
Olyan nagy kérés ez?
Jan. 6.
Ma hosszan néztem magam a tükör el?tt.
"Ezt az arcot fogom visszasírni tíz év múlva?" – kérdeztem hangosan, de senki nem válaszolt… még az a fránya tükör sem, pedig tisztán emlékszem, hogy valami Hóbula cím? sztoriban tökre ilyesmir?l volt szó…
Mindegy. Majd megkérdezem anyámtól, aki újabban már a telefont is úgy veszi föl, hogy "férjhez mentél már, hálátlan kölyök?" – meggy?z?dése ugyanis, hogy az ? korában már rég nekem kellene eltartanom. Vagyis a férjemnek. Ha már kihízta miattam a leánykori ruháit, amit a terhesség óta nem tud hordani.
"Gyakran kell ennem a vércukrom miatt" – szokta mondani két csokis fánk között.
Ki az orvosa tulajdonképpen? Dr. Oetker?
Jan. 10.
Ma csúnya hideg van.
Az autóm egyszer?en nem akart elindulni, és a kormány is furcsán hiányzott.
Mire rájöttem, hogy a hátsó ülésen ülök, már elkéstem a fotózásról – ha még nem írtam volna, modell vagyok. Szóval akkor már mindegy volt, és különben is fáztam, mert a hideg furcsamód utánam kúszott az autóba, pedig nyáron mindig az a bajom, hogy túl meleg van benne, amikor beszállok. (Hová lesz az a sok forróság télre?) Ezen egy kicsit eldilemmáztam, ha már ennyi észt kaptam a felmen?imt?l – na jó, anyám nem számít ide – majd hirtelen kiszállva becsúsztam az autóm alá, a jeges útról.
Kellemetlen élmény volt.
Egy darabig feküdtem ott, aztán óbégatni kezdtem. Erre többen körbeálltak, és egy id?s néni kedvesen érdekl?dött, hogy valójában mit keresek ott? Idegesen azt válaszoltam, hogy "Mégis mit gondol, maga vén nyanya? A szüzességemet!" – mire egy pattanásoskép? kamasz mellém mászott, hogy ? is régóta el akarja veszíteni… egy ideig fagyos vigyorral heverésztünk, amíg egy mosolygós fickó ki nem húzott, majd hosszan méregetve megkérdezte:
– Mondja, kiskegyed nem járt véletlenül erre, amikor aszfaltoztunk? – elvörösödve nemet intettem a fejemmel, majd felsiettem a lakásba.
Jan. 17.
Ma sárgát hánytam.
Azonnal felhívtam az orvosom, aki unottan érdekl?dött:
– Szédülés, rosszullét?
– Semmi. – válaszoltam.
– A havivérzése rendben?
– Milyen érzésem? – pislogtam.
– Havivérzés. Menstruáció! – sóhajtott fel.
– Piros. – feleltem, és egyszer?en nem értettem, hogy mi köze a kett?nek egymáshoz.
– Hát nem kék, mint a reklámokban?
– Nekem piros. – bizonygattam.
– Evett valami romlottat? – faggatott tovább.
– Semmit nem ettem, két szál répán kívül. – mondtam önérzetesen. – Ugyanis sztármodell vagyok…
– Milyen szín? volt a répa?
– Sárga. – lassan kezdtem megvilágosodni.
– Gyakran hánytatja magát? – azt hiszem, röhögött. De lehet, hogy csak köhögött.
– Hozzátartozik a munkámhoz… – magyaráztam sértetten.
– A szexuális élete rendben van?
– Abszolút. – (Próbáltam nem gondolni az én sejkemre.)
– Melyik a kedvenc a póza? – érdekl?dött.
– A "hátas tótágas"… – aztán észbekaptam. – De, hogy jön ez ide, doktor úr?
– Doktor úr? – vinnyogott immár a röhög?görcst?l. – Én egy egyszer? villanyszerel? vagyok… attól tartok, elütötte a számot!
Lecsaptam a telefont.
Asszem végképp, tutira, tökre depis vagyok…
Talán még a naplóírást is abbahagyom.
